
A hála gyakorlása



2016. szeptember 16-án tartottuk első rendhagyó osztályfőnöki óránkat, elkészítettük Hálatablónkat. Nagyon örülök, hogy olyan könnyen ráhangolódtunk erre a tevékenységre, várjuk a folytatást …



Ászári Jászai Mari Ált.Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája
Szorgos kezek nyomán készül ma Hálatablónk, 3. osztályos lurkóimmal. Egész héten a Minden rendben-daltól harsogott az iskola, megtanultuk ének órán, és minden közös óránkon legalább egyszer elhangzott. 🙂


Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Készülnek az első hálakuponok.

Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Szertettel köszöntünk mindenkit! Elkészült első fotónk. Izgalommal várjuk az első boldogságórát!
A mai osztályfőnöki óra keretében dolgoztuk fel a hála témát. Egy A4-es lapot négy részre osztva kértem meg a gyerekeket, hogy írjanak pár dolgot, amiért hálásak lehetnek a családjuknak, barátaiknak, nevelőiknek és az iskolájuknak. Először kicsit bátortalanul indult a gondolatok megfogalmazása. Eszembe jutott, hogy remekül kapcsolható a témához „A cipőm” című kisfilm, amit bizonyára sokan ismernek. Megnéztük együtt a gyerekekkel, akik síri csendben kísérték figyelemmel, ahogyan az elnyűtt cipőt viselő szegény kisfiú azt kívánja, bárcsak olyan lehetne, mint a padon mellette ülő jól öltözött, csodaszép márkás cipőt viselő másik fiú. A kívánsága valóra válik, szerepet cserélnek, ekkor derül ki azonban, hogy a jól öltözött kisfiú sérült, nem tud járni. Az osztályom döbbenten figyelte a jelenetet, kis ideig senki nem tudott reagálni, és a szemekben könny gyűlt. Végül megszólalt az egyik kislány: „Tanár néni, nem szaladhatnánk egyet az udvaron?” Ennél jobb visszajelzésre nem is volt szükség. Végül mind egyetértettünk abban, mennyire hálásak lehetünk pusztán azért, hogy egészségesek, épek vagyunk. Hogy nem csak a nagy és értékes dolgokban lehet megtalálni a hála forrását. Vagyis hogy éppen azok a dolgok az igazán nagyok és értékesek, amiket természetesnek veszünk. Ezután már kicsit könnyebben ment a hála kifejezése is. Már ezért az egy élményért megérte bekapcsolódnunk ebbe a programba!