Novemberben a gyerekekkel az őszi szünetről visszatérve találkoztam újra. Akkor volt csak lehetőségem megmutatni nekik a címátadó ünnepségen kapott Boldog Iskola oklevelet. Nagyon büszkék voltak rá.
Ebben a hónapban arra irányítottuk figyelmünket, hogyan gondozzuk a társas intelligencia erősségének virágát.
Megtudtuk, mit jelent ez a kifejezés, hogyan kell társaságban, barátokkal úgy viselkednünk, hogy mindenki jól érezze magát, valamint hogyan kell mások érzéseit felismerni, empatikusnak lenni.
Álmos reggeleken egymás vidám fogadása, már fél siker, hogy jól induljon a nap. Mi is eljátszottuk a „Pacsizzatok az ajtóban!” feladatot. Egymást különböző köszöntési módokkal (pacsizás, öklözés, ölelés) fogadtuk reggel. Ezen kívül baráti csoportjaink különböző köszönési mozdulatsorokat találtak ki, mellyel reggelente üdvözölték egymást.
A bolondozás, a vidám együttlét is jól segíti a közösségépítést. Boldogságórán meghallgattuk, eltáncoltuk, énekeltük a hónap dalát. Vicces járásokat találtunk ki, így haladtunk a folyosón. Mikor csillapodott az önfeledt vidámság, barkácsoltunk. Az összetartás jelképeként Barátság-láncot készítettünk. Nagy odafigyeléssel készültek az aprólékosan színezett, kedves mintájú papírcsíkok. Majd ezeket a csíkokat egymásba fűzve, összeragasztva papírláncot készítettünk. Mindenki a maga készítette kis csíkot fűzte bele a Barátság-láncba.
A játék is nagyon jól összekovácsolja a közösséget. Ez a hónap számunkra a Játék-hónapja volt. Sok új csapatjátékot ismertünk meg. Eljátszottuk a hónap ajánlott játékait is. Részt vettünk egy társasjáték klubdélutánon az iskolában. Ezen kívül az osztályban is rendszeresen szakítottunk időt Solo, Dobble, memóriajáték partikra.
Büszkeséggel tölt el, hogy minden hónapban beszámolhatok arról, mindig akad olyan tanítványom, aki szívesen lepi meg társait valami kedves figyelmességgel.
Az egyik tanuló maga rajzolta kis képeket készített mindenkinek, és osztotta szét a gyerekek között. Egyik kislány pedig egy általa írt hála-verssel lepte meg az osztályunkat. Boldogságóránkon felolvasta nekünk. Szülinapi megemlékezést is tartottunk, az ünnepeltek megvendégeltek bennünket kis finomságokkal.
Ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki szervező kollégáimnak, hogy a hónap színes programjaival új élményekkel örvendeztettek meg bennünket. Mind a Pályaorientációs nap, mind a Bolyain-nap élvezetes volt a gyerekek számára. Ezeken kívül hangversenyen is voltunk, színházi előadást is látogattunk.
A hónap tartalmas, szórakoztató programjai hozzájárultak a pozitív életszemléletünk alakításához.
Társas kapcsolatok ápolása
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Beszélgetéssel kezdtük a foglalkozást: mikor és kikkel érezzük jól magunkat? Hát bizony akkor, ha olyanokkal vagyunk körülvéve, akiket szeretünk, vagy jóban vagyunk velük. Sok okos gondolat után kiderült, mennyire fontosak a barátok. Választott mindenki párt vagy csoportot magának, akikkel nagyobb kedvvel és ügyesebben tud együtt feladatot megoldani: levélmandalák készültek az iskola udvarán. Közben az is örömmel töltött el, hogy egymásnak is segítettek a „munkacsoportok”. Nagyon aranyosak voltak!
Nagyon büszke vagyok a gyerekekre. Barátságszívet színeztünk, egymásnak adták a gyerekek. Kiraktunk a szívecskékből egy nagy szívet az asztalon. A gyerekeknek eszébe jutott, hogy milyen sokan betegek, így nem kaptak szívecskéket. Megbeszéltük kik hiányoznak, ki melyik beteg kis társának fog színezni,az elkészült szívecskéket borítékba tettük. Végül minden gyermek jelét rárajzoltuk a borítékra, hiszen mindenki visszavárta a távollévőket. A borítékokat a hiányzó gyermekek óvodás zsákja feletti polcra raktuk.
Alig várták, hogy meggyógyult társaik megtalálják a borítékukat és megkapják a szívecskéket. Szülők és gyerekek egyöntetűen megállapították, hogy nagyon jó a Katica csoportba járni.
Novemberben a társas kapcsolatok ápolásáról beszélgettünk. Nagy lelkesedéssel készítették el a barátságötöst. Saját kezüket rajzolták körbe, az ujjakba pedig azokat a „dolgokat” gyűjtötték össze, ami a jó barátsághoz szerintük szükséges.
1. Napfogyatkozás játék megfejtése: Boldogság (Ismétlés, átgondolás)
2. Baráti segítség c. mese feldolgozása
3. Barátság mondóka tanulása mozgással
4. Barátságháló fonalgombolyag továbbdobásával, kedves gondolattal
5. Játék: Ki enged ki?
6. Barátságfüzér készítése „Jó együtt! 2024.”
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
November hónap a társas kapcsolatok ápolásáról szólt.
A gyerekekkel beszélgettünk a baráti kapcsolatok fontosságáról, a tartalmas, boldog élethez nélkülözhetetlen jelenlétéről, melyért minden félnek dolgoznia is szükséges. A tanulókkal ebben a hónapban fókuszálni kezdtünk a karaktererősségeikre, mellyel hozzájárulhatunk önmagunk és társas létünk pozitívabb mindennapjaihoz. Élő barátságfonalat is alkottunk és a barátságfüzért is nagy örömmel színezték Az osztály különösen kedveli a zenés, hangulatos elemeket, ezért gyakran perdültünk táncra is a kellemes dallamok hallgatásakor.
Boldogságóra 2024 november
Az ember társas lény, megfelelő fejlődése érdekében szüksége van a közösségre ,szociális kapcsolatokra .A személyes kapcsolatok amelyeket más emberekkel tartunk fenn, alapvetően fontosak hétköznapi tevékenységeink elvégzésében, valamint hatással vannak személyiségfejlődésünkre ,társadalmi beilleszkedésünkre.
Az óvoda nagyszerű helyszín mindezek megalapozására.
Téma: Társas kapcsolatok
Korcsoport: Nagycsoport
Cél: A gyerekek ismerjék meg a barátság fogalmát. Fedezzék fel a társas kapcsolatok és boldogság közötti összefüggéseket. Fogalmazzák meg ,miért van szükségünk egymásra(csapat, család, barátok)Érezzék és tapasztalják meg, hogy nincsenek egyedül és együtt minden könnyebb.
Foglalkozás menete:
1.nap
Foglalkozást kezdő relaxáció:
Csajkovszkij-A diótörő(A csokoládétündér tánca)
Zenehallgatás után megbeszéljük ki, mit képzelt el ,hol járt képzeletben. Végül elmondom hogy mi a zene címe .Nekünk is van egy tündérkénk ,Boldog Dóra. Boldog Dóra beszélget a gyerekekkel ,és elmondja hogy elhozta a barátját ,aki kicsit szégyenlős.(a pulóverem alá rejtettem Vidám Peti bábját)
Végül énekléssel előcsalogatjuk Petit!(Lánc, lánc eszterlánc..)
Dóra és Peti a barátságukról mesélnek, arról hogy mit szoktak együtt játszani, hogy segítenek egymásnak. A gyerekek is elmondhatják ki a barátjuk ,a családjukban hányan vannak, ki mit csinál otthon ha együtt a család. Megállapítjuk ,hogy együtt lenni, játszani nagyon vidám dolog és ilyenkor jól is érezzük magunkat, boldogok vagyunk. Hagyom hogy a gyerekek maguk fogalmazzák meg a témával kapcsolatos gondolataikat.
Foglalkozást indító játék:
Barátság háló szövése. Körbeadunk egy fonalgombolyagot(a fonalat mindig megfogjuk és letekerve adjuk tovább),és annak akinek gurítjuk ,elmondjuk miért szeretjük. Így végül a fonalból kialakul a mi barátsághálónk.
Téma feldolgozása mesével:
Bezzeg Andrea: Tavaszi ébresztő
Boldog Dóra versikéje után elmondom a mesét. Mesehallgatás után kérdéseket teszek fel:
-Képzeljétek el milyen lehet egy sötét barlangban? Csukjátok be a szemetek.
-Csiklandozd meg a melletted ülőt úgy ahogy a kishangya csiklandozta Mackó urat. Milyen érzés?
-Milyen meglepetést találtak ki az állatok?
-Jólesett a Medvének hogy az állatok gondoltak rá?
-A hangyácska egyedül meg tudta volna lepni a Medvét?(nem, csak a barátaival együtt)
Barátságlánc készítése:
Színes papírcsíkokból karikákat ,majd láncot készít mindenki. Mikor elkészültek a láncok a gyerekek összekapcsolják a sajátjukat egy barátjukkal, csoporttársukkal.
Az hosszú láncot felakasztjuk a polc köré, ahol Boldog Dóra és Vidám Peti ülnek.
Foglalkozást záró éneklés:
Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie
2.nap
Boldog Dóra és Vidám Peti köszönti a gyerekeket .Dóra elmeséli hogy Peti ma reggel rosszkedvű mert eltört a játékautója .Hogy vigasztaljuk meg? Ti mit mondanátok neki? Meséljétek el hogy vigasztaltátok meg a saját barátotokat, családtagotokat ha szomorú volt valamiért!
Feladatlap :
Munkafüzet 19.-oldal:Hálás vagyok a barátaimért
Színezzétek ki a rajzot !A barátaid jelét rajzold a rajzok fölé, ha több is van, rajzolhatod a jeleket a kép alá.
Játék:
-A tornateremben olyan páros versenyjátékot játszunk, ahol a gyerekeknek ketten kell megoldaniuk a feladatot a választott párral. Két gyerek beáll egy hulahopp karikába és így kell futniuk együtt ,közben labdákat gyűjteni, azokat elvinni egyik pontból a másikba.
-Ölelő fogó-fogójáték, ahol a fogó elől akkor menekülhetnek meg a gyerekek ha megölelnek valakit. Ilyenkor védettek, addig míg ötig elszámolnak. Utána újra futniuk kell. A játék végére, mindenki kap ölelést!
Bábjáték:
Ferenczei Éva: Süni irigy lesz
A versenyjátékok után a szőnyegen elbábozom a mesét. Ezután beszélgetünk a szereplők viselkedéséről.
Foglalkozás lezárása:
Kiszínezzük a barátság jelét és felrakjuk a Boldogság vár 3. lépcsőfokára.
Foglalkozást záró éneklés: Bagdi Bella: Boldog vagyok
A gyerekek egész héten készíthetik a barátságláncot, haza is vihetik a családjuknak! Közös diafilmvetítést is tervezünk !A gyerekek játszhatnak Boldog Dórával és Vidám Petivel(arról beszélgettek ,hogy házat építenek nekik dobozból, és azt ki is díszítik)