Több sálat összekötve, zenére sétáltak a gyermekek körbe-körbe. Nagyon élvezték a közös mozgást. Megállva – a beszélő gyermekek – kedves gondolatokat osztottak meg társaikról.
Társas kapcsolatok ápolása
A Márton napi projekthetünkön Szent Márton (Martinus Tours-i püspök) legismertebb történetét dolgoztuk fel a gyerekekkel. A Boldogórák foglalkozásait a hét folyamán integrált módon tudtuk a témákba beépíteni, komplexen kapcsolódva a különböző foglalkozások tartalmához. A hétköznapi tevékenységeinkben és feladatainkban is minden alkalommal kapcsoltuk a kedvesség, a csapatmunka és az önbecsülés éppen megtapasztalható megnyilvánulásait.
Az óvodai mindennapok során a kedvesség, a csapatszellem és az önbecsülés kiemelt szerepet játszik mind a gyermekek, mind a pedagógusok számára. Ezek az értékek hozzájárulnak a biztonságos, szeretetteljes és támogató légkör kialakításához, amely alapvető a gyermekek egészséges fejlődéséhez.
Az ilyen alapokon nyugvó óvodai közösségben a gyermekek nemcsak boldogabbak, de érzelmileg is gazdagabbá válnak.
A Boldogságóra Alapprogram havi témája: Társas kapcsolatok ápolása
A kedvesség világnapja 11.13.
Márton legendája
A történetből megismerték a gyerekek, hogy Márton cselekedetei a kedvesség, az emberszeretet, és a segítőkészség szimbólumai. Tisztelik őt, máig a kedvesség és a jószívűség jelképe.
A kedvességet erősítő történetek, szerepjátékok vagy közös tevékenységek segítenek a gyermekeknek megérteni a törődés fontosságát.
Közös beszélgetés során a kiscsoportosok is már egyszerű kedves gesztusokat tudtak megfogalmazni, hogy ők hogyan segítenének. Ennivalót, innivalót, ruhát adtak volna, akadt, aki otthonába hívta volna a koldust.
Közös séta a nagycsoportosokkal libanézőbe:
Egy közös séta a kis csoportos és nagy csoportos óvodások számára remek lehetőség a közösségépítésre, tapasztalatszerzésre, és a kedvesség megtapasztalására.
Minden nagy csoportos kapott egy kis csoportost „társul”. Így a nagyok vigyázhattak rájuk, a kicsik pedig biztonságban érezhetik magukat, tökéletesen szimbolizálva a kedvességet.
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
Süni csoport
A kedvesség világnapján tartott foglalkozásunkat relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd megbeszéltük, hogyan lehetünk kedvesek egymáshoz az óvodában, és otthon. Először körbeadtunk egy ölelést, majd a nagyon szeretett, pizzasütő játékunkkal, egymást egy kicsit megmasszírozva kedveskedtünk egymásnak. A héten elkészítette mindenki a barátját megformázó emberkét, megbeszéltük, hogy milyen arcot rajzoltak neki (szomorú, vidám). El is játszottuk mindannyian ezeket az érzelmeket, testtartással, mimikával. Az emberkéket körbe raktuk, és elhelyeztük a faliújságon.
Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek c. dalára táncoltunk.
Együtt – erősebben
A november a társas kapcsolatok hónapja a boldogságórás tematikában, amelynek két ajánlott erőssége most a csapatmunka és a társas intelligencia volt. Az osztályom erősséglistáján ez a két erősség a negyedik és az ötödik helyen szerepel, így még lelkesebben jártuk körül ezeket a témaköröket.
Az ebben a hónapban tartott boldogságóráinkon sokféle megközelítésben és változatos módszerekkel dolgoztuk fel a témákat. Nem maradtak el most sem az óra eleji relaxációk, lazítások, amelyeket szívesen végeznek a gyerekek. A Bagdi Bella-film és -dal megnézésével, meghallgatásával hangolódtunk rá a témára. Körbejártuk, mit jelent a társas intelligencia, és ők milyen helyzetekben használják ezt. Ötleteket gyűjtöttünk, hogyan fejleszthetik még ezt az erősségüket. A csapatmunka tárgyalása kapcsán megnéztük az Ételt mindenkinek animációs videót, beszélgettünk az üzenetéről. Szintézisként az eddig tanult irodalmi alkotások hőseiről gyűjtöttem nekik olyan jellemző cselekedeteket, szófordulatokat, melyekben azonosíthatók a társas intelligencia és csapatmunka erősségei, a gyerekek pedig szétválogatták ezeket.
Mostanában fejeztük be a Lúdas Matyi történetének feldolgozását, így szándékosan egy ehhez hasonlító mesekezdéssel indítottam a közös történetmesélést. („Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény, félárva fiú. Nagyon lusta fiú volt, naphosszat csak henyélt. Egyszer aztán elunta a dologtalanságot, és elhatározta, hogy szerencsét próbál, világot lát. Így szólt tehát az édesanyjához….”). A történetet úgy kellett folytatniuk, hogy húztak egy-egy kártyát a Boldogító erősségek kártyacsomagból, s a kihúzott erősség szerint kellett a főhősnek cselekednie. Ez nekik még kicsit nehéz feladatnak bizonyult, nem nagyon merték a fantáziájukat szabadon engedni.
