Ezúttal párokban készítették a gyerekek a rajzaikat. Szerintük így vigyázhatunk egymásra.

Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Ezúttal párokban készítették a gyerekek a rajzaikat. Szerintük így vigyázhatunk egymásra.
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
Maximális átérezték a gyerekek a téma fontosságát, s megértették, hogy miért fontos, hogy segítsük és vigyázzuk egymást.
Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium,Kollégium és Általános Iskola
Milyen a jó barát?
A gyerekek lerajzolták a barátjukat.
Örömmel jelenítették meg a gyerekek csoportban dolgozva egy-egy társas közösséget az életükben, ahol boldogok, vigyáznak egymásra, akik között biztonságban érzik magukat. Így készült a plakátunk.
A társas kapcsolatok ápolását gyakoroltuk és kivittük a csoportból a családok felé, megvendégelve a kistestvéreket és szüleiket. Közös játékokkal búcsúztatta el az őszt óvodánk két csoportja, ahol az óvónénik is a gyerekek is megkapták boldogságnövelő ölelésüket. Mozgalmasan telt a novemberünk, erősítve a barátságokat, kapcsolatokat.
Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Már a hónap elején megtartottuk az első boldogságóránkat. Nagyon jó hangulat kerekedett a hónap dalával. Aminek igen örültem, a múlt héten új osztálytárs érkezett (a 2. osztályban így 2 főre gyarapodtunk), akit nagyon hamar befogadtak és ő is könnyen beilleszkedett ebbe az összevont osztályba. Igazán ilyenkor látszik a boldogságórák értelme! Jobb Veletek, Velünk a Világ! 🙂
Domoszlói III. András Általános Iskola
A mai foglalkozáson arról beszélgettünk, hogy mindannyian felelősek vagyunk a társas kapcsolataink alakulásáért. Milyen jó megosztani bánatunkat, örömünket valakivel. Hiszen a bánatunk megfeleződik, az örömünk megduplázódik, ha van kivel megosztani.
Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Aranyosapáti Tagiskola
Novemberben a Társas kapcsolatokról beszélgettünk, mely lehet jó és rossz. Rendszereztük az emberek kapcsolatait, majd megbeszéltük, ki melyikben érezné jól magát. A gyerekek fontosnak tartották, egymás segítését, ezért plakátjuk témája is ez volt.
TÁRSAS KAPCSOLATAINK KIBŐVÜLTEK
Ebben a hónapban nemcsak kibővültek társas kapcsolataink, de mesés barátságok is szövődtek.
Óvodánkban hét csoport működik, ám egyenlőre csak egy csoportban tartunk Boldogságórákat. Ezért elhatároztuk a gyerekekkel, hogy mostantól, minden hónapban vendégül látunk egy-egy csoportot, és közösen beszéljük meg az adott témát.
Elkészítettük a kis meghívónkat és izgatottan vártuk, hogy megérkezzen hozzánk elsőként a Katica csoport. Egy kicsit ők is meg voltak illetődve, hiszen nem tudták, hogy mi is fog történni a találkozásunkkor.
Sikerült hamar feloldani a kezdeti feszültséget, mert a Repülj velem cd.-ről meghallgattuk és elénekeltük a Napindító útravaló dalt. Nagyon tetszett a gyerekeknek, úgyhogy többször is elénekeltük. Ezután eljátszottuk a kis barátom, hogy vagy? című játékot, majd meghallgatták a Tavaszi ébresztő c. mesét. A mese megbeszélése közben aztán sikerült igazán feloldódni mindenkinek, hiszen közel állt hozzájuk a téma és az állatok. A képzeletbeli utazás a barlangban nagy élmény volt, azt tapasztaltam, hogy olyan élethűen mesélték el a részleteket , hogy szinte megelevenedett előttünk a kép.
Igyekeztem minden játékot, feladatot úgy irányítani, hogy a Pillangó és a Katica csoport között új ismeretségek, barátságok szövődjenek. Közösen építettek a kockákból, színeztek, barkácsoltak. A szituációs játékban már teljesen úgy játszottak, mintha egy csoport lennénk.
Az a tapasztalatom, hogy minden gyermeknek szüksége lenne ezekre a foglalkozásokra, hiszen azóta is folyton azt kérdezi a másik csoport, hogy mikor hívjuk meg őket legközelebb.
Továbbra is folytatjuk a csoportunkkal a vendéglátást és már nagyon várjuk, hogy legközelebb is közös programot szervezzünk. Azt gondolom, hogy ezek is új tapasztalatokra, új élményekre adnak lehetőséget mindenki számára, és talán sikerül mások kedvét is meghozni, hogy van értelme az élet pozitív oldalával megismertetni a gyermekeket.
Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda
Az összetartó Őzike csoport, ahol őszinte barátságok szövődnek. A közösség mely nyitott az újonnan jövők befogadására.