Versikék is születtek.
Az én kövem….
Az én kövem kicsi, mosolygós, boldog, olyan mint én vagyok. Jó érzésekkel van tele. Fekete színű. Érzem, hogy fázik, de ha megfogom boldog vagyok.
– Vannak érzéseim. Tudni kell nevetni! Egyszerűen boldog vagyok! – mondja az én kövem.
Ilyen az én hálakövem.
A havi feladatok mellé készültem egy kis extra meglepetéssel is csipet csapatomnak. Kértem, hogy hozzanak magukkal egy egyszerű követ, amit a környezetükben találnak, amely megtetszik nekik első látásra. Hiába kérdezgették mit fogunk vele kezdeni, maradt a titok. Volt aki elfelejtett hozni saját gyűjtést, de a szorgalmasak hoztak többet is, senki nem maradt „kő” nélkül.
Mindenki választott magának egy szimpatikusat, forma, szín, méret alapján.
Csend, halk háttérzene:
– Nézd meg alaposan a köved! Milyennek találod?
Mit érzel, ha a kezedben tartod? Hideg?
Zárd be a tenyered és melegítsd fel! Érzed, ahogy felmelegszik?
Hunyd le a szemed, emeld a köved a füledhez! Tartsd ott! Mit mesél neked a köved?
Megállt az idő a teremben. Néma csend, mindenki átadta magát a pillanatnak.
Figyelj továbbra is a kövedre!
Néhány perc után szinte egymás szavába vágva mesélték el, ki hol járt.
– Én egy mezőn vagyok, a szél érinti arcomat…….
– Én hallom a tenger morajlását….
– Én egy erdőben vagyok, ahol a fák leveleit hallom…….
– Én fekszem a vízparton, a nap és szél érinti az arcomat……
Akkor ez a kő most már csak a tiéd. Legyen ez a hálaköved. Tartsd mindig magad mellett. Este lefekvés előtt fogd a kezedbe, és hangosan, vagy gondolatban adj hálát három dologért az életedben. Igyekezz minden nap elvégezni ezt a feladatot.
U.i. Ma odajött hozzám egyik lánykám. Tanárnéni, az én kövem most is ott van a tolltartómban.
Igen, tudom. – válaszoltam. Ott a helye a közeledben. Emlékeztet téged minden nap, hogy mondj hálát bármi apró dologért.
A tavalyi évben a kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskola „Szorgalmas méhek” csapata nyerte az egyik dunai hajókirándulást.
Egy teljes napot töltöttünk Budapesten és a csodálatos hajóút után meglátogattuk a Parlamentet és sétáltunk a Várban.
Az idén Rétközi Csillagok 5.a néven folytatjuk a programot. A csoport vezetője továbbra is Sándor Csilla, az osztály volt alsós osztályfőnöke.
Most egy videóval készültünk.
Elmondják a gyerekek, hogy miért boldogít a HÁLA.
Az új családtag
Volt egy kutyám, akit Fanninak hívtak. Régóta beteg volt már szegényke. Anyáék mindent elkövettek, hogy életben tartsák, de az orvos sem tudott rajta segíteni. Egy nap végleg itt hagyott minket. Hihetetlen szomorúság töltötte el a szívemet. Hiányoztak a séták, a játékok, amiket Fannival együtt minden nap megtettünk. Csak az emlékek maradtak.
Teltek a napok, hetek, és én egyre jobban vágytam egy négylábú barát után. Anyáék ugyan megígérték, hogy majd kapok egyet, de nem nagyon akartam hinni nekik. Gondoltam csak megszeretnének az ígérettel nyugtatni. Múlt az idő és nem történt semmi. Egyszer csak eljött a szülinapom. Apával kerékpározni mentünk. Út közben megszólalt apa telefonja. Anya hívta, hogy igyekezzünk haza. Otthon már a kapuban várt bennünket a nagymamámmal együtt. Beszaladtam és lepakoltam a táskámat. Aztán a meghallottam anya kiáltását.
– Lara! Gyere ki!
Én már szaladtam is. Az udvar közepén egy kis szőrpamacs volt. Odafutottam és lehajoltam hozzá. Szólni sem tudtam egy pillanatig a boldogságtól.
– Na, mit szólsz? – kérdezte anya.
– Köszönöm, köszönöm, köszönöm ! – mondtam és öleltem ,pusziltam anyát, apát és a nagyit. Annyira örültem, hogy el sem tudom mondani. Nem akartam hinni a szememnek, pedig a kutyuska már az ölemben volt. Egész nap csak játszottam volna vele, de ő fáradt volt, hiszen Szlovákiából érkezett hozzánk és még csak 8 hetes volt. Így hát hagytam aludni, de negyed óránként azért leszaladtam megnézni jól van-e, és alig vártam, hogy felébredjen.
Hálás vagyok a szüleimnek, hogy ilyen nagy örömöt szereztek nekem. Eddig ez volt a legszebb szülinapi ajándékom. Szinte hihetetlen még most is.Tanulság, hogy néha a legjobb dolgok akkor történnek meg velünk, amikor már nem is számítunk rá.
Horváth Lara 4.oszt
Elsőseimmel beszélgettünk a háláról! Kicsit még nehéz bevonni mindenkit, de próbálkozunk! Rajzolni azonban mindenki szeret. Lerajzolták ki miért hálás. A hálakupont elkészítése után, izgatottan vitték haza, hogy teljesítsék édesanyjuk kívánságát!
3. osztályosaimmal belevágtunk. A szülők is kíváncsian várták az első alkalmat. Nagyon boldog órát töltöttünk együtt. Sok-sok mindent megtudtunk arról ki miért hálás. Barkácsoltunk, rajzoltunk és a végén palacsintáztunk.
Az én történetem…..
Én általában egy pozitív ember vagyok, aki mindenért hálás. Hálás vagyok a csillagokért az égen, hálás vagyok a családomért, hálás vagyok a barátaimért, hálás vagyok azért ha lemegy a nap, s újra felkel. Hálás vagyok az ellenfeleimért, mert ez azt jelenti, hogy valamit nagyon jól csinálok, amit ők nem, ezért inkább ellenem fordulnak. Hálás vagyok mindenért. Az emberek észre sem veszik azokat a pici dolgokat, amelyek bearanyozzák napjaikat. Ilyen az ölelés, ami mindenkinek jólesik. A csokoládé, amely minden bánatot elűz. Pici dolgok ezek, de hálával bírnak. A legszebb dolog a világon az emberi szeretet és kedvesség. Ha minden napod pozitívan kezded, úgy is fog végződni.
Hát ezekért vagyok én hálás.
Lássátok meg ti is a csodát és legyetek hálásak.
Molnár Barbara
6.A
A zongorám története……..
Néhány évvel ezelőtt, amikor elhatároztam, hogy szeretnék zongorázni tanulni, még nem gondoltam, hogy szükségem lesz otthon is egy saját hangszerre. A tanárnéni, aki bevezetett a zongorázás rejtelmeibe, azt mondta, hogy otthoni gyakorláshoz elengedhetetlen egy zongora. Ekkor még nem volt a családomnak lehetősége egy vadonatúj hangszert venni, tanárom adott egy régi, leselejtezett hangszert. Már ezért is nagyon hálás voltam, hiszen otthon is lett lehetőségem gyakorolni. Bár nagyon rossz állapotban volt, sok billentyű hiányzott, lehangolódott. De mit törődtem én ezzel. Boldog voltam, hogy fejleszthettem tudásomat otthon is. Néhány évig játszottam rajta. A családban mindannyian azt szerettük volna, hogy tovább folytassam zenei tanulmányaimat. Szüleim döntöttek: Venni kell egy zongorát. Ki is néztünk a hangszerüzletben egy digitális zongorát, de nem tudtuk megvenni rögtön. Ezt tudtam én is, tudták a szüleim. Össze kell gyűjteni a szükséges pénzt rá. Mindenki tudta, ez nem lesz könnyű. Már feladtam, de egy csodaszép májusi délután irány a bolt, ahol megvettük álmaim hangszerét. Azóta már nincs lehangolódott billentyű, élmény az itthoni gyakorlás is.
Hálás vagyok a szüleimnek, amiért erejükön felül megadják a lehetőséget, hogy zenei téren is sikeres legyek.
Boldog lehet mindenki, akinek ilyen szülei vannak. Én az vagyok.
Írta: Aranyász György
6.A
Miután megismertük a gyerekekkel a programot, nagy kedvvel láttunk hozzá a „HÁLA” témakörének átbeszéléséhez. Nagyon sok olyan dolog került felszínre, amiről eddig nem tudtam – ezért Én vagyok hálás a programnak – pedig rendszeresen beszélgetünk az osztályfőnöki órákon és a szünetekben. Miután a feladatokat is kitöltöttük, kitaláltuk, hogy minden elérhető nyelven köszönjük meg a pozitív dolgokat. Erről készítettünk plakátot, a sok köszönöm mellé pedig azt is ráírtuk, kinek vagyunk hálásak és miért. Nagyon jó hangulatban telt az idő, örömmel vettek részt a gyerekek a program első feladatában.