
Társas kapcsolatok ápolása


Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola
Az osztály tanulói boldogan láttak a feladathoz. A barátok egymás mellett ültek és néha megbeszélték, ki mit rajzol. A legtöbben már olyan jól ismerik egymást, hogy kérdezés nélkül is hasonlón rajzoltak. A végtelen jelre fölragasztott rajzok a kívánságaik is egyben.
Prügyi Mesevár Napköziotthonos Óvoda
November hónap a társas kapcsolatok ápolásáról szólt. Megbeszéltük, hogy a legfőbb dolog amire szükségünk van az a szeretet, ezáltal boldog kapcsolataink lesznek. Szívesen énekelték a gyerekek a „Ha boldog vagy”… című dalt, szinte mindenki kívülről tudja már. Barátságláncot készítettünk, közben a barátságról beszélgettünk, majd elolvastam a Tavaszi ébresztő című mesét. Mindenki barátságkarkötőt kötött, amit a barátjának adott.
Papp Zsoltné
Óvodapedagógus
1-ES SZÁMÚ NAPKÖZIOTTHON, NAGYKÁROLY
Csoportunkba ellátogatott két óvodás kislány: Anna és Panna. Ők nagyon jó barátok voltak, bár néha összevitatkoztak, de végül mindig mosolyt csaltak egymás arcára. A mai napon beszeretnének tekinteni csoportunkba, megszeretnék ismerni a Virágok csoportját. Egy ajándékot hoztak számunkra. Az ajándék egy láncfűzér, melyről hiányoznak a gyöngyszemek. A gyöngyszemek mi magunk leszünk. Anna és Panna megszeretné ismerni minden gyermek barátját. A gyerekek sorba kijönnek, felhelyezik a fűzérre képüket és megosztják velünk barátjuk nevét, és egy-egy kedves élményt, amit velük eltöltöttek. A tevékenység végére kialakul egy csodálatos barátságlánc, mely minden gyermek arcára mosolyt varázsol és felelevenít egy-egy kedves élményt. Minden gyermekben tudatosul a barátság fogalma, s az, hogy jó, ha az embernek van egy barátja. Az óvodában igyekszünk egy egységet alkotni, minden gyerekkel barátkozni. Barátságunkat megerősítettük egy népi gyermekjátékkal, ahol mindenki táncba hívta társát.
Encsi CsodaVár Óvoda és Bölcsőde 2 . számú Tagóvodaája
A gyerekekkel bizalom játékot játszottunk. A gyerekeknek választaniuk kellett egy párt aki végigvezeti őket az akadálypályán, amiből ő nem lát semmit mert a szeme be van kötve.
A játék után különböző érzésekről, érzelmekről számoltak be, nagyon tettszett nekik ez a feladat.
DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János téri feladatellátási helye
A hónap feladatai közül a plakátkészítést választottuk. Összegyűjtöttük kire, mikor, hol kell vigyáznunk. Megfogalmaztuk azokat az érzéseket is, miért szoktunk egymásra vigyázni.