Ezután a társas kapcsolatokra fókuszálva összegyűjtötték, hogy ők milyen közösségek tagjai, ezek kerültek egy szivárványszínű virág szirmaira. Majd kis színes papírsárkányokra olyan tulajdonságokat írtak fel, melyek szerintük elengedhetetlenek ahhoz, hogy a társas kapcsolataink jól működjenek. Ilyeneket gyűjtöttek: megértés, együttérzés, elfogadás, megbocsátás, türelem, kedvesség stb.
Közös vers létrehozására is sor került. A „közösség, társaink, csoport” volt a kiinduló témánk, a címet és a kezdő verssort megadtam. Mindenki egy-egy verssort írt egy-egy kis színes lapra, ami eszükbe jutott a megadott témakörben. Majd a sorokat megpróbálták logikus, összeillő sorrendbe elrendezni, így született meg a Csodajó csapatunk című kétütemű tizenkettesekben íródott, páros rímelésű költeményünk. Az eredmény meglepően jó lett, pedig a gyerekek nem nagyon hittek magukban, hogy képesek megalkotni egy verset.
Úgy gondolom, hogy a hónap boldogságóráin sikerült hozzásegíteni a gyerekeket ahhoz, hogy a társas intelligencia és a csapatmunka erősségét jobban megismerjék, és a közös tevékenységek során fejlesszék is ezeket az erősségeiket. Végezetül álljon itt az osztály közös verse:
Csodajó csapatunk
1. Egy szuper csapathoz tartozni oly pazar.
Minden napunkon legyen önfeledt kacaj!
Kedves és őszinte legyen minden tagja!
Őszinteség a jó barátság alapja.
2. Könnyen megy a munka, ha jó a kis csapat.
A csapatnak van szíve, és ez hatalmas.
Vannak itt barátok, kik nagyon kedvesek,
Egy jó csapat mindig segítőkész legyen!
3. Az osztályunkban mindenki szíve arany.
Szeretjük a történelmet mindannyian.
Összeköt bennünket kis városunk, Kaba,
Akik barátok, mindig összetartanak.
4. Mindig együtt dolgozunk, becsületesen,
A csapat akkor jó, ha jó együtt lenned.
Nagyon jó játszani a barátaimmal,
Sokféle ember egy közös akarattal.
5. Összeköt bennünket sok közös történet,
Fontos, hogy megértés, összefogás legyen.
A jó barátok feldobják a kedvedet.
A mi osztályunk tele van szeretettel.
Papp Judit
Lejátszottam a témához kapcsolódó dalt. A gyerekek újból kérték. Majd a jól ismert relaxációs játékokat játszottuk. Elmondtam a témához felkínált mesét. Irányított kérdésekkel dolgoztuk fel a témát. A tevékenység zárásaként lerajzolták a barátjukat.
Lejátszottam a témához kapcsolódó dalt. A gyerekek újból kérték. Majd a jól ismert relaxációs játékokat játszottuk. Elmondtam a témához felkínált mesét. Irányított kérdésekkel dolgoztuk fel a témát. A tevékenység zárásaként lerajzolták a barátjukat.
A mai foglalkozásunk örömére ki is sütött a nap. Ezért Napimádás relaxációs gyakorlattal kezdtünk. Megbeszéltük miért boldogabb az, akinek vannak barátai, kinek mit jelent a barátság? Kicsit meditáltunk, majd meghallgattuk a hónap dalát. Végezetül: A kör közepén feladatsort töltötték ki a gyermekek, a körbe való nevek írásával.
„Azt szeretem benned, hogy… ”
A foglalkozás legfőbb célja önmagunk és társaink jobb
megismerése, az összetartozás érzésének erősítése és annak megtapasztalása, hogy nem
vagyunk egyedül. Fontos, hogy megtudjuk, ki mitől, mikor érzi leginkább a szeretetet: elismerő szavak, dicséret, a másik jó tulajdonságaira való rámutatás által.
A téma felvezetése gyűjtőmunkával kezdődött, együtt összegyűjtöttük milyen közösségeket ismernek a gyerekek.
A feldolgozás közben előkerültek az alábbi fogalmak témakörök is: elmagányosodás, barátság, depresszió, társas lény fogalma, ki segít a bajban?
A gyerekek a foglalkozás további részében a Mennyire ismeritek egymást? feladatlap alapján ismerkedtek egymással.
Meglepetés volt nekik, hogy mennyi minden új dolgot tudtak meg egymásról.
Mi egy igazi barát tulajdonsága? A gyerekek kis kézfejekre írták rá a pozitív belső tulajdonságokat.