Boldogságóra Program

Azt hiszem, szerencsés vagyok elsős Csoda-csapatommal kapcsolatban. Igaz, hogy az év utolsó hónapja a Boldogító jó cselekedetek, de ők már megismerkedésünk óta fogékonyak mindenféle jótettre. A kedvességük, jószívűségük most, a szeretet hónapjában csúcsosodott ki.
Rengeteg apró figyelmesség valósult meg ebben a hónapban, melyek csak egy része volt irányított, a technika órán készített szívecskével, vagy egy-egy rajzzal, otthoni kézműveskedéssel önmaguktól is többször lepték meg egymást, de minket, tanítókat is.
A kezdetektől tartó folyamatos gyűjtés eredményeként ebben a hónapban már harmadjára tudtunk több zsáknyi műanyag kupakot eljuttatni egy velük egykorú beteg kisfiúnak, de részt vettünk a MosolyManók kampányban is, amikor is több csomag játékot hoztak be rászoruló gyermekeknek. A szülők, illetve a gyerekek a felajánlásokat még egy hatalmas doboz édességgel is megfejelték, mellyel egy helyi Fordított advent kezdeményezéshez járultunk hozzá.
A sokféle jótékony programon kívül végig igyekeztem ráirányítani a figyelmet a hónap gondolatára, miszerint ha szeretet van, minden van. A hónap dalában is többször énekeltük, hogy „jó emberré csak a szívemmel válhatok”, de boldogságóránk meséjének is az volt a tanulsága, hogy a jószívű, boldog ember elnyeri jutalmát az életben.
Az óra fő tevékenységének ismét egy kézműves foglalkozást terveztem. A gyerekek egy zöld lapot kaptak, melyre a saját tenyerüket kellett felrajzolni, majd azt körbenyírni. A sok-sok tenyérből elkészítettük az osztály karácsonyfáját, mely alól nem hiányozhattak az ajándékok sem. Összeszedtük gondolatban azt a sok-sok jótékony tettet, amivel tulajdonképpen egész évben segítettük a környezetünkben élőket, kezdve a kupakgyűjtéstől, a kimaradt ennivalók Ételdobozba juttatásán át egészen a játékok, édességek felajánlásáig. Mindezek ajándékdobozokként lapultak a fa alatt. Büszkén tettük fel ajándékaink mellé a gyerekek által elkészített díszeket is a fára, melyek mindegyike egy-egy apró kedvességet, jótettet ábrázolt. Az utolsó díszt a ha szeretet van, minden van mondattal kísérve én ragasztottam fel a fára… ahogy meglátták a piros szívet, mindenki mosolyodni kezdett.
Az óra végi relaxáció során remélem, át tudták gondolni, milyen sokféle jót lehet tenni egymással, egymásért, hiszen volt, aki azt rajzolta a kapott dísz sablonjára, hogy segít otthon az anyukájának, de volt, aki a Földünk és az állatok óvására hívta fel rajzával a figyelmünket. (Tettünk is ki egy madáretetőt az ablakunkba.) Akadt köztük olyan, aki a kis barátját rajzolta le, amint éppen megöleli, de volt olyan is, aki „csak” egy mosolyt tett a díszre… ezek mind-mind apró, de mégis jelentős cselekedetek. Pont ezekkel fogják jobbá tenni a világot. Én hiszek benne, hiszek Bennük.

Képek