A foglalkozást relaxációval kezdtük Bagdy Emőke „Kitárom a világom, mint egy virág kinyílok” – majd a „ Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek” Boldogság dallal mozgásokkal kiegészítve folytattuk, mely ebben a hónapban többször visszatérő volt és már együtt énekeltük Bellával. Ezt követően az óvónők bábjátéka következett Marci és barátai kitalált történet. A történet alapja a barátság- társas kapcsolat utána megbeszéltük a jó barátokra jellemzőket és a csoportban kinek ki a barátja és miért. Az elmondottak után színezték ki a Hálás vagyok a barátaimért feladat lapot és a barátjuk jelét is rárajzolták. Utolsó lépésként kiszínezték a társas kapcsolatok jelét, melyet felhelyeztek a Boldogságvár harmadik lépcsőfokára.
Társas kapcsolatok ápolása
November a társas kapcsolatok hava, amelynek témáit, ötleteit Bizonyné Balogh Klára tanárnő, Babu néni találta ki és szervezte meg. Folyosói levéllel fordult a hónap elején mindenkihez, leírva a boldogságóra-program november hóra tervezett lényegét. Levelezési ládát nyitott, ahova a gyerekek bedobhatták névre szóló üzeneteiket.A címzettek neveit naponta az iskolarádióban ismertette, akik aztán átvették és elolvasták azokat. Az iskola megtelt hangos felolvasásokkal, nevetésekkel, ugratásokkal. A legérdekesebb az volt, hogy egy idő után a pedagógusok is kaptak, sőt írtak üzeneteket. Igazgató néni saját irodájában egész falfelületet rendezett be a neki szóló kedves írásokból, képekből. A hónap végén sokan sajnálták, hogy véget ért a kezdeményezés, és szeretnék, ha folytatódhatna. Ennek igazából semmi akadálya nincs, és az iskola továbbra is lehetőséget ad a hasonló ötletek megvalósításának.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
A csoportok alakulása, fejlődése során, mi óvodapedagógusok, a szülőkkel, családokkal együtt arra törekszünk, hogy sok közös élményben, vidám, boldog, önfeledt játékban, tanulásban teljenek az óvodás évek. Ekkor tanulják meg a gyerekek az alkalmazkodást, egymás elfogadását. Jó, vagy kevésbé jó tulajdonságok ellenére is elfogadni egymást, a jót, a szépet, az értékeket meglátni egymásban.
A boldog órák alkalmával, zenehallgatással, közös énekléssel, különböző szituációs játékokkal hangolódunk a témára, majd a gyermekek számára is élvezetes, izgalmas játékokkal, beszélgetéssel töltjük az órát.
Ez alkalommal a barátság volt a fókuszban. A feltöltött képpel érzékeltetjük, hogy a baráti ölelés, vállon veregetés, kézfogás, simogatás stb. mindig örömöt, mosolyt csal a gyerekek arcára. Elkészítettük a barátság karkötőket, melyet átadtak a számukra kedves társuknak.
A vidám zene alatt mindenki begyűjtötte társai ujjlenyomatát, „Adtunk magunkból, egy apró darabkát”, a társunknak.
A foglalkozás végén elmondhatták, hogyan érezték magukat, mi váltott ki bennük örömet, boldogságot.
Dunakeszi Szent István Általános Iskola
Egymásnak segítve, hasznos dolgot készítettünk együtt. Egy környezetbarát bevásárlótáskát. A közös munkával, még jobban szorosabbá fűződtek a barátságok.
Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
November: A társas kapcsolatok ápolása
A hónap dala nagyon tetszett a csoportnak, nagyon szívesen énekelték. A társas kapcsolatok közül –életkorukból adódóan- jelenleg a kortársak véleménye, a kortárs csoportokhoz tartozás, a baráti kapcsolatok a legfontosabbak számukra. Elsőként éppen ezért a Barátságötös feladatot készítettük el. Összegyűjtöttük közösen, hogy mitől működik jól egy barátság. A szeretet, bizalom, elfogadás, titoktartás, összetartás, segítség, megértés, biztatás, kedvesség, béke, védelem, becsület, őszinteség, támasznyújtás fogalmak kerültek elő. Átbeszélgettük, hogy melyik mit is jelent, miért is fontos. Majd körberajzolták saját kezüket, és az ujjakba írták be, hogy számukra melyek a legfontosabbak. A következő feladatunk a fotóalbum elkészítése volt. Megbeszéltük, hogy mindenkinek van otthon családi fotóalbuma, aki akarta el is hozhatta megmutatni, átvettük, hogy milyen képek lehetnek egy ilyen albumban. Esküvői kép, családi fotó, testvérek együtt, gyerekek nagyszülőkkel, fontos események a családban: nyaralás, születésnap, kirándulás stb, sportolással kapcsolatos képek. Ezután készítették el a gyerekek a különböző rajzokat, melyekből a fotóalbum készült. Az Értékes emberek feladatnál megkértük őket, hogy írjanak öt embert, akik számukra nagyon fontosak és sorolják fel az illető legértékesebb tulajdonságait vagy azt, hogy miért fontos az adott személy a számukra. Beszélgettünk még arról, hogy mit is jelent a kapcsolatok ápolása, mit kell tennünk, hogy társas kapcsolataink jól működjenek, és hogy függ ez össze a boldogsággal. Végezetül csoportmunkában mesét írtak a magányos törpéről. Kisebb javítások után az alábbi mesék születtek:
Egy barátság története
Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe birtokát, hiszen valamiért egy ideje senki feléje sem nézett.
Naftalin más volt, mint a többi, más volt a kinézete. A kis törpe fülei sokkal hegyesebbek voltak, mint az átlagos törpfülek és elálltak a fejétől, mint két „Dumbófül” csak hegyesen. Emiatt eltávolodtak tőle a többiek. Minden reggel magányosan kelt, este magányosan feküdt. Séta közben útba ejtette a közeli erdőt, hogy szedjen egy kis szedret. Egyszer csak egy idegen hangot hallott a bokorból. Nagyon megrémült és nyomban hazafutott. Így ment ez három napig, a negyedik napon nekibátorodva odalopózott egy közeli fához és csendben hallgatózott. Óvatlan volt, megcsúszott a lába a sárban és nagyot huppanva esett a hátsó felére. Ekkor előugrott a bokorból egy manófiú. Erős, mély hangon megszólalt:
– Szia! Komoly vagyok – mondta a manó.
– Hát, azt látom – felelte Naftalin
– Nem, öööö.. te félreértettél, nekem ez a nevem.
– Ja, bocsi! Ne haragudj!
– Semmi baj, sokan el szokták téveszteni a nevemet.
– Neked sok barátod van a manók között? – kérdezte a törpe.
– Igen, nagyon sok. Miért kérdezed, neked nincsenek barátaid? – érdeklődött Komoly.
– Nem igazán- szomorkodott Naftalin.
– Akkor majd én leszek a legjobb barátod. Szeretnéd?
– Persze, hogy szeretném. De tényleg barátkoznál velem?
– Szívesen, gyere, menjünk a játszótérre!
– És…, ööö.., téged nem zavarnak a füleim? – kérdezte óvatosan a kis törp.
– Nem, mi a baj a füleiddel?
– Tudod mit, igazából semmi – válaszolta boldogan Naftalin.
Komoly kézen fogta Naftalin és elindultak a játszótérre. Naftalin nagyon, de nagyon boldog volt. Ettől kezdve elválaszthatatlan barátok lettek.
Naftalin és a nagy titok
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magányos törpe, akit Naftalinnak hívtak.
Ez a törp búsan élt egymagában egy erdei kunyhóban. Telt-múlt az idő, s egy szombat esti napon bekopogtattak hozzá. A kis törpe megijedt, hisz senki sem látogatta, nem szoktak hozzá vendégek érkezni. Erőt vett magán és odasurrant az ajtóhoz. Elszámolt magában háromig, majd lassan kinyitotta az ajtót. Az ajtóban egy másik törpe állt, aki sírdogált. Naftalin megkérdezte, hogy ki ő és mi járatban van.
– Szervusz! Az én nevem Hapci – mondta az idegen. Téged hogy hívnak?
– Engem Naftalinnak. Miért sírsz?
– Mert eltévedtem és nem tudom hová mehetnék. Mi tévő legyek? – kérdezte a vendég elkeseredetten.
– Majd én befogadlak – szólt a házigazda.
Telt-múlt az idő, a két törpike jól meg volt egymással. Egyszer Naftalin úgy döntött, hogy megkérdezi pajtásától, hogy honnan jött és miért él egyedül. Hapci megdöbbent, hiszen soha senki se kérdezte meg tőle, hogy mi a baja.
– Hát, igazából ez egy hosszú történet és talán nem is érdekel téged – mondta Hapci.
– Nekem elmesélheted, igazán ráérek és szívesen meg is hallgatlak.
– Ez egy réges-régi történet – kezdte a szomorú kis ember -, még akkor kezdődött, amikor egészen kicsi gyerek voltam. Volt nekem egy apám, egy anyán és egy kis öcsém. A szüleim egy szép napon összevesztek és különváltak az útjaik. Ezután hárman éldegéltünk tovább, de sajnos el kellett hagynunk szeretett otthonunkat, mert apánk elfoglalta.
Naftalint elkezdte egyre jobban érdekelni a történet. Úgy beleélte magát a mesébe, mintha vele esett volna meg. Hapci folytatta:
– Mentünk, mentünk, mendegéltünk a kerek erdőben, míg egy odvas fához nem értünk. Ott letelepedtünk. Egy napon arra tévedt egy óriási medve. Az anyukánk pont akkor jött haza élelemszerzésből. Amikor meglátta a hatalmas jószágot csak az járt a fejében, hogy minket megvédjen, ezért nekitámadt a medvének. A küzdelem végén anyánk végső leheletével odakiáltott nekünk, hogy menjünk amerre csak látunk, ő most elmegy, de mindig a szívében fog őrizni bennünket. Aztán anyánk egyet sóhajtott és eltávozott. Elmenekültünk, végtelenül szomorúak voltunk, mindig csak anyánk utolsó szavaira tudtunk gondolni. Teltek a napok, édesanyánk elvesztése még mindig nagyon fájt, de mit tehettünk, tovább kellett lépnünk. Kifogytunk az élelemből, alig lehetett valamit találni az erdőben, ezért öcsémet elküldtem az erdő melletti mezőre gombát szedni, míg én a fák között gyűjtöttem élelmet. Eljött az este és a testvérem nem tért vissza. Azóta sem hallottam róla semmit, hosszú évek óta keresem, de hiába.
Ekkor már Naftalin is nagyon izgatott volt és beleszólt a történetbe:
– Nem tudod véletlenül, hogy hívták a testvéredet? – kérdezte izgatottan.
– Sajnos nem, olyan rég volt, elfelejtettem. Annyit tudok, hogy az apukámról nevezték el.
– Nem véletlenül Naftalin volt az édesapád neve? – tudakolta a zaklatott törpe.
– Hát,…. lehetséges. Igen, valami ilyesmi volt a neve – válaszolt Hapci.
– Várjunk csak! Úr Isten! Lehetséges volna….?
– Mi volna lehetséges?
– Hogy mi testvérek vagyunk. Nekem is volt egy bátyám, akit elvesztettem, nekem is voltak szüleim, akik elváltak, egy odvas fában éldegéltünk, mikor jött a medve….
– Hihetetlen – vágott szavába a másik törpe-, olyan régóta kereslek! Végre megtaláltuk egymást.
A két törpe sírva borult egymás nyakába, olyan boldogok voltak, mint még soha. Azóta is együtt élnek boldogságban, szeretetben, békességben és talán még ma is élnek, ha meg nem haltak.
A megtalált család
Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe birtokát, hiszen valamiért egy ideje senki feléje sem nézett.
Egyszer meglátott egy zöld ruhás emberkét. Az első nap csak távolról nézegette ki is lehet ő. A második nap már közelebb ment hozzá, harmadik nap pedig meg is szólította. Megtudta, hogy hívják. A neve Xifon és ő is egyedülálló törpe. Annyit beszélgettek, hogy rájuk sötétedett, de megbeszélték, hogy másnap is találkoznak. A következő napokat együtt töltötték, játszottak, sétáltak az erdőben és rengeteget beszélgettek. Nagyon jó barátok lettek, már nem volt magányos egyikük sem. Egy szép napon az egyik bokorban egy gomba alatt kuporogva megláttak egy árva kis rókát. Annyira megsajnálták a kis teremtményt, hogy hazavitték, megmosdatták, megetették, megitatták. Ezentