
Társas kapcsolatok ápolása


” Egyszer egy osztály sátorozni ment az erdőbe. Nagyon jól érezték magukat. Úgy döntöttek, hogy este tábortüzet raknak. Két fiú elment fáért. Ők nagyon jó barátok voltak. Kicsit eltávolodtak egymástól és egyszer csak az egyik szembe találta magát egy vaddisznóval. A barátja megijedt elszaladt. De eszébe jutott, hogy segítséget kér és így megmenthetik a barátját. Segítséggel ez sikerült is. ‘Az ember néha nehezen jön rá, hogy mi a dolga egy igazi barátnak’. ” ( Mag Arnold, Lázár Kristóf, Katona Tamás, VIII.A)
” Egy George nevű szegény ember megrögzött szerencsejátékos volt. Voltak olyan napjai, amikor nem is evett semmit, hogy legyen pénze lottózni. Csodák csodájára megnyerte a főnyereményt. Az elején azt hitte, hogy minden jobb lesz, de tévedett. A pénz zsugorivá, fösvénnyé tette. Egy idő után azt is elfelejtette, mi a szeretet. Mindenkit elutasított magától, zárkózott lett. Megöregedett és szomorúan látta, hogy nincs, akire hagyja a vagyonát. Azt remélte, hogy még minden helyrehozható, de másnap az orvosa felhívta és elmondta, hogy rákos és csak napjai vannak hátra. A papnak csak annyit mondott, hogy a sírkövére ez legyen felírva: A legnagyobb birodalom sem ér egy fabatkát sem, ha nincs kire hagyni. Azért, hogy az emberek ne hibázhassanak akkorát, mint ő. (Faludy Dávid, VIII.B.)
” Elérkezett a szeptember. Az iskola hamarosan elkezdődött. Mindenki iskolába ment, köztük Hanna és Dani is, akik osztálytársak voltak. Az egész osztály tudta róluk, hogy utálják egymást. Nem bírták egymás jelenlétét, ezért órán piszkálták, cikizték és szünetekben kerülték egymást. Így folyt ez egészen a téli vakációig. Egyik nap Hanna elment a Hargitára síelni. Felfigyelt arra, hogy egy fiú folyton a közelében van. Amikor a fiúra figyelt, félrecsúsztak a sílécei és a földön kötött ki. Csak annyit látott, hogy a fiú közeledik feléje és felsegíti. Mikor Hanna felállt, megköszönte a segítséget, és levette a símaszkját és a szemüvegét. A fiú rögtön felismerte Hannát és ős is levette a szemüvegét. Hanna rémült képet vágott, hogy Dani segítette fel őt. De ezután megváltozott egymásról a véleményük. Együtt síeltek, beszélgettek és teljesen jól kijöttek egymással. Ki is mondták, hogy a negatív viselkedésük az iskolai környezet miatt volt. A további években együtt voltak. Mert ‘ha két ember összetartozik, a sors összehozza őket’. (Deák Csenge, Murányi Emese, Szász Henrietta, Kovács Boróka, VIII. A.)
A diákok mindannyian a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola diákjai.
”
Pusztamagyaródi Kenyeres Elemér Általános Iskola
Örömmel álltunk neki a novemberi téma megismerésének. Az elengedhetetlen játék után beszélgetéssel és plakát készítéssel tértünk át a társas kapcsolatok témájának feldolgozására. Mindenki aktívan vett részt az órán. Jó érzéssel töltötte el a gyerekeket, mikor \”meleg zuhannyal\” öntöttük nyakon. Ismét egy kellemes, mozgalmas hónapot zártunk. 🙂
Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
Orbán Karolina 6.osztály
Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
Gál Zalán Péter 6. osztály
Rádi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
A foglalkozás elején egy rejtvényt oldottunk meg, melynek megfejtése: barátság. Ezután beszélgettünk a barátság fő ismérveiről, milyen az igaz barát, ki az akire mindig számíthatunk, milyen közösségeknek vagyunk tagjai, hol milyen szerepet töltünk be. Megkerestük a barát szó rokonértelmű megfelelőit, felírtuk a szívekbe az eddigi legfontosabb közösségeinket: család, óvoda, iskola.
A foglalkozás meséje a sündisznóról szólt, aki nagyon vágyott rá, hogy megsimogassák. Ezután meleg zuhany játékot játszottunk, majd meghallgattuk a hónap dalát és természetesen hangosan tudattuk a világgal, legalábbis az iskola többi tagjával, milyen boldogok is vagyunk.
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Megvizsgáltuk milyen csoportoknak vagyunk tagjai, milyenek ezek a kapcsolatok, kivel milyen a viszonyunk, kik állnak legközelebb hozzánk, mindezt lerajzoltuk. Ebből küldünk ízelítőt.
Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda
Boldogságóra Program
Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda
Barna Maci csoport
November-Társas kapcsolatok
A „Társas kapcsolatok” témakörben sokat beszélgettünk a barátságról. Ki is a barátunk, hogy viselkedünk vele, miért jó, ha nem vagyunk egyedül…? Mindenki elmondhatta, számára, mit jelent a barátja. Elmeséltük egymásnak, hogy mit szeretünk egy-egy társunkban, s így kirajzolódtak jótulajdonságaik. Beszélgettünk arról is, mit tehetünk egymásért, a barátainkért, társainkért. Mit csináljunk, ha valaki például szomorú, mérges, kétségbeesett, vagy nagyon vidám. Szituációs játékokban reagáltunk le különböző helyzeteket, így gyakoroltuk a vígasztalás, együttérzés, törődés, problémamegoldás technikáit. A gyerekek örömmel, lelkesen vettek részt a tevékenységben, ahogy belelendültünk, egyre frappánsabb válaszok és megoldási lehetőségek születtek, mint például:
-Kérdezzük meg a másikat, miért szomorú!
-Vígasztaljuk meg!
-Öleljük át!
-Simogassuk meg!
-Hívjuk el játszani!
-Béküljünk ki!
-Adjuk kölcsön kicsit a játékunkat!
-Játsszunk együtt!
A hét egyik napján a gyerekek egy része lerajzolhatta legjobb barátját, valamint készíthetett egy szivecskét a barátjának. Közben végig-végig a „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” dalt hallgattuk és énekeltük is!