Az idei nevelési évben már komolyabban tudunk foglalkozni a Boldogságóra témáival, mivel középső csoportosok lettünk. Az első foglalkozáson nagyon élvezték a relaxációs feladatot, még a téma megbeszélése során is több gyermek nagyon jó ötleteket mondott, hogy tulajdonképpen miért lehetünk hálásak. A játék során kissé meg voltak illetődve, nehezen indultunk, de a végére már megbátorodtak és hangosan, egész mondatokban kérték/köszönték meg a játékot, amit adtak/kaptak. Azért jellemzően – mint a hétköznapok során sokszor – már akkor ki akarták venni társuk kezéből játékot, mikor még el sem kérték. Minden párosnál türelmesen újra elmagyaráztam a szabályt, ezáltal sikerült rávezetnem őket a játék lényegére.
A mesét szívesen hallgatták, vidáman énekeltünk együtt.
Bízom benne, hogy hónapról hónapra ilyen jó hangulatban tudunk majd együtt játszani.
A hála gyakorlása
A foglalkozást Bagdi Bella: Boldogságóra Erősség Dalok – HÁLA című dalával kezdtük. Mondtam, hogy figyeljenek alaposan, mert erről fogunk tanulni az órán. A hála nagyon elvont fogalom a tanulók számára, ezért gyakorlatias módon igyekeztem bemutatni és megértetni velük a lényegét. Az iskola kertészetébe sétáltunk ki és útközben figyeltünk önmagunkra és rájöhettünk, hogy mennyi mindenért hálásak lehetünk. Az úton több alkalommal felidéztem számukra a HÁLA c. dalban hallottakat. Hálásak lehetünk az egészségünkért, mert mozognak a tagjaink, ezért sétálhatunk, és ez milyen jó. Lélegzünk, beszívhatjuk a friss levegőt. Séta közben egymással jót beszélgethettek a gyermekek, és ez is nagyon jó, hogy közösségben vagyunk. Ezáltal is jobb lesz a kedvünk. Megfigyeltük a természet szépségeit, a fákat, a bokrokat, a csicsergő madarakat, a repkedő bogarakat, pillangókat. Mennyi „sok csoda” vesz körül bennünket, ha „nyitott szemmel” járunk! A kertészetbe kiérve zamatos gyümölcsök, kék szőlőszemek és piros almák mosolyogtak ránk. A gyermekek jóízűen fogyasztottak belőle. Öröm és hála járta át szívüket, hogy ennyi mindent kaptak e séta alkalmával. Az osztályba visszaérkezve ragyogó szemmel, örömmel mesélték iskolatársaiknak az élményeiket. Zárásul újra meghallgattuk a Hála c. dalt és a tapasztalataik által jobban megértették a benne elhangzottakat.
Kincseimmel körüljártuk a HÁLA fogalmát egy bensőséges beszélgetés keretében. Bár éppen csak elkezdték iskolás éveiket, nagyon mély gondolatokat és érzéseket fogalmaztak meg.
A teljesség igénye nélkül:
Hálás vagyok, hogy megszülettem …
Hálás vagyok, hogy van testvérem …
Hálás vagyok, hogy sportolhatok …
Hálás vagyok a megkapott ajándékaimért …
Hálás vagyok, hogy ebbe az iskolába járhatok …
Hálás vagyok a barátaimért …
Én pedig hálás vagyok, hogy a tanítójuk lehetek.
A beszélgetés után elkészítettük „HÁLASZÍVEINKET”, ami egy technika és egy szabadidős óra keretében került megvalósításra/befejezésre, de örömmel és hálával alkottak és ez a lényeg. A szívek a tanterem előtti falitablót díszítik a hónapban, utána egy szerettük kapja ajándékul.
A foglalkozást nagyon élvezték a Pöttöncök.
Az első boldogságórát egy mese köré építettük, amely egy képzeletbeli utazással kezdődött a Hála Szigetekre. A hála vonatra ülve, mondókázással indultunk és a szigeten megismerkedhettünk egy kis manóval, akit Derűs Daninak hívtak. Ez a manó mindig jókedvre derítette a barátait, hiszen mindig meglátta a szépet és jót mindenkiben, ezért hálás is volt. A mese végén a gyerekeknek is lehetőségük volt valami szépet alkotni a szigeten talált kis piros kövekből, ami az ők hálás szívük jelképe volt.
Foglalkozásunkat a „Meglengetem a karom…” és a „Napimádás” relaxációs gyakorlatokkal indítottam. A gyakorlat célja a figyelem irányítás, a koncentrálás . Ezt követően Boldog Blanka érkezett hozzánk, akit a nagyok már kedves ismerősként köszöntöttek, a kicsik pedig kedvesen fogadtak 🥰 Blanka úgy , mint korábban, most is a a boldogságóráink gyakori kis vendége lesz . Az ismerkedés után kötetlen beszélgetést indítottam a Hálával kapcsolatban. Megbeszéltük jó érzés-e hálásnak lenni? Mit érzünk ilyenkor? Hol lakhat a hála a testünkben? Mit mondhatunk, milyen szavakat használunk, ha hálásak vagyunk? Mikor -és kinek voltak már hálásak a gyerekek? A gyermekek saját élményeikről érzéseikről szívesen beszéltek. A gondolatok meghallgatásánál törekszünk arra, hogy türelemmel hallgassuk meg egymást. A beszélgetés során segítségünkre volt a Szupererő kártya- Hála lapja . Alkalmazva a pozitív megerősítést-és tudatosítást- örömmel vettük észre, hogy a Hálával, mint Szupererővel csoportunk valamennyi kis tagja rendelkezik. A foglalkozásunkon, a téma feldolgozása során Hála híd kártyajáték volt még a segítségünkre. Boldogságóránk zárásaként többször meghallgattuk a hónap dalát, Bagdi Bella Szép nap… gyermekzenéjét a és a Hála erősség zeneszámát. A gyermekek örömmel színezték a hála virágait, melyet a Boldogságóra faliújságunkon helyeztünk el.
A Hálás család mi voltunk az osztállyal. A hála érzésének megélése kapcsán beszélgettünk és kigondoltuk a témákat és gondolatokat, amiket aztán jelenetes formában bemutattunk. Erről tanúskodnak a képek. Nehéz téma ez diákjainknak, vagyis a hála megélése korlátozottan mutatkozik meg, de a párbeszéd mindenképpen pozitív visszacsengésű volt.
1-ES SZÁMÚ NAPKÖZIOTTHON, NAGYKÁROLY
A mai nap folyamán a reggeli találkozás keretein belül, amikor megkérdeztem a gyerekeket, mi az a hála, nem tudtak válaszolni sokan – nem csoda, hiszen a fogalmakkal ebben a korban még nehezen bánnak.
Kimentünk egy rövidke sétára az óvoda udvarára, ahol halottuk az ittmaradt madarak csivitelését, megfigyeltük a fáról lepottyanó gesztenyéket, diókat, valamint a sárguló faleveleket. Mindeközben érzékelhettük a napocska meleg simogatását. Kipróbáltuk az udvaron lévő játékszereket is. Visszatérve a csoportszobába elmondtam a gyerekeknek, hogy milyen hálásak lehetünk a napocskának, hogy melegen sütöt ma, a madaraknak a szép csivitelésért….Ezt követően mindengyerek kapott egy hála – követ, amit tetszése szerint színezhetet ki, végül mindeki sorba elmondhatta, hogy ő miért is hálás mai napon.
-Hálás vagyok az óvodában lévő szép játékokért
-Hálás vagyok a barátaimért
-Hálás vagyok a finom ételekért, amit a szakácsnéni főz nekünk
A nap végén a gyerekek hazavitték a hála- köveiket és elmondhatták szüleiknek miért is voltak ők hálásak a mai napon és megkérdezhették szüleiket, hogy ők miért hálásak.
Már gyermekkorban megalapozhatod az örömteli dolgok észrevételét és értékelését, ahhoz, hogy később a hála mélyebb rétegeit is megélhesse a gyermek.
A gyerekekkel körbejártuk a témát. A HÁLA mindenki szókincsében, és érzelemvilágában benne volt.
Nagyon ügyesen megfogalmazták miért is lehetnek hálásak.
E beszélgetés után a tulajdonukban levő dolgokból, egyesek a testük segítségével, megjelenítették a HÁLA szót.
Gondolkodtató és építő jellegű, hálával kisért óra sikeredett.
A 3. osztályban a Hála témakört Bagdi Bella Szeretet dalával indítottuk. Ezt követően felolvastam a Boldogságóra tankönyvben szereplő mesét, melynek címe a Csodakantár volt. Nagyon jól felismerték a gyerekek, hogy melyik szereplő kinek és miért lehet hálás. Beszélgettünk még a meséről, majd áttértünk az ő mindennapjaikra. Miért és kinek lehetnek hálásak, miért mondhatnak barátoknak, szülőknek stb. köszönetet. Persze fordítva is megvitattuk a dolgot, ki mit tett azért, hogy neki mondjunk köszönetet. Végül minden tanuló rajzolt egy virágot és a szirmaiba beleírta, miért hálás. Nagyon komoly dolgokat is mondtak, 8 éves koruk ellenére. Szóba került a béke, az ennivaló, az egészség.
Nagyon örültem neki, hogy szinte minden tanuló piros felsőben érkezett a hála világnapjára meghirdetett fényképezkedésre. Hálásak vagyunk az ötletért Erika néninek és a megvalósításért Judit néninek. A fotókat pedig Erika néninek, Lili néninek, Judit néninek és Linda néninek köszönjük.
Németh Kálmán Általános Iskola es A.M.I.
A gyerekek a teremben található tárgyakból rakták ki a hála szót.
Nagyon kreatívan, lelekesen dolgoztak csoportokban.