Az órán meghallgattuk Bagdi Bella egyik dalát, majd relaxációs gyakorlatokkal folytattuk. A továbbiakban feldolgozuk a témát, majd a kreatív alkotás után a témát újraismételtük.
A hála gyakorlása
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
Hála témakörével foglalkoztunk, felelevenítették a gyermekek, hogy mi mindet csináltak a nyáron, kinek hálásak azért, hogy ennyi élménnyel gazdagodhattak. Közös mozgásos relaxációt követően meghallgathatták a hónap meséjét Bezzeg Anna A hálafa Története, majd BLIP robot segítségével összegyűjthették az előző napon megfestett szíveket, és elmondhattak egy egy nyári élményt egymásnak. A szívekből közös hála fát alkottak, melyet a teremben jól látható helyre helyeztünk el, mindennap ebéd előtt megbeszéljük, hogy azon a napon ki miért hálás, milyen esemény történt vele, ami a napjában pozitív élmény volt.
Időnként tudatosan megállunk és időt szánunk arra, hogy észrevegyük, miért és kinek lehetünk hálásak.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
Az első osztályosok élménybeszámolót tartottak a nyári szünetről. Rávezető kérdésekkel hálásak voltak, hogy érezhették a homok apró szemcséit, ízlelhettek sok finomságokat szagolhattak illatos virágokat és láttak csodálatos tájakat. Élményeiket lerajzolták.
A Hála témakör
A Hála témakör Óravázlat – Hála témakör (3. osztály, általános iskola)
Cél: A hála jelentőségének megértése és kifejezése játékos, mozgásalapú relaxációs
gyakorlatok és irodalmi feldolgozás segítségével.
Időtartam: 45 perc
————————————————————————————————————–
1. Bevezetés: Mozgásos gyakorlatok (10 perc)
Cél: Az óra ráhangolódása, a gyerekek figyelmének és testének aktiválása.
– Gyors feladat: „Almát szedj, ügyesedj, szőlőt szedj, ügyesedj” gyakorlat.
– Instrukció: A gyerekek képzeljék el, hogy egy gyümölcsöskertben vannak, és
almafák között sétálnak. A tanító elmondja a mondókát: „Almát szedj, ügyesedj,
szőlőt szedj, ügyesedj!”
– Gyakorlat:A mondókára a gyerekek nyújtózkodnak felfelé, mintha almát
szednének, majd derékszögbe hajolnak, mintha szőlőt szednének majd lehajolnak,
mintha egy kosárba tennék a gyümölcsöket. Ismételjék ezt néhányszor, figyelve a
mozgás folyamatosságára és a helyes testtartásra.
– Relaxációs gyakorlat: „A haragom kifújom, mint a cica nyújtózom” gyakorlat.
– Instrukció: A gyerekek leülnek a földre törökülésbe, majd mély lélegzetet vesznek.
Amikor kifújják a levegőt, úgy képzeljék el, mintha minden haragjuk és feszültségük
kifújódna és előre csúsztatva a kezüket jól nyújtóznak, mint a cica.
– Lazító gyakorlat: „Domborítok, mint a cica, házba bújok, mint a csiga” gyakorlat.
– Instrukció:A gyerekek majd a hátukat domborítva, a fejüket és a térdüket a
mellkasukhoz szorítják és átkarolják a karjaikkal. és „összegömbölyödnek”, mint egy
csiga, hogy ellazítsák magukat.
2. Az óra fő témája: Az öreg néne őzikéje (15 perc)
Cél: Az irodalmi mű feldolgozása a hála témakörén keresztül.
– Olvasás: A tanító felolvassa Fazekas Anna „Az öreg néne őzikéje” című versét,
figyelve a gyerekek reakcióira, és bevonva őket a történetbe.
– Beszélgetés: Miután a verset elolvasták, a tanító beszélgetést kezdeményez a
gyerekekkel.
– Kérdések: „Miért volt hálás az őzike az öreg néninek? Mit tett az öreg néne az
őzikéért? Miért jó érzés hálásnak lenni?”
– Ötletbörze: A gyerekek megosztják gondolataikat arról, hogy ők hogyan éreznék
magukat az őzike helyében, és hogyan mutatnák ki a hálájukat.
3. Hálalabda játék (10 perc)
4. Cél: A hálaérzet közösségi megerősítése és kifejezése játékos módon.
– Játék: Hálalabda – A gyerekek egy nagy körben állnak.
– Előkészület: A tanító előkészít egy puha labdát (pl. szivacslabda).
– Játék menete: A tanító kezdi a játékot, és elmond egy dolgot, amiért hálás,
például: „Hálás vagyok a családomért.” Ezután a tanító átdobja a labdát egy másik
gyereknek.
– Folytatás: Az a gyerek, aki elkapja a labdát, elmond egy új dolgot, amiért hálás, majd
tovább dobja a labdát egy másik társának.
– Cél: A játék addig folytatódik, amíg minden gyerek legalább egyszer hozzájárul a
körhöz.
4. Kreatív foglalkozás: Hála-fal (5 perc)
Cél: A hála érzésének vizuális kifejezése, kreativitás fejlesztése.
– Feladat: A gyerekek kapnak egy-egy színes papírt és ceruzákat. A feladatuk, hogy
rajzolják le vagy írják fel, miért hálásak.
– Minta: A tanító bemutat egy példát, mondjuk egy kis virágot, alatta a felirattal: „Hálás
vagyok a természet szépségéért.”
– Gyűjtés: Miután a gyerekek elkészültek, a tanító minden papírt összegyűjt és
felragasztja egy közös „Hála-falra”. Ez lehet egy nagy kartonpapír, amelyre minden gyerek
munkája rákerül.
5. Összegzés és zárás (5 perc)
Cél: Az óra összefoglalása, az élmények és tanulságok megosztása.
– Beszélgetés: A tanító megkérdezi a gyerekeket, hogyan érezték magukat az óra alatt, és
mi volt a kedvenc részüket.
– Összegzés: Kiemeli, hogy a hála érzése milyen fontos és mennyire jó érzés tud lenni,
amikor hálásak vagyunk valamiért vagy valakiért.
– Búcsú: A tanító megköszöni a gyerekek részvételét és kreativitását, és emlékezteti őket,
hogy bármikor lehetnek hálásak, és ez segít boldogabbá tenni a mindennapokat. ———
—————————————————————————————————— — —–
Kiegészítő anyagok: Színes papírok, ceruzák, rajzszög, paraván (a Hála-falhoz), puha
labda (a hálalabdához) mesekönyv
**Megjegyzés:** Az óra közben fontos a pozitív megerősítés és a gyerekek ötleteinek
elfogadása, hogy mindenki jól érezze magát és bátorítva legyen a részvételre.
Gajdics Erika 3.c
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
Hála témakörével foglalkoztunk, felelevenítették a gyermekek, hogy mi mindet csináltak a nyáron, kinek hálásak azért, hogy ennyi élménnyel gazdagodhattak. Közös mozgásos relaxációt követően meghallgathatták a hónap meséjét Bezzeg Anna A hálafa Története, majd BLIP robot segítségével összegyűjthették az előző napon megfestett szíveket, és elmondhattak egy egy nyári élményt egymásnak. A szívekből közös hála fát alkottak.
Igyekszünk minél gyakrabban megállni és olyan dolgokat keresni a mindennapokban, amelyekért hálásak lehetünk.
Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola
A tanév első napján egy hála tálat készítettünk, amire mindenki rárakhatta azt, aminek a legjobban örül, így év elején. A hónap folyamán átkeltünk a Hála hídon, hogy Morcos mezőről Szív szigetre juthassunk. És betértünk a Hála patikába is -mindenki elkészíthette a Hála pirula doboztervét.
Foglalkozás ideje: 2023. 09. 21.
Helye: Református EGYMI Kiskunhalasi Tagintézménye
Korcsoport: 12-21 év, súlyos-halmozottan sérült gyermekek és fiatal felnőttek
A foglalkozást vezeti: Dr. Kovács Györgyné
Téma: Hála
Motiváció:
Ezzel látok,
ezzel is. (szemre mutatás)
Ezzel hallok (fülre mutatás)
ezzel is.
Ezzel érzek illatot, (orr)
Ezzel mindent bekapok, (száj)
Ezzel fogok, (kéz)
Ezzel járok, (láb)
Boldoggá csak ezzel válok (szívre tesszük a kezünket).
Téma bevezetése:
Mit jelent a hála?
A hála azt jelenti, hogy minden apró és nagyobb dologért , történésért köszönetet tudunk mondani, értékelni tudjuk azokat.
Milyen jó dolgok történnek veletek?
– reggel felkeltünk, elmehetünk az iskolába
– jól sikerült a napunk, sok jó dolog történt velünk
– este együtt lehetünk a szeretteinkkel
– kimehetünk az őszi természetbe
Kinek lehetünk hálásak?
– szüleinknek
– társainknak
– testvérünknek
– pedagógusainknak
Miért lehetünk még hálásak?
Írjuk fel a Hálafa leveleire!
– együttlét
– vidámság
– nem vagyunk betegek
– derű, nevetés
– törődés
– közös programok
– látunk, hallunk, ízlelünk
A rossz dolgokért is hálásak lehetünk?
Igen, mert lehet, hogy később értjük meg miért történt velünk az a bizonyos dolog.
Azt szokták mondani, hogy: minden rosszban van valami jó!
A foglalkozás végén hallgassuk meg Bagdi Bella: Hálás vagyok című dalát!
Hálafonál szövése
Az órát légzéstechnika végzésével kezdtük, elengedtünk minden lelkünket nyomó frusztrációt, nyugtalanságot, félelmet. Majd felszabadult érzéssel körbe álltunk, egy fonalat adogattunk egymásnak, miközben elmondtuk, hogy kinek miért vagyunk hálásak. Miután a hálót megszőttük, köszönetet mondtunk egymásnak.