
A hála gyakorlása


A nagykanizsai Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény első osztályosai vagyunk. Örömmel és várakozással csatlakoztunk a programhoz. Nagyon jól éreztük magunkat az első boldogságórán. Beszélni és rajzolni most tanulunk, ezért képekkel fejeztük ki gondolatainkat. A hálakövek sokat segítettek abban, hogy szavak nélkül is tudtára adjuk másoknak, hogy szeretünk a közelében lenni, játszani vele. Az itt tanuló gyermekek csupán egy hónapja ismerik egymást, a közösség alakításában is nagy segítségünkre lesznek az órák. Hálásan köszönjük az élményt!
Az első osztályosok: Gödér Károly, Koller Maja, Pásztori Barnabás, Zakócs Mirtill, Cser Alexandra, Benhart Ramóna, Takács Farkas Ferenc, Darabos Anna, és tanító nénijük Némethné Simon Sarolta!



A Mosocsoly csapat elnevezésű hittanosaimmal minden foglalkozáson sokat beszéltünk a háláról. Énekeltük, filmeket néztünk meg. A gyerekekkel hála tablót készítettünk, amelyen minden gyerek kis szívecskékbe leírta miért hálás. Azt tapasztaltam, hogy a gyerekek a foglalkozáson nagyon jól érezték magukat, tetszett nekik hogy együtt lehettünk s együtt alkottunk. A hála órák után nagyon sok gyerek elgondolkodott azon, hogy mennyi mindent tud megköszönni a jó Istennek, s hogy hálásak lehetnek minden napért. Hiszen minden egyes nap ajándék.

A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 2. a osztálya a Hála „fallal” szeretné népszerűbbé tenni a HÁLÁT a bolygónkon!

Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Ezt véletlenül a boldogsagprogram. hu oldalra töltöttem fel. Megismétlem itt is.
Ma a könyvtári foglalkozás témája is a hála volt. A gyerekek feladatlapot töltöttek ki, leírták, kinek és miért hálásak. Eljátszottak gesztikulációval, hogyan fejezhetjük ki hálánkat, amiért látunk, hallunk, érzünk, vannak barátaink.

Domoszlói III. András Általános Iskola
Domoszlói lll. András Általános Iskola 3. osztályos tanulói vagyunk. Most kapcsolódunk a programhoz. A felhasználó nevünk 21kicsilepke. Nem véletlenül. Egyet értek azzal a gondolattal, hogy :…… „ „A gyerek olyan, mint pillangó a szélben: egyesek magasabbra szállnak, mint mások, de mindegyikük legjobb tudása szerint repül. Miért hasonlítanánk hát össze őket? Mindegyik más. Mindegyik különleges. Mindegyik gyönyörű!” … ebben a repülésben szeretném segíteni őket. Ezért is neveztem be a kicsikéimet. Elkészültek a mi kis hálapillangóink. Mindenki készíthetett többet is. Egy-egy a tablóra került, a többit pedig annak adták, akinek valamiért hálásak. Az én hála pillangómra most az van írva: Köszönöm, hogy itt lehetünk! 🙂

Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Mindenki a saját fantáziájára bízhatta, milyen motívummal díszíti a hálakövet. Nagyon ügyes munkák készültek. A gyerekek boldogan mutatták a szebbnél szebb festett köveket, amellyel nagy örömet szereznek az ajándékozottnak.