Karácsony közeledtével egy műsor keretein belül ápoltuk a társainkkal való kapcsolatokat. Megbeszéltük miért fontosak a kapcsolatok. Mi az igazi kapcsolat, mi mély és mi felszínes.
Társas kapcsolatok ápolása
A novemberi boldogságórán a gyerekekkel az érzésekről beszéltünk. Az órán a gyerekek csoportokban összeírták, milyen pozitív és negatív érzéseket ismernek. Ezen felül megismerkedtek új érzésekkel.
„ Hogy vagy kis barátom?”
Tanulóink 7 különböző óvódából kerültek hozzánk. Az év eleji elsődleges célom az volt, hogy egy jó kis összetartó csapatot építsek belőlük. Mindig is szerettem a tanulókat egymás elfogadására nevelni. A ráhangolódást a ,, Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című dallal kezdtük, melynek dallama és szövege elég fülbemászó, tánc és együtt éneklés lett a vége. Komolyabbra fordítva a szót egy mélyreható beszélgetést folytattunk arról, hogy mit is jelent a barátság, mit kell megtenned egy jó barátság ápolásáért.
Gyerekszáj:
– szeretni
– megvédeni egymást
– együtt játszani
– nem veszünk össze
– ölelgetni egymást, amikor baj van, szomorkodnak, sírnak, és amikor ajándékot adunk neki…
Nagyon élvezetes volt ezeket a szavakat ilyen pici gyerkőcöktől hallani.
Majd körbe állva megfogtuk egymás kezét, és a „ Kis barátom, hogy vagy” nevű játékot játszottuk. Néhány tanuló egészen megnyílt, de a legtöbbjük a „jó köszönöm”-mel lerendezte.
Alkotómunkának a virágot választottam, melynek szirmaiba bele kellett rajzolniuk a barátaik óvódás jelét.
Alkotás közben beszélgettünk, mivel intézményünkben gyógypedagógiai tagozat is működik, megkértem a gyerekeket, hogy egy-egy szünetben próbálják meg játékra invitálni őket, mert ezzel nagy örömet okoznak nekik. Elmagyaráztam, hogy ők kicsit „másak”, mint ti, de nagyon aranyosak és kedvesek.
Szent Imre Katolikus Általános Iskola Mórahalom
Mindenki egyért, egy mindenkiért (csapatban vagyunk)
A kis elsősök öt óvodából érkeztek az osztályba. Nagyon erősek voltak a kapcsolódások az év elején, ami a kisdiákoknak biztonságot adott. Ahogyan teltek a hónapok, és megérkezett hozzánk a hónap témája (csapat) egyre több olyan népi játékban tapasztaltam, hogy milyen szépen alakul át az osztály. Ki kivel szeret együtt lenni, kinek segít szívesen. Átrendeződtünk.
A Mikulás várása november végén láttatta meg, a láncfűzérben, hogy ki az, aki ad, és ki az, aki segítséget kér. Bátorság kell mind a kettőhöz ahhoz, hogy tapasztalatokat szerezzenek a kicsik.
A társas kapcsolatok ápolása foglalkozást a gyerekekkel „Repül a karom, ha akarom, ha nem akarom” relaxációs gyakorlattal kezdtük. Ezt követően a gyerekekkel körben ülve a „Kis barátom, hogy vagy” kérdéskörrel folytattuk. A gyerekekkel beszélgettünk, hogy kinek ki a barátja, mit szeret a másikban. A beszélgetést követően a gyerekek a „Tavaszi Ébresztő” című mesét hallgatták meg. A mesét követően barátságláncot alkottak a gyerekek. Az elkészült emberfigurákat egy nagy kartonlapra ragasztottuk rá, mely kikerült a csoportfoglalkozó falára. Végül a barátság jelének színezése közben Bagdi Bella „Repülj velem” című dalát hallgattuk meg.
A téma feldolgozása előtt a „Napimádás” relaxációs gyakorlattal vezettük be. Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek című dalára közös ének és tánc következett. Beszélgető körhöz leülve megbeszéltük mik is a társas kapcsolataink, kik a barátaink. Megkérdezték egymástól „Kis barátom, hogy vagy?” -játékkal érdeklődtek egymás jólléte iránt. Elkészítettük barátság hálónkat s mindenki egy jó tulajdonságot nevezett meg arról a társáról, akinek dobta a fonalát. Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játékunk segítségével kipróbáltuk, hogyan tudjuk felvidítani szomorú társunkat. Barátságláncunkat elkészítettük, mindenki kiszinezte „saját magát jelképező” figuráját, melyet összeragasztva egy nagy körré alakítottunk s ezzel megkaptuk a társas kapcsolatok jelét is, melyet megismerhettünk. Majd egy személyiségfejlesztő dallal zártuk .
Relaxáció: Hintaszèk
Dal: Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg….
Feldolgozás:
Körben ülünk a szőnyegen.
-Játèk: Kis barátom hogy vagy?
– Ének: Ég a gyertya ég…..a szívünkből a szeretet ki ne aludjék…
Mesehívó mondóka
Mese: Szülinapi mese (Tavaszi èbresztő)
Beszèlgetés a meséről
– Közös játékos éneklés:
Megy a hangya vándorútra…(hangyácska adogatása kézből kézbe…)
– Óriás körkendő (ejtőernyő) emelès együtt- táncoltassuk meg a labdát!
– Sèta a kiskígyóval….
-másik napon…barátságlànc kèszítèse…
-Ének: Ha jó a kedved….utánzó mozgással kísérve.
Csólyospálosi Általános Iskola
Beszélgettünk arról, milyen egy jó barát, majd elkészítettük az osztály barátságkörét.
A gyerekeket játékba hívó dallal ösztönöztem az együtt játszásra. Körbe ültünk és mindenkinek fel kellett tennie a kérdést a mellette ülőtől, hogy „kis barátom hogy vagy?”. A válaszra pedig feltettük azt is, hogy Miért? Boldogan válaszoltak, tetszett ez a kis játék mindenkinek. Meghallgattuk és játékos mozgással énekeltük a Boldog vagyok című dalt , majd „rongybabává” változott mindenki. Boldog Dóra mesébe hívó versikéjének elmondásával a „Visszajött a répa ” című ismert mesét hallgatták meg a gyerekek, ami az önzetlen barátságról és a segítség nyújtásról szól.
A mese történetének megbeszélése után, elkészítettük a csoport „Barátság láncát”. Először mindeni kiszínezhette önmagát, majd egy karikára ragasztottuk sorba, hogy a barátok egymás mellé kerüljenek. Megbeszéltük a társas kapcsolatok jelképét és felragasztottuk a ” Boldogság várunk 3. lépcsőfokára.