A feladat megoldásakor a gyerekek csoportokban dolgoztak, így több videó is született. A csoportok különböző módon ragadták meg a feladat lényegét. Voltak, akik arra fókuszáltak, hogy egy-egy problémára melyik számukra fontos ember, miként reagál, míg mások magának a kapcsolatnak a bemutatására helyezték a hangsúlyt. A gyerekek videói az alábbi linkeken érhetők el:

Az anekdotákat a gyerekek nyelvtanórán írták meg. Mindenkinek született egy-egy ilyen fogalmazása. A nehézséget egyértelműen a műfaj megragadása okozta. Végül az alábbi szövegeket választottam ki a feltöltéshez:

Lánykérés
Ha hiszitek, ha nem, a nagypapával ugyanitt ültünk pontosan ma 30 éve, amikor megkérte a kezem ezen a régi teraszon. Még a mai napig emlékszem minden pillanatra, ami aznap történt. Éppen úgy indult a reggel, mint bármely másik napon, felkeltem, megittam a kávémat, ezután elmentem dolgozni. A nagypapával együtt dolgoztunk egy cégnél. Minden úgy volt, mint egy átlagos pénteki napon. Egyszer csak már majdnem letelt a munkaidőnk, amikor odalépett hozzám a nagypapa, és így szólt:
– Lenne kedved esetleg ma velem vacsorázni?
Mit is mondhattam volna, a nagypapátok már akkor is egy nagyon sármos, vicces férfi volt, így szívesen mentem vele.
Nagyon izgatott voltam aznap este, mert valahogy éreztem, hogy különleges lesz ez a nap, nem olyan, mint a többi randi. A nagypapa este 7-kor ott állt az ajtóm előtt egy csokor virággal, majd elvitt a város legjobb éttermébe, nagyon jól telt az este, nevetgéltünk, beszélgettünk, szóval jól éreztük magunkat.
A vacsora után elvitt egy parkba, ahol sétálgattunk kézen fogva, mint ahogy tette ezt minden szerelmes pár. Mégis az este fénypontja az volt, mikor a nagy sétálások közepette egy mókus ugrott elénk a fáról. Na, amilyen erősnek és magabiztosnak mondta magát nagyapátok, éppen annyira ijedt meg és sikoltott fel, pont mint egy kislány. Csak gondoljatok bele: szép fiatal hölgy sétál egy nála másfél fejjel magasabb izmos férfival, erre jön egy kis mókus, és a nagy és erős férfi egy hisztis kisgyerekké válik. Mulatságos volt, ahogy a nagyapa a hátam mögé ugrott, mikor megpillantotta. Ekkor még azt hittem, ez volt az est fénypontja, annyira nevettem. De tévedtem. Mikor a kellemes és mulatságos este a végéhez közeledett, kezdtem azt hinni, hogy jó, enni volt, és majd másnap találkozunk. Hát nem így történt. A séta után leültünk erre a régi padra, ami felett egy fatető állt ezen a teraszon. Beszélgettünk, és nagypapa letérdelt elém:
– Lennél a feleségem? – kérdezte.
Mondanom sem kell, a válaszom igen volt.

Horgászat
– Nagypapa! Mesélj nekünk valamit!
– Na jó, drámáim, elmesélem nektek, hogy milyen élményben volt részem a régi szép időkben. Egyszer régen, még mielőtt megismertem volna a nagymamát,nagyon sokat jártam horgászni. Minden vízfelületben horgászni akartam, még a pocsolyákban is, hátha fogok valamit. Egyik horgászatom során már három napja sátoroztam a barátokkal a Tisza-parton, de a boton kívül még semmit sem fogtunk. Egyszer csak valami megmozdította a csalit, majd megint semmi. Vártunk, vártunk. Eltelt egy perc, majd még kettő, de semmi. Öt perc elteltével megint megmozdította valami a csalit, de csak nagyon óvatosan. Majd megint semmi. Gondoltuk, valami kis vakarék szórakozik velünk, amikor hirtelen megmozdult a víz egy óriási tolóhullám kíséretében, mire odanéztünk, már rohant is a szörny a csalival. Azonnal bevágtam, és éreztem, hogy hosszú küzdelem lesz ez azzal a valamivel, ami a bot másik végén van. Próbáltam fárasztani, húzni, tekerni az orsót, de mintha egy fát akartam volna a víz alól felhúzni, olyan nehéz volt. Ekkor nem gondoltam még, hogy ez csak a kezdet. Fél óra huzavona után azt hittem, végre felülkerekedhetek rajta. Éreztem, hogy a feje jön felfele. Megpillantottam a farka végét. És abban a pillanatban új erőre kapott, megindult, és vontatta a rejtélyes óriás a csónakot. Húzta, húzta, de nem szabadult. A megakasztása után másfél órával is, de végül sikerült a csónakba emelni. Kiderült, hogy egy méretes szürkeharcsa volt az. 60 kg és 1,5 méter hosszú. Szájában ezernyi fog csillogott a napsütésben, és a szeme vérben forgott a dühtől. Farkával, mint egy ostorral, úgy csapkodott, de elkaptuk, vége volt a dalnak. Ükapám sem értette, hogy kaptuk el ilyen gyorsan. Nagyapám szájtátva mondta, hogy ez is valami, és egy másik óriási nagy halról mesélt, amit korábban fogott. És ekkor, ahogy mind ráfigyeltünk, hirtelen belecsobbant a vízbe a kifogott hal. Gyönyörűen hullámzott rajta a fény, ahogy a vízbe placcsant, majd a lábunk előtt hatalmas hullám érte el a partot. Azóta is várom, hogy egyszer újra horogra akad. Remélem, ti majd kifogjátok azt a szépséges veszedelmet.