Ebben a hónapban a Hála fogalmával ismerkedett meg a csoportunk. Megbeszéltük hogy mit jelent hálásnak lenni valamiért vagy valakiért. Életkorukból adódóan a köszönet fogalma értelmezhetőbb volt számukra. Mindenki elmondhatta kinek szeretne köszönetet mondani. Az idősebb gyermekeink szépen megtudták fogalmazni hogy miért mondanak köszönetet szüleiknek, nagyszüleiknek az őket körülvevő felnőtteknek, barátaiknak. Közösen elkészítettük a csoportunk egységét jelképező hálavirágot. A nagyobb gyerekek zöldre,míg a kicsik számukra kedves színnel színezték ki a kezeket. Az idősebb gyermekeink kezei a szilárd talajt míg a kicsik kezei a velük együtt növekedő virágokat jelképezi. A tevékenység zárásaként Gryllus Vilmos: Őszi falevél című dalára mi is falevelekké váltunk és örömteli tánccal zártuk a napot. Jól elfáradtunk és pihenésképpen közösen elfogyasztottuk a csoport kedvenc gyumölcsét. Nagyon jó hangulatban telt a délelőtt már várjuk a következő alkalmat.
A hála gyakorlása
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
A hónap témája a hála gyakorlása volt.
Az óra indításakor a fogalmat próbáltuk mélyíteni, megérteni, körülírni. Arról beszélgettünk, hogy tanév elején mi mindenért és kiknek tartozhatunk hálával. A tapasztalatom az volt, hogy sok gyermek természetesnek veszi, hogy van aki szép ruhában indítja útnak reggelente, ételt varázsol a táskába, asztalra, elkészíti a gyönyörű hajkoronát, tiszta otthont varázsol, eljuttatja az iskolába, délután érte is megy, programot szervez…
S mivel ezeket magától értetődőnek érzik, nehezen jutott eszükbe, hogy hálát érezzenek, vagy hogy meg tudják fogalmazni ezirányú észrevételüket.
Leginkább azok a gyermekek fejezték ki világosan, egyértelműen hálaérzetüket, akik már átéltek nehézségeket, nélkülözéseket, s hálásak voltak, amikor életük újra rendbe jött, rendes mederbe terelődött. Hálásak voltak, akiknek szülei elváltak és hosszú és nehéz évek után újra családként tudtak (új társsal, új apukával)együtt enni, kirándulni, igazi családként működni. Vagy ha anyagi nehézség után lehetőségük volt olyan dolgot vásárolni, amit már egy ideje nem tehettek meg. Ezeket a megnyilvánulásokat, felismeréseket igazán megható volt meghallgatni. 🙂
Mivel ebben a tanévben új osztálytársak is érkeztek hozzánk, elmondtuk, hogy hálásak vagyunk, hogy köztünk vannak, hogy pozitívan éljük meg, hogy kis csapatunkat gazdagítják, emelik kedvességükkel, bátorságukkal, együttműködésükkel. Aranyosak voltak, amikor ők is elmondták, hogy mennyire hálásak, hogy kedves, barátságos fogadtatásban részesítették őket új társaik.
Nagy örömmel ültek össze, és megvitatták, hogy milyen eszközökkel rakják ki a HÁLA szavát. Örömmel építették a Hála – hidat, mely a Morcos mezőről a Szív szigetre vezette őket. Végül megrajzolták az Önbizalom hegyet, melyre végül mindannyian felértek.
A hónap témáját hasznosnak, jó témának ítéltük. Hálásak vagyunk, hogy érzékenyíthettük elménket, gondolatainkat a téma irányába. A hónap dalának meghallgatásával zártuk az órát. 🙂
A téma és a hozzá kapcsolódó gyakorlatok elindították gondolatainkat. Őszintén tört fel a tanulókból, hogy mi mindenért lehetnek hálásak eddigi életük során. A feladatokkal korántsem végeztünk. A hála és a hálára való odafigyelés kiemelt figyelmet fog kapni mindennapjainkban.
Sosem lehetünk elég HÁLÁSak azért, ha csapatunk és önmagunk fejlődünk.
A foglalkozás segítséget nyújt abban is, hogy az osztály az új osztályfőnökével még közelebb kerüljön egymáshoz. HÁLÁsak vagyunk érte. 🙂
“Hálás” feladat volt-e?! Igen. Az órák nagyszerű lehetőséget nyújtanak arra, hogy a beszélgetés és közös munka során még jobban megismerjük egymást, miközben figyelünk az apró dolgokra is, amiért hálásak lehetünk.
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
Kópé Klub
Az idei Boldogságórás évet is Boldogság délutánnal indítottam.
Az intézmény szintű programra minden korcsoport meghívást kapott.
(a Kópé Klub nagycsoportosok számára szervezett programsorozat a nevelési év során).
A szülőknek bemutattam a Boldogságórákon érintett témákat. Közben a gyerekek só-gyurma szíveket készítettek a másik teremben, és/vagy választhattak szivecskés színezőket.
A szülőkkel közösen boldogság füzért készítettünk: mindenki 3 színes papírcsíkot választott, amire felírta, miért hálás a mai napon – legalább egyet a gyermeknek kellett mondania – a csíkokat összeragasztottuk, lánccá fűztük, és elhelyeztük a folyosón.
Ezután Bagdi Bella dalaira táncoltunk.
A Szivecskék 5a csoportban 2023. szeptember 21-én a Hála Világnapján és szeptember 25-én tartottuk meg a 2023-2024-es tanév első boldogság óráit, melynek témája a HÁLA volt. Első napon áttekintettük érzelmeink skáláját. Nagy örömömre a gyerekek többsége a boldogság, magabiztosság, nagyrabecsülés, hála, szenvedély, örömteli várakozás, remény érzésével érkezett aznap az iskolába és csak páran éreztek unalmat és kétséget. A hónap témájára egy fotó megtekintése után hamar rájöttek, elmesélték, hogy reggel a rádióban hallották, hogy aznap a Hála Világnapja van. Beszélgetőkörben elmesélték, hogy számukra mit jelent a hála fogalma, miért jó, ha tudunk hálásak lenni. Az első nap zárásaként nagy kedvvel, boldogan rajzolva, színezve gyűjtötték össze, hogy miért/kiért a leghálásabbak az életükben. A családért, szülőkért, barátokért érzett hálán kívül volt aki az egészségéért, önmagáért, a szeretetben való élésért, a megszületéséért hálás. És persze nem maradhattak ki a házi kedvencek sem!
A második alkalommal arról beszéltünk, hogy hogyan lehet elérni a boldogság, magabiztosság, szeretet, szabadság, HÁLA érzését, ha nem így érezzük magunkat. Az alsós boldogságóráknak köszönhetően sok ötlet összegyűlt pl. pozitív gondolatok ereje, mások segítése, apró dolgok észrevétele, egészséges táplálkozás fontossága, tiszta víz fogyasztása, esszenciális olajok használata, zene és tánc ereje, jó társaságban eltöltött napok, köszönetnyilvánítás, környezetünk értékelése. Zárásként meghallgattuk, énekeltük Bagdi Bella: Jól érzem magam című dalát.
A két óra tartalmasan, sok pozitív érzés átélésével zajlott, olykor meghatódottsággal átitatva.
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
Süni csoport
A csoport kedvence Csukás István Sün Balázs című meséje. Sokféleképpen meséltük (Mesepárnával, a gyerekek által készített só – gyurma sünikkel, és saját maguk alakítva a süniket).
Többszöri mesélés után beszélgettünk arról, miért lehet hálás Sün Balázs, és a testvérei.
Ezután elmondhatták, hogy ők maguk mikor,kinek, miért szoktak hálásak lenni. A következő napon tenyérnyomatot készítettünk. Amíg festékkel kentem a tenyerüket mondhattak öt olyan jó dolgot, ami aznap reggel óta történt velük.
A kisebbek rávezetéssel, de megértették a feladatot, ha nem is öt, de legalább egy-két örömet okozó eseményt fel tudtak idézni.
A tenyérnyomatokat kivágtuk a nagycsoportosokkal, és készítettünk egy nagy sünit az ajtónkra.