Boldogságóra Program

Az órát a szokásos zenehallgatással kezdtük: a hónap dalával. Kicsit komolyabb volt ez, mint a többi, de maga a téma sem könnyen emészthető.
Utána a javasolt közmondásokról beszélgettünk a beszélgetőkörben, és próbáltak a saját életükből hasonló szituációt említeni. (nem volt könnyű)
Ezek után a szamár történetét olvastuk el közösen, amit nagyon tanulságosnak tartottak, szépen megértették a lényeget.
Előzetes feladatként adtam nekik, hogy érdeklődjenek küzdelmes életutak felől, a közvetlen környezetükben. Ezt meg is tették, és órán le is írták nekem az összegyűjtött emlékeket, amelyek közül a legjobb itt van:
ÉLETÚT
Gyöngyvér falunk egyik színésznője. Életútja, sokunk számára szolgálhat például. Ahogyan szemléli az életet, az is hozzájárult, hogy már kis gyermekként szerény körülmények között élt, mert édesanyja elvesztette első munkahelyét. Ráadásul, édesapját soha nem is látta, mert az már gyermek születése előtt szakított Gyöngyvér édesanyjával. A pénz, amit keresett arra volt elég, hogy tudjanak élelmet venni, és néhány ruhadarabot. Az anyja soha nem kesergett a múlton és soha nem aggódott a jövője miatt. Próbált tudatosan a jelenben élni, és ezt lányának is megtanítani, hogy sokszor kis apró dolgoknak is örülni kell, és fontos az együtt töltött idő, és a beszélgetés,
Egyszer karácsonykor, egész nap együtt tölthették az időt. Beszélgettek, nézték a havat ahogyan esett, elmentek sétálni a hidegbe, és átélték a metsző hideg időt. Majd este melegben olvasott neki édesanyja majd pedig meghittségben elmentek aludni. Majd a téli pihenő után megkérdezte az óvónéni, hogy ki milyen ajándékot kapott karácsonyra. Mindenki sorolta a sok szebbnél-szebb tárgyi dolgot, Gyöngyvér pedig akkor értette meg először, hogy ők mások. Ő ezt akkor rosszul élte meg. Sírva azt mondta, hogy semmit. A társai nem értették, hogy ez hogyan lehet. Ő sem. Hazament és elújságolta ezt az anyukájának hogyan lehet, hogy míg mindenki más csillogó szemmel mesél a dolgokról, amit kapott, ő nem kapott semmit. Az édesanyja itt megértette vele, az, hogy rengeteg dolgot kapnak, nem azt jelenti, hogy nincsenek nekik nehézségeik. Meg a karácsony nem az ajándékokról szól, hanem arról, hogy ünnepeljük, hogy vagyunk egymásnak. „Az ajándék sokszor hulladékként végzi egy idő után, te pedig erre a karácsonyra egy életen át emlékezni fogsz” emlékezett vissza Gyöngyvér mit mondott neki az anyukája. Elfogadta ezt, de amikor iskolába került, a tudást egy jó dolognak élte meg, ami kisegítheti őt a szegénységből. Ezt már első osztályos kora óta, átérezte, és tett is azért, hogy jó jegyeket vigyen haza az iskolából. Később viszont látszott hiába tanult sokat, voltak tárgyak, amelyek egyszerűen nem mentek neki. Félt amikor egy rossz jegyet kellett otthon elmondani. Majd mikor elmondta elkezdett sírni, mert úgy érezte kudarcot vallott, és ugyanolyan szegény marad majd ő is felnőtt korában. Anyukája megnyugtatja, nem azzal van a baj, ha valaki rossz jegyet hoz haza, hanem azzal, ha nem tesz meg mindent érte és esetleg képes lenne többre, de nem hozza azt, amit tud. Édesanyja szerint a hozzáállás a legfontosabb, és hogy nem kell törekedni a 100%-os tökéletességre. Hanem lényeges az, hogy mindig hozzuk ki magunkból a maximumot, de az a maximum nem biztos, hogy nem esetleg a hármas érdemjegy. Amiért ugyanannyit, ha nem többet kell tenni, mint azért, hogy így maradjon.
Később viszont azért, mert rengeteget tanult kiközösítették. Nagyon megviselte, hogy társai azért gúnyolták, ami a kötelessége lenne. Ekkor magába fordult, és nagyon keveset beszélt. Ez persze feltűnt Édesanyjának, aki ráérzett, hogy itt valami nincsen rendben. Elmondta lányának, hogy mindenkinek a saját fegyverével kell harcolnia. Ha neki a tudás a fegyvere akkor azzal. De ezért nem szabad visszavennie, pontosan ugyanúgy, ha nem jobban kell tanulnia, hiszen, ha nem így tesz akkor ők nyernek.
Egyszer egy nap keretein belül, az iskolában kvízjátékot kellett játszani. Minden osztályból kijelöltek 6 tanulót, először természetesen Gyöngyvért, a többi társ persze még csatlakozni sem akart hozzá, de mivel muszáj volt megtették. A versenyen hibátlanul teljesítettek, Gyöngyvér pedig ezen keresztül megmutatta a tudás is lehet segítség, és jó dolog. Ezután társai befogadták hiszen átérezték a tudás adta sikerélményt. Később már középiskolás volt, amikor egy videópályázatra adták be a jelentkezésüket. Gyöngyvér nagyon szépen beszélt, mert édesanyja nagyon ügyelt rá, hogy amikor beszélgettek szépen fogalmazzon, és gyerekkori beszédhibával is rengeteget törődött, így Ő lett a főszereplője egy kisfilmnek. A film különdíjat érdemelt, ráadásul a pályázatban ő lett a lett a legjobb színésznő. Ekkor megkereste, őt egy televíziós csatorna, ahol egy készülő sorozatban neki adtak egy epizódszerepet. Ő örült is meg nem is hiszen tudta, nem tudja finanszírozni, hogy ő felutazzon Budapestre. Ekkor eszébe jutott édesanyja mondata, hogy „egy szárnnyal nem lehet repülni”.
Hiszen anyja soha nem titkolta azt, hogy szerény körülmények között élnek, soha nem sajnáltatta magát, de csodálatos kommunikációs készségének köszönhetően mindig meghallgatásra találtak a gondolatai. Gyöngyvér is úgy döntött, egy osztályfőnöki óra alkalmával előadja a történetét. Azért hátha tudnak neki segítséget nyújtani.
Elmondott mindent az osztálytársainak, és tanárainak, és ők összegyűjtöttek neki egy kisebb összeget, ami épp elég volt arra, hogy ki tudja belőle hozni az utazási költséget és segítse pár napos ott tartózkodását.
Annyira ügyesen játszott, hogy egy nagy színház még címszerepet is ajánlott neki, mindössze 20 évesen. Először ott szembesült azzal, hogy ki tud törni a szegénységből. Nehéz volt számára ezt is feldolgozni. hiszen sokan megismerték a nevét. Édesanyjához fordult segítségért, aki örült annak, hogy lánya ilyen tehetséges, de elmondta neki, hogy a sikerért ugyanúgy megkell küzdeni, mint a jó jegyekért az iskolában, és itt is lesznek olyan dolgok, amelyek nem fognak neki tetszeni és nem fog szeretni, akár ilyen a hírnév is.
Végül elmesélte, hogy most egy vándorszínház tagja, hiszen számára fontos, hogy a kultúrát olyan településekre is elvigye, ahova nehezebben jut el ilyen jellegű előadás. Elmondta még, hogy segített Édesanyjának egy új lakásba költözni, és ő pedig most itthon van gyesen első gyermekével, itt a faluban él.
Én élveztem a vele készült beszélgetést, igazán tanulságos volt. Főleg az iskoláról mondott dolgokat raktároztam el, mert ez, ami az én életszakaszomban igazán közel áll hozzám.

Végül a beszélgetőkör ismét összeült és olyan technikákat kellet említeniük, amivel ők, a stresszhelyzeteiket kezelik. Szándékosan csak utána néztük meg, hogy a tk. és a mf. milyen megoldásokat említ. Sok olyan volt köztük, amelyeket ők is felsoroltak.
Feszülségoldásként a hónap dalai közül a vidámakat hallgattuk meg még egyszer.

Képek