
Társas kapcsolatok ápolása


ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Elkészítettünk kapcsolatainkról a rajzot, nagyon jó hangulat volt az órán, köszönjük szépen,hálásak vagyunk érte!
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
A társas kapcsolatok témakör feldolgozása közben készítettünk egy fényképet, ahol már a kezünkben tarthatjuk a megtisztelő Boldog Iskola oklevelet. Nagyon hálásak vagyunk érte!
A héten végre sikerült megint egy boldogságórát megtartani. Zengett az iskola, ahogy a gyerekek szaladtak egymásnak jelenteni: Boldogságóra lesz! Az órát egy kis ismétléssel kezdtük. Ezután minden jelenlevőt megdicsértünk egy „Büszke vagyok rád, mert…” kezdetű mondattal. Majd feltérképeztük ismerőseink, társas kapcsolataink, és kitaláltuk, ki az a három ember, akivel valamilyen programot szerveznénk. Ezek közül egyet végre is kell hajtani. Kiváncsi vagyok, ki az, aki jövő alkalomra már túl is lesz a fogadásán. A végére pedig mutatok egy képet is arról, hogy milyen kreatívan lehet egy kapcsolati hálót megszerkeszteni. 🙂
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
Összefoglaltam a gyerekek első szavait, ami a Társas kapcsolatokról, barátságról, Boldogságóráról eszébe jutott.
Nem gondolkodhattak, az első 3 szót kellett leírni, otthon megszerkesztettem, ez lett belőle.
Ma már osztályunk dísze. 🙂