Boldog, baráti ölelések
Társas kapcsolatok ápolása
Novemberben a társas kapcsolatok ápolásával, valamint a csapatmunkával foglalkoztunk a 9.A. osztállyal. A tanulók már megszokták a szokásos „bemelegítő” beszélgetés. Miért fontosak a kapcsolataink? Miben tudnak segíteni a kapcsolatok? Melyek a legfontosabb kapcsolatok? Ugyanezek a kérdések a csapatmunkával is. A család, az iskolai csoportok, baráti kapcsolatok kiemelt helyet foglalnak el a tanulók életében, melyek támogatják, motiválják és segítik őket a nehéz helyzetekben. Összefogással több minden elérhető, mint egyedül, és közös munkával nem csak a munkaidő rövidülhet le, de a kedvük és hangulatuk is jobb lehet. Társak nélkül nem jó élni, mert magányosak lennének és nagyon unatkoznának, ráadásul több tevékenységet nem is tudnának egyedül elvégezni: pl társasjáték, csapatsport.
A feladatok közül először megnéztük a Nehéz helyzetekhez javasolt kisfilmet, és megbeszéltük azt. A problémának azt találták, hogy mindenki egyedül szerette volna megoldani a helyzetet, mindenki magának akarta az ételt. A legfőbb konfliktust a leves kiöntése okozta. Az igazi csapatmunka elindítója az a figura volt, aki átnyújtotta a másiknak a levest, erre pedig a többiek gyorsan reagáltak, így a nehézség megoldódott, mindenki jóllakott. A történet üzenete: „Egyedül nem megy, együtt minden könnyebb.”
Második feladatnak a Kapcsolódást választottam, ahol csoportokban dolgoztunk. A megbeszélés során egy kép kivételével mindenhol akadályozó tényezőként jelent meg a telefon, az alábbi üzenetekkel: 1. A telefonozás gátolja a kommunikációt. 2. Ne telefonozz állandóan. 3. Nehéz helyzetekben fontos a kommunikáció. 4. Jó érzések.
A történetek között voltak családi kapcsolatokat leíró, kommunikációt gátló és vicces sztorik is.
A Boldogságóra Alapprogram havi témája: Társas kapcsolatok ápolása volt.
Kincseimmel Bagdi Bella aktuális nyitódalával kezdtünk: „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek!” . Nagyon tetszett nekik, amúgy is roppant kedvelik a mutogatós-mozgásos-kiáltós-dalolós feladatokat.
Ezután megbeszéltük, mit is értünk a társas kapcsolatok szókapcsolaton. Frappánsan meg tudták határozni, szuper jó meghatározások születtek, ügyesen meg tudták fogalmazni, mitől is lesz jó és boldog egy társas kapcsolat. Az osztályt már valódi közösségként kezdik kezelni, ügyesen ráéreznek, mitől is olyan jó ez. Elsős osztályként olyan mély gondolatokat, érzéseket fogalmaztak meg, ami tényleg boldogsággal töltött el minket.
A beszélgetést követően elkészítettük barátságfüzérünket, díszítettük vele termünket, örömmel fotózkodtunk a témával kapcsolatban. … és gyönyörködtünk …
Csudaszép nap sikeredett ezen a borongós és hideg novemberi délutánunkon!
Relaxálással kezdtünk, majd közösen meghallgattuk a hónap dalát Bagdi Bella előadásában: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek c. Beszélgettünk arról, hogy miért jó, ha van barátunk. Van kivel játszani, beszélgetni, együtt sétálni. Mindenki megölelte a barátját, senki nem maradt egyedül. Elkészítettük a barátságfüzérünket, mindenki színezett egy-egy kis emberkét, amit tűzőgéppel összekapcsoltunk. Nagyon nagy örömmel segítettek abban, hogy minden kis emberkének fogja valaki a kezét. Azt mondták hogy ez olyan szép lett. Mindenki együtt van. Azt hiszem megértették a társas kapcsolatok lényegét, mely látszik a képeken is.
Egy olyan órát terveztem a felső tagozatosoknak, amely a társas kapcsolatok ápolásáról szól. Az órát azzal kezdtem, hogy megkérdezem a diákoktól, mit tartanak fontosnak egy jó barátságban vagy csapatban. Ezzel szerettem volna felmérni, milyen értékeket tartanak fontosnak a kapcsolataikban.
Ezután egy érzelemfelismerő játék következett, ahol párokban vagy kisebb csoportokban dolgoztak. A feladatuk az volt, hogy eljátsszanak egy-egy érzelmet (például boldogságot vagy dühöt), a többieknek pedig ki kell találniuk, mit látnak. Ezzel szerettem volna fejleszteni az empátiájukat és a mások érzéseire való odafigyelést.
Következő lépésként konfliktuskezelési gyakorlatot tartottam. Bemutattam néhány mindennapi szituációt (például egy félreértést vagy egy vitahelyzetet), és arra kértem őket, hogy dolgozzák ki csoportokban a megoldási javaslataikat. Így gyakorolhatják az aktív hallgatást, a kommunikációt és az együttműködést.
Az óra végén megbeszéltük, mit tanultak, és hogyan tudják alkalmazni a mindennapokban a most szerzett készségeket. A célom az volt, hogy a diákok jobban megértsék a társas kapcsolatok fontosságát, és tudatosabban ápolják baráti és csoportos kapcsolataikat.
“Az óra zárásaként szeretném megköszönni mindenkinek az aktív részvételt és a közös munkát. Örülök, hogy együtt gondolkodtunk a társas kapcsolatok fontosságáról és különböző helyzetek megoldásáról. Most már remélhetőleg jobban látjátok, mennyire fontos az empátia, az odafigyelés és a jó kommunikáció. Kívánom, hogy a tanultakat használjátok fel a mindennapi életben, és ápoljátok tovább a kapcsolataitokat!”
Ma egy olyan órát tartottam, amelynek célja a diákok társas kapcsolatainak fejlesztése volt. Az óra elején beszélgetéssel indítottam, ahol megkérdeztem a gyerekeket, mit jelent számukra a barátság és a jó kapcsolatok. Ezután közösen összegyűjtöttük, mely tulajdonságok segítik a baráti kapcsolatok ápolását, mint például az őszinteség, a segítőkészség vagy az empátia.
A következő szakaszban érzelemkártyákkal játszottunk: a diákoknak fel kellett ismerniük különböző érzelmeket, amelyeket párjuk eljátszott. Ez a gyakorlat segített abban, hogy tudatosítsuk az empátia fontosságát és a mások érzéseire való figyelést.
Végül konfliktuskezelési szituációkat hoztam, amelyekben a diákoknak közösen kellett megoldást találniuk. Megbeszéltük, hogy a konfliktusokat legjobban nyugodt kommunikációval és a másik fél megértésével lehet rendezni.
Az óra végén mindenki elmondta, milyen új dolgokat tanult, és hogy milyen helyzetekben szeretné használni ezeket a készségeket a mindennapi életben. Összességében úgy érzem, hogy a gyerekek aktívan részt vettek, és fontos ismereteket szereztek a társas kapcsolatok ápolásáról.
Az osztálytársakat a közös programok és az általuk szerzett élmények, valamint a mindennapi találkozások kötik össze. Ezek a pillanatok összekovácsolják a csapatot.
Szerintük jó, ha az emberek sokfélék, mert így jobban megérthetjük egymást, segíthetünk a másikon, és új dolgokat tanulhatunk a másiktól. A barátok pedig azért fontosak, mert ők mellettünk állnak jóban és rosszban. A barátokkal sokkal színesebb és boldogabb lesz az életünk!
A foglalkozás nagyon jó hangulatban telt ismét. A gyerekek örömmel végzik a mozgásos, játékos feladatokat. Szívesen hallgatnak mesét, bátran fogalmazzák meg érzéseiket, véleményüket. Jó volt látni a barátságlánc kialakításánál, hogy senki sem maradt barát nélkül. A kézműveskedés szintén tetszik a gyerekeknek, örömmel nézegették egymás babáit. A hallgatott dalok tetszenek a gyerekeknek, vidáman énekelnek. Úgy gondolom, hogy minden együtt töltött vidám perc hozzásegít bennünket, hogy jó osztályközösség alakuljon ki.
A Boldogságóra foglalkozáson elkezdtük a Barátság témakörét. Elmeséltem a témakörhöz tartozó mesét. Táncoltunk Bagdi Bella Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek című dalára. Lezárásként barátságláncot készítettünk.
A Boldogságóra foglalkozáson elkezdtük a Barátság témakörét. Elmeséltem a témakörhöz tartozó mesét. Táncoltunk Bagdi Bella Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek című dalára. Lezárásként barátságláncot készítettünk.