Boldogságóra Program

A TOLERANCIA NEMZETKÖZI NAPJA

A tolerancia latin eredetű szó , elsősorban türelmességet jelent mások véleménye, főleg vallása, világnézete, etnikai vagy nemzeti hovatartozása, illetve más egyebek iránt.
A tolerancia a kölcsönös megértés és tisztelet alapja, egyfajta morális parancs. Nem jelenti a másfajta gondolkodással vagy mássággal való egyetértést vagy annak követését. Ez a fajta türelmesség a mások másságának az elfogadása.

Az UNESCO kezdeményezésére 1995 a tolerancia éve volt, amikor nagyszabású nemzetközi kampányt szerveztek a tolerancia és az erőszakmentesség jegyében. A TOLERANCIA NEMZETKÖZI NAPJA ebből az eseményből nőtt ki mint évenkénti alkalom arra, hogy a toleranciára felhívjuk a figyelmet az oktatásban, társadalmi színtereken vagy a politikában, illetve megvitassuk ennek helyi vagy globális problémáit.

Az ENSZ 1995-ös tolerancia éve óta november 16-án a türelmes, az elfogadó emberi magatartásra fókuszálhatunk, ez a tolerancia napja.

Iden November 16 –ikan volt a Tolerancia nap az V C osztalyban is.

A Tolerancia nap programjának céljai a kovetkezok voltak :

– az előítéletes és a sztereotip gondolkodás mérséklése,
-a „másságok”, a hátrányos helyzetűek, a kisebbségek megismerése es elfogadasa
– a róluk való párbeszéd,
– az elfogadottságuk növelése
– a tolerancia es a szeretet mint a legfobb erkolcsi ertekek letjogosultsagat helyezni eloterbe
-a toleráns magatartás felismerésére késztettni a diákokat.
Mindezt jatekos feladatokkal es tartalmas beszélgetésekkel próbáltam elérni.

Eszkozok: szines ceruzak, rajz lapok, ollo, ragaszto, feledatlapok a tolerancia mesevel,internet, telefon, hangfal, tolerancia tudastesz( kerdoiv ) .

Szabo Aliz Pszichologus .2017. November 16.

TOLERANCIA MESE : a mese cselekménye a tolerancia és a szeretet, mint legfőbb erkölcsi értékek létjogosultságát helyezi előtérbe. A másság elfogadása révén a mi életünk is gazdagabbá válik.

A történet egy madárcsicsergéstől hangos tavaszi reggelen kezdődött. A kiserdő mélyén, a mogyoróbokor tövében, egy süncsaládnál kis sünök születtek.
Öt kis sündisznó kukucskált a vacokban, amit Sünmama készített. A kis sünök egy kivételével hasonlítottak egymásra. Eleinte a szülők sem tudták mitől más az az egy, és Sünpapa gondterhelten dünnyögte:
– Valami nincs rendben.
De Sünmama nyugtatta:
– Minden rendben lesz! (Bár magában ő is aggódott).
Ahogy telt az idő, szemmel láthatóvá vált a különbség: a kis sünnek nem voltak tüskéi!
– Egy sündisznó, akinek nincsenek tüskéi! Hogy fogja megvédeni magát ez a gyerek?!- sopánkodott Sünpapa.
De Sünmama ismét csitítgatta:
– Ugyanúgy szeretjük őt is, mint a többit, és megvédjük mi! Ha felnő, majd megtanulja megvédeni másképp magát.
– Másképp, másképp… de hogyan?! Egy sünnek nincs más fegyvere, csak a tüskéi!
– Nem vagyok biztos benne, hogy mindig fegyverre van szükségünk az önvédelemhez – mondta Sünmama.
A kiserdő lakói is folyton összesúgtak:
– Hallottátok mi történt Sünéknél?
Sünpapa mostanában borús homlokkal járkált az erdőben, és a hangját elveszítette valamelyik mogyoróbokor aljában. Sünmama sem dudorászott olyan vidáman, mint eddig.
A kis sünök pedig haragudtak testvérükre, akit Pitének hívtak:
– Ez miattad van! Nem is vagy te igazi sün!
Pite nem tudta, mi rosszat tett, és egyre szomorúbb lett.
Ahogy telt az idő, az erdő lakói lassacskán megszokták a kis sünt. Ő ugyan nem szaladgált, hancúrozott a harmatos fűben, mint a többi erdei gyerek, de társai elfogadták. Pite inkább a tudását gyarapította: számolgatott, figyelte az erdő változásait, és egyre okosabb lett. Emellett barátságos és kedves volt.
Egy napon aztán változás történt az ő életében is: igazi barátot talált!
Éppen indult Uhu Bagolyhoz, aki ez erdő szélén lakott a nagy, odvas tölgyfában. Uhu szeretett beszélgetni a kis sünnel. Amint ment, mendegélt Pite, a galagonya bokrok tövében keserves sírást hallott. Egy galóca alatt kis hernyócska sírdogált. A kis sün megszólította:
– Ki vagy, és mért sírsz?
A hernyócska szipogva válaszolt:
– Én Hernyó Helga vagyok, és azért sírok, mert rút vagyok.
– Rút?! – lepődött meg Pite. De hisz nézz rám! Nekem sündisznó létemre nem nőttek ki a tüskéim, és mégsem szomorkodom. Dehogy vagy csúnya! Hagyd abba a sírást, inkább gyere velem!
Azzal elindultak az erdei ösvényen, és közben énekeltek, mókáztak, nevetésük betöltötte az erdőt. Mire Uhu odújához értek, Hernyó Helga már el is felejtette, hogy az imént sírdogált. A Bagoly szívesen fogadta az új jövevényt, de csak rövid ideig beszélgettek, mert éppen vadászni indult. A két új barát hazatért, és attól a perctől kezdve, elválaszthatatlanok lettek.
Egyik nap aztán furcsa dolog történt. Pite nem találta otthon Hernyó Helgát. Keresni kezdte, s egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a galagonya bokor legalsó ágához egy gubó tapadt. Felismerte, hogy az gubó, mert Uhu mutatott neki erről képeket a nagy, színes képeskönyvéből. Hirtelen eszébe jutottak a kísérő magyarázatok is:- Ezeket a gubókat a hernyók fonják maguk köré, majd ebből bújnak ki a lepkék. Megörült a kis sün, hogy rátalált az átváltozott Hernyó Helgára, majd napokon keresztül izgatottan várta, hogy fog kinézni lepkeként Hernyó Helga. Egy este aztán betoppant, azaz berepült a vacok-házukba egy gyönyörű, szivárványszínű pillangó. Ehhez fogható szépet még nem látott a Sün család. Körülállták, és csodálták. A lepke azonnal Pite orrára röppent, és vidáman ölelte át szárnyaival, majd estig maradt a Süncsaládnál, s megígérte a kis sünnek, hogy ezután is minden nap együtt lesznek.
Pitét többé a testvérei sem bántották már, és egyre népszerűbb lett a kiserdő lakói között, mert nemcsak okos, kedves, hanem segítőkész is volt. Egyre több barátra tett szert, és ha netalán szüksége lett volna rá, lett volna, aki megvédje. De erre nem volt szükség, mert senki nem akarta bántani. A legjobb barátja pedig (akit Pite újabban Szivárvány Szerénának hívott) mindig, mindenhova elkísérte.
Sünpapa végre ismét megtalálta a hangját, és Sünmama is újra vidáman dudorászott: ő mindig is tudta, hogy a végén minden rendben lesz!

Képek