Hála színekben kifejezve
A hála gyakorlása
A hála gyakorlása
Az órára való ráhangolódásra a mozgásalapú relaxációs gyakorlatok közül „Almát szedj, ügyesedj, szőlőt szedj, ügyesedj” gyakorlatot választottam , majd meghallgattuk a hónap dalát, Bagdi Bella Szép nap, ölelj most át engem című dalt. Játszottunk Add tovább a falevelet! játékot.
A téma feldolgozásaként A hálafa történetét olvastam fel a tanulóimnak. Beszélgettünk kérdések segítségével a történetről, majd arról, hogy mi, miért lehetünk hálásak. Mindenki festett magának Hálakövet, amit haza is vihettek. Készítettünk Hálakezet is, amelyből közösen szívformát ragasztottunk. A téma lezárásaként, meghallgattuk a Boldog vagyok dalt, melyet közösen el is énekeltünk és mozgással kísértünk.
Egy Hálalistát indítottunk, ahova a gyerekek leírhatták, hogy miért hálásak.
Az óra elején meghallgattuk a hónap dalát. Beszélgettünk arról, hogy mi mindenért lehetünk hálásak. Kinek miért lehetünk hálásak. A hála kimutatását, a köszönöm kimondásáról. Az ölelés, mint a hála kimutatása. Az órát közös meditációval zártuk le.
Pécsi Testvérvárosok Terei Ált.Isk.
Egy régebbi alsós osztály készített évekkel ezelőtt hálabefőttet. Mivel iskolánk célja többek közt a fenntarthatóságra nevelés is, úgy gondolta a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola 8.a osztályfőnöke, Gyenge Zsolt, hogy leporolja a régi ötletet, és a mostani osztályával felhasználják a hálabefőtt üvegét. Nyolcadikban már nehezebben nyílnak meg a tanulók a boldogságórán, de még most is aktívan dolgoztak együtt. Közös téma volt a Hála megfogalmazása. Átbeszélték, ki miért lehet hálás, egyáltalán mit jelent a hála, hogyan lehet kifejezni, fontos-e , ha kifejezzük hálánkat? Utána mindenki egy kis cetlire írta, miért hálás az ő életében. Név nélkül feltöltötték hálacetlijükkel a Hálabefőttet. Pályaválasztás, továbbtanulás előtt állnak a tanulók, jól is esett nekik egy kicsit elgondolkodni azon, miért hálásak, hol tartanak az életükben, mik a terveik, mit kell érte tenniük, kinek kell köszönetet mondani, azért, amit eddig elértek, kinek hálásak az eddigi és a további támogatásokért.

A gyerekekkel megbeszéltük, ki kiért és miért lehet hálás. Az iskolába járás és iskolai körülmények is szóba kerültek, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy tanuljon.