
Társas kapcsolatok ápolása


Kati és Lilla
Volt egyszer két barátnő, Kati és Lilla. Nagyon jó barátnők voltak egészen kicsi koruk óta. Kati mindig is úgy gondolta magáról, hogy kettőjük közül mindenben ő a legjobb. Lillát ez nem zavarta és támogatta mindenben barátnőjét. Olyannak szerette, amilyen volt.
Történt aztán, hogy Kati elhatározta, jelentkezik egy tehetségkutató műsorba, és így mindenkinek megmutathatja, mennyire szép hangja van. A tervével egy baj volt csupán, hogy Kati egyáltalán nem tudott szépen énekelni. Ezt mindenki tudta róla, még Lilla is, de soha senki nem mondta meg neki.
Kati nagyon készült a versenyre. Mindenkinek elújságolta, hogy milyen nagy dolog vár rá. Lilla pedig érezte: éppen itt lenne az ideje elmondani az igazságot a barátnőjének. Nem tudta hogy szóljon neki, félt, hogy Katinak ez rosszul esik, és megfog sértődni. Még a barátságuk is tönkre mehet.
Teltek a napok, Kati egyre izgatottabb lett a közelgő fellépés miatt. Minden gondolata csak ekörül forgott. A barátnője kezdte egyre rosszabbul érezni magát a bőrében. Tudta; most már tényleg tennie kellene valamit, de még mindig félt a következményektől.
A fellépés előtt egy héttel összeszedte minden bátorságát. Kati elé állt és elmondott neki mindent, de közben borzasztóan ideges volt. Kati először megdöbbent, felháborodott, majd hangosan vitatkozni kezdett Lillával. Hazugnak nevezte és faképnél hagyta. Fájt neki az igazság.
Lillának nagyon rosszul esett a dolog, de nem bánta meg a tettét. Úgy érezte ez még mindig jobb, mintha Kati ország-világ előtt csinál bolondot magából.
Napokig nem beszéltek egymással. Aztán egyszer csak megcsörrent Lilla telefonja: a vonal másik végén Kati volt. Bocsánatot kért a viselkedéséért. Elmondta, hogy mivel először nem hitt Lillának, másokat is megkérdezett a dologról. Mivel mindenki rossz ötletnek találta a szereplést, ezért visszavonta a jelentkezését Megköszönte Lillának, hogy nem hagyta, hogy mindenki rajta nevessen.
Az ember néha nehezen jön rá, hogy mi a dolga egy jó barátnak.
Beszédes József Általános Iskola
Boldogan kezdtünk hozzá a harmadik hónap társas kapcsolatok témájához. Ebből a gyerekek a barát témakört emelték ki. Meghatódva hallgatták önmagukról a társaik által felsorolt pozitív tulajdonságokat és lelkesen készítették el rajzaikat.
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
A gyerekek legjobban „Meleg zuhany” játékot kedvelték. Szívesen hallgatták társaiktól a róluk szóló pozitív jellemzőket.
Társas kapcsolataim: osztályközösségemben, Gyermekotthonban, Egyházamban, Tanulók Klubjában.
Kecskeméti Bekvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
A ‘Társas kapcsolatok’ a gyerekekhez közel álló téma, mindennapjaink része. Iskolánk a KIP módszer szerint tanít, melynek lényege a gyerekek együttműködése, egymás elfogadása, értékelése. Jelmondatunk: ‘Mindenki jó valamiben!’ Ezeken a KIP órákon a gyerekek heterogén csoportokban dolgoznak, mindannyiuknak részt kell venniük a munkában, és mindenki munkája egyaránt fontos és része az egésznek. Ez megtanítja őket a türelemre, toleranciára, a közösségért végzett felelősségteljes munkára, a konfliktusok kezelésére. A mese meghallgatása után megoldottuk a munkafüzetből kimásolt feladatokat. Örültem neki, hogy a közmondásokat jól értelmezték, és sokra emlékeztek az első osztályos tankönyvünkből. Beszélgettünk a családon belüli és kívüli kapcsolatokról, ezek fontosságáról. A közmondások ihlették a rajzot, amit készítettünk. Milyen a legjobb barátom, és miért szeretem? Természetesen végig szólt Bagdi Bella CD-je, ezt a gyerekek már maguk kérik.
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Ebben a hónapban a gyerekek neveket húztak, mindenki egyet és versikét kellett írniuk a kihúzott társukról.Nagyon ötletes és vicces versikék születtek.Majd ezeket a verseket a Mikulás délutánon is felhasználtuk úgy,hogy annak a gyereknek kellett csomagot készíteni,akiről a vers szólt! Majd ezt egy fergeteges bulival zártuk.
Rétsági Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye
A felvétel teljesen spontán készült. Némafilmmé válásában pedig örömmel közreműködött nagyobb testvér, szülő is:) Így van ez jól, hiszen a Boldogságprogram iskolán kívül is él!