Boldogságóra Program

„Szép Tündérország” hónapja a december. Ez az az időszak, amely még a kevésbé érző emberek szívét is megdobogtatja, megszólítja, és jótékonyságra készteti őket.
Ilyenkor még többen átérzik, hogy mennyire igaz az a gyakran elhangzó mondás, hogy jót tenni jó. Nem csak azért, mert másoknak örömet szerzünk vele, segítünk a szorult helyzetben lévőkön, hanem azért, mert mi is boldogabbak leszünk tőle.
A rajzszakkörös gyerekeim lelkületüknél fogva hál’ Istennek nem csak így, karácsony előtt tapasztalják ezt meg, hanem többségük az év szinte minden napján. Ezért aztán ezt a témát is nyitott szívvel fogadták.
Az első decemberi foglalkozáson ráhangolódásként meghallgattuk Bagdi Bella Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalát. Majd az ezt követő beszélgetés során elmondták a saját életük példáit e témában, és utána le is rajzolták azokat. Ezekből a kedves, szép kis, alma formájú rajzokból állítottuk össze „A jó cselekedetek gyümölcseinek” roskadozó fáját.
A legszebb ajándék címmel a történetírást ismét a mi kisfilmes, állandó „tanár nénink” vállalta, melyet a következő foglalkozáson föl is olvasott, és mi el is érzékenyültünk a fogalmazást hallgatva. Hihetetlenül éretten gondolkodó 7. osztályos nagylány.
A harmadik feladatról, a filmről, a hónap rövidsége és a sok-sok teendő miatt – én őszintén bevallom – le szerettem volna beszélni a gyerekeket, de ők hajthatatlanok voltak. Így végül még az is elkészült 3 gyors kis jelenettel, melyet az ügyes kis vágónk még egy meglepetés-bakiparádéval is kiegészített.
Aztán megbeszéltük, hogy az utolsó decemberi foglalkozásunkat rendhagyó módon tartjuk meg. Így is történt, először segítettek nekem a szakköröseim a gyerekalkotásokból álló karácsonyi kiállítást fölrakni, majd pizzát rendeltünk egy közös vacsorához. Aznap reggel azonban eszembe jutott, hogy most rajtam a sor, én is meg szeretném lepni őket valamivel. Terítőt, karácsonyi szalvétát, papírtányérokat, illatmécsest, poharakat vittem a szakkörre. A vacsora előtt egyedül besurrantam a rajzterembe, összetoltam a padokat, szépen megterítettem, még délelőtt piros szíveket is vágtam, melyekre 1-1 csokoládét tettem eléjük, és ezután jöhettek csak be vacsorázni. Nagyon boldog voltam, hogy ezzel a kis figyelmességgel örömet szerezhettem nekik. Leültünk, és a bekészített halk karácsonyi zene mellett végre egy jóízűt beszélgettünk. : )
Így születtek meg a mi decemberi jótetteink.

Képek