A hónap témája a társas kapcsolatok ápolása fontos feladatunk egész évben, de most különösen nagy hangsúlyt fektettük rá. Mostanában elég sok a veszekedés, a nézetelérés a csoportban, ez részben azért lehet, mert nehezen értik meg egymás kéréseit vagy mert nincs elég türelmük. Jól jött hát a barátság szó közös elemezgetése, megbeszéltük, hogy a barátságaik alakítói és felelősei bizony ők maguk, ezért érdemes mindenkinek dolgozni azon, hogy barátságos katica csoport legyünk. Rátértünk arra is, hogy kedvességgel és közös akarattal sok konfliktus megszűnhet.
Az ajánlott játékok közül a „Barátság sál”és „Barátságfüzér” játékokat is kipróbáltuk, melyek segítettek a meglévő barátságok megerősítését, valamint új barátságok alakulását is segítette.
Az Önbizalom Program témája által ajánlott kiteljesítő erősségek feladatához is szívesen csatlakoztunk és készítettünk egy „Erősség-fát”, melyhez együtt gyűjtöttük a a gyermekek jó tulajdonságait. Az Erősség Program feladatai közül a Pacsizást és a „Közös bennünk” játékokat játszottuk el. A nagy katicás plédünket használtuk a játékhoz, ami alá kacagva szaladtak a gyerekek. A Hócsatára is sor került, aminek a végén a fehér és piros csapat kézfogással, öleléssel köszönte meg a játékot egymásnak. A heti mozgás feladatok közé is becsempésztük az összedolgozást, a csapatjátékokat és a „Kicsi Kígyó” játékot. Nagyon kedvelik az akadálypályát, de most különös érzés volt megtapasztalni, hogy amit egyedül könnyebb gyorsabb, azt együtt lassabb és nehezebb, viszont a végén az öröm is dupla öröm!
Új barátunk is lett, – a társas kapcsolatok erősítése, és a nyugodtabb hangulat érdekében – Sün Balázs plüssünket minden hét végén egy kiválasztott gyermek, aki megérdemli hazaviheti. Sün Balázsnak füzete is van, amiben pozitív jellemzést ír a kiválasztottról titkosan, amit a többiek megpróbálhatnak megtippelni. Ezen kívül kéri, hogy a szülők is írjanak a füzetébe, mi mindennel telt a közös idő. Hétfőn elolvassuk és új lehetőség nyílik hazavinni. Nagyon jól motiválja a gyerekeket, igyekeznek szófogadóbbak, kedvesebbek lenni.
A hónap ajánlott zenéjével – „Ha boldog vagy!” – zártuk a boldogságóra foglalkozást és a hetet.
Társas kapcsolatok ápolása
A harmadik osztály novemberi alkotása a „Barátságölelés 😊” címet kapta.
A novemberi boldogságórát elkészítette: Madácsiné Szalánczi Éva
Boldogságóra december:
A hónap témája a szeretet volt. Miután megbeszéltük kinek mit jelent a szeretet, hogyan nyilvánul meg barátaik és családjuk kapcsán, mindenki készített egy egyénileg dekorált szívet és beleírta a számára legszeretettebb dolgokat.
Boldogságóra december:
A hónap témája a szeretet volt. Miután megbeszéltük kinek mit jelent a szeretet, hogyan nyilvánul meg barátaik és családjuk kapcsán, mindenki készített egy egyénileg dekorált szívet és beleírta a számára legszeretettebb dolgokat.
Boldogságóra december:
A hónap témája a szeretet volt. Miután megbeszéltük kinek mit jelent a szeretet, hogyan nyilvánul meg barátaik és családjuk kapcsán, mindenki készített egy egyénileg dekorált szívet és beleírta a számára legszeretettebb dolgokat.
A hatodik osztály novemberi alkotása a „Társas kapcsolatok” címet kapta.
A novemberi boldogságórát elkészítette: Vargáné Losonczi Éva
Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
Még a novemberi téma kerül itt sorra. A tanulókkal beszélgetést indítványoztam arról, hogyan beszélgetnek egymással. Megint elharapózott a sok csúnya szó, sértés. Elmondták, kit bántottak meg. Mivel őszinték, és bíznak még a közösségünkben, általában megnevezik, aki megbántja őket. Sőt általában el is ismerik, akik szoktak haragjukban sértő megjegyzéseket mondani. Tudnak bocsánatot is kérni. Arra kértem őket, írjanak egy-egy olyan mondatot, amit szívesen hallanának vagy szívesen mondanának valakinek. Ezeket ügyesen megfogalmazták és füzért készítettünk a faliújságunkra.
Nagykárolyi 1-es számú Napköziotthkon / Grădinița cu Program Prelungit nr. 1 Carei
A novemberi boldogságóra keretén belül a gyerekekkel az opcionálisan felkínált „Barátságfűzér” kézműves tevékenységet valósítottuk meg. A mellékletben megadott emberalakokat a gyerekek szabadon kiszínezhették, majd kivághatták és felfűzhették egy láncra.
novemberi Boldogságóránkat, a „Kis barátom, hogy vagy?” című játékkal indítottuk, majd egy resztoraktív kör kialakítását követően a gyermekek életkori sajátosságát figyelembe véve beszélgettünk a barátságról, megbeszéltük, hogy ki hiányzik a csoportból. Kinek miért hiányzik? Egy tudatos játékválasztást követően (Pókháló – add a fonalat a barátodnak, több gyereket is választhattak) kialakult csoportunk szociometriája is, mely jól tükrözte a kapcsolati viszonyokat. Érdekes volt hallani, hogy milyen szempontok alapján választottak maguknak barátokat. (mert kedves, mert mindig szépen öltözik, neki van a legjobb frizurája mindig, jó vele jászani, mert mindig segít nekem, mert mindig kölcsön adja a csillámos tollat, stb.) Örömmel töltött el, hogy már nem csak a külső tulajdonságok domináltak, hanem megjelentek az érzelmek is.
Szerettem volna elérni, hogy a beszélgetések alkalmával bátran nyilvánuljanak meg, fejlődjön szókincsük, kifejező – és beszédkészségük, egymás iránti pozitív érzelmi viszonyuk, türelmesen hallgassák végig egymás gondolatait, valamint erősödjenek a már kialakult kapcsolatik és szövődjenek újak. Ezt követően elmeséltem nekik „Fereczei Éva: Süni irigy lesz” című meséjét, majd megfogalmazták, mit is jelent irigynek lenni és miért kellene ezt a mindennapokban mellőzni. Nem maradhatott el a szabad elképzelésen alapuló tánc sem, melyet Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek dalára végeztünk, boldogságérzetünk fokozása érdekében. A gyerekek örömmel és szívesen mozogtak a zene ritmusára, fülbemászó dallamam pedig közös éneklésre invitálta őket. Zárásként pedig az összetartozásunk védjegyeként megalkottuk a csoportunk barátság láncát.
Ezen a foglalkozáson a társas kapcsolatokat vettük górcső alá. Először körbe ültünk és megbeszéltük, hogy milyen kapcsolatokat ápolunk. Baráti, családi, tanár-diák stb. Átbeszéltük azt is, hogy miért fontosak az emberek számára a kapcsolatok. Ezután azt próbáltuk megérteni, hogy ki milyen kapcsolatban áll az osztálytársaival. Kell-e mindenkivel barátságban lennünk? Hogyan viselkedjünk azzal, aki az osztálytársunk, de nem érezzük túl közel magunkhoz? A beszélgetés után egy Barátságfüzért is készítettünk a foglalkozás lezárásaként.