A tanulók rajzokat készítettek ,,Én és a családom télen-nyáron\\\” címmel, melyek tükrözik kapcsolataikat a családtagjaikkal.

Julcsi rosszkedvűen ébredt aznap reggel. 6-kor kelni nem egy leányálom, pláne ha szeptember elsejét mutat a naptár. Mikor a telefon másodszor szólalt meg, végre sikerült kikászálódnia az ágyból. Anya ekkor jelent meg az ajtóban, beköszönt és közölte, hogy kész a reggeli.
A kérdés már csak az, hogy ki az az ember, aki hajnali hatkor éhes, ráadásul az első tanítási napon?
A reggeli kérdésében pár perces szóváltást követően sikerült kompromisszumra jutni, Julcsi elrágcsált pár kekszet, mindezt leöblítette egy kis teával, Anya pedig elcsomagolt annyi kaját, ami egy táborban több napnyi hideg élelemnek felelne meg.
A fürdőszobában szokás szerint annyira hosszan elidőzött, hogy az ünneplő ruháját már kapkodva kellett felvennie. Az órára nézve elfogta a pánik, hogy már az első nap, az évnyitóról sikerül elkésnie. Gyorsan felkapkodta a cuccait és már rohant is a buszhoz.
Útközben arra gondolt, nem is olyan borzasztó ez a nap, mint ahogy gondolta, hiszen újra találkozhat az osztálytársaival az utolsó közös tanévben az érettségi előtt.
Mire beért az iskolába, már majdnem mindenki az udvaron sorakozott. Osztálytársai és osztályfőnöke is kedvesen üdvözölték.
Elindult, hogy beálljon a sor végére. Ekkor pillantotta meg „ŐT”.
– Péter vagyok, én is ebbe az osztályba fogok járni!
– Julcsi vagyok, örvendek!
Elkezdődött az ünnepség, amiből Julcsi semmit sem érzékelt. Az agya folyamatosan azon pörgött, hogy mondhatott ekkora butaságot, hogy örvendek, mintha egy 18. századi regény szereplője lenne.
Valami frappánssal kellett volna előrukkolnom, valami szellemessel, de csak egy örvendek- re futotta, hát ez remek.
Lopva a fiúra sandított. Úristen, de jól néz ki, legalább 185 cm magas, fekete haj, barna szemek
és ez a magabiztosság, mintha mindig ide járt volna.
„Honnan csöppenhetett ide? Vajon tetszem neki? Miért nem a szűk fekete ruhámat vettem fel? Biztos, hogy az ilyen fiúk a cicababákra buknak. Mi van, ha mégsem és a természetes szépség jön be neki? Elég szép vagyok? A nyáron híztam pár kilót, mától csak salátát eszem, hátha soványan jobban bejövök neki.” Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak át az agyán, az ünnepség közben véget ért.
Az első nap csak osztályfőnöki órák voltak. Az új fiú elmesélte, hogy a szülei munkahely váltás miatt költöztek Budapestre, így került ebbe az iskolába. Az órákon és a szünetekben semmi jelét nem mutatta, hogy érdeklődne Julcsi iránt, akit ez kissé elkeserített. Sokan mondták neki, hogy jól néz ki, mégsem volt elég önbizalma.
Magában már lelkesen elképzelte, milyen csodás lenne, ha együtt járna Péterrel, mennyi közös programot csinálhatnának, na meg milyen irigyek lennének a többiek, hogy ilyen barátja van. Tovább álmodozott, így ment el az első nap.
Tanítás után az iskola előtt találkozott legjobb barátnőjével, Hannával. Rögtön megosztotta vele legújabb titkát az új fiúról és az iránta érzett vonzalomról. Hanna is teljesen belelkesedett, mindent tudni akart és alig várta, hogy holnap megnézhesse magának.
Másnaptól kezdve új időszámítás kezdődött Julcsi életében. Reggelente órákat készülődött, mire kiválasztotta a megfelelő ruhát, elkészítette a sminkjét.
Pár nap elég volt ahhoz, hogy Julcsi még jobban beleessen a fiúba, mert Péter megnyerő külsejéhez egy értelmes és humoros egyéniség párosult.
Hónapok teltek el, de a fiú semmi jelét nem mutatta, hogy Julcsi iránt többet érezne, mint barátság.
Julcsi köréhez csatlakozva, hatan- nyolcan jöttek, mentek és jó haverok lettek, de semmi több.
A lány elkeseredett volt, de még mindig reménykedett.
A téli szünet előtt az osztálybulin, amikor már nem is számított rá, Péter odament hozzá és átadta az ajándékát, egy koncertjegyet a kedvenc együttesére. A jegy december 28-ra szólt.
– A másik jegy nálam van, remélem van kedved eljönni velem kettesben. Julcsi szíve majdnem kiugrott örömében, de csak egy „Hát perszé – re” futotta.
A karácsony a várakozás jegyében telt, úgy érezte még soha nem ment az idő ilyen lassan.
Végre eljött a nagy nap. Péter a megbeszélt időben pontosan érkezett.
Útban a koncert felé sokat beszélgettek. Az autóból kiszállva Péter megfogta Julcsi kezét, így mentek a bejárathoz.
– Olyan jól nézel ki, hogy nem tudom levenni rólad a szemem. – mondta a fiú.
Julcsi a boldogságtól alig jutott szóhoz.

A koncert után sokat beszélgettek, Péter elmondta, hogy az első pillanattól kezdve tetszik neki Julcsi, csak nem mert kezdeményezni, mert félt az elutasítástól.
Julcsi is bevallotta érzelmeit, nem játszotta meg magát, mindent elmondott őszintén.
Csodás hónapok következtek. Minden reggel együtt mentek iskolába, délután együtt tanultak és a szabadidejüket is együtt töltötték. Már a közös jövő is szóba került. Mindketten budapesti főiskolára jelentkeztek, így a távolság sem választhatja szét őket.
Történetük már giccsesen gyönyörű volt. Rengeteget nevettek együtt és nagyon szerelmesek voltak egymásba.
Julcsi először észre sem vette a jeleket, vagy lehet, hogy csak nem akarta észrevenni.
A találkozások ritkultak, Péter indokai viszont hihetőnek tűntek.
„Előbb megyek be az iskolába, mert nem szeretek az utolsó pillanatban beérni.”
„Inkább egyedül tanulok, mert ha a közelemben vagy nem tudok koncentrálni.”
Hetek teltek el, mire Julcsi gyanút fogott. Péntek délután, miután elköszöntek egymástól,
észrevétlenül követte Pétert. Amit akkor látott és érzett, soha életében nem fogja elfelejteni.
A háztömb mögött Hanna várt a fiúra, a nyakába ugrott és megcsókolta.
Julcsit fájdalom járta át a kettős árulás miatt. Egyszerre veszítette el a szerelmét és a legjobb barátnőjét.
Egész este zokogott, majd arra az elhatározásra jutott, hogy nem árulja el senkinek mit látott.
Másnap Péterrel hidegen közölte, úgy érzi érzelmei kihűltek, ezért nem szeretné vele folytatni a kapcsolatot.
A fiú arcát fájdalom járta át és értetlenség tükröződött rajta.
Julcsi ezután sokat szenvedett, de legalább a büszkeségét megtarthatta.
Hannával is megszakította a barátságot az időhiányra hivatkozva.
Az érettségi után kicsit könnyebb lett a helyzet, hiszen nem kellett a két árulóval találkoznia.
Az évek teltek és múltak, Julcsi elvégezte a főiskolát és óvónőként helyezkedett el.
Azt ami Péter iránt érzett, soha többé nem érezte.
Egy csodás tavaszi napon hazafelé menet szembe találkozott VELE. Olyan érzés fogta el, mintha nem évek, csupán napok teltek volna el. Péter meghívta egy kávéra, Julcsi először vonakodott, végül beültek a cukrászdába.
A férfi bevallotta, hogy nincs olyan nap, mikor ne gondolna Julcsira és arra vajon miért lett vége ennek a szép szerelemnek.
Julcsi végül elmesélte azt a délutánt és amit ott látott.
A férfi számára világossá vált az, hogy mindkettőjük boldogtalanságáért ő a felelős.
Számára Hanna semmit nem jelentett, csupán a lány kissé megszédítette őt. Kapcsolatuk pár hétig tartott csak.
Julcsi és Péter adtak még egy esélyt maguknak, ami jó döntésnek bizonyult. Egymás elvesztése és megtalálása még jobban megerősítette a kapcsolatukat. Szerelmük immár felnőtt fejjel még erősebbé vált.
Előfordulhat ármánykodás és csalódás, jöhetnek külön töltött, szenvedéssel teli évek, de
„ha két ember összetartozik, a sors összehozza őket.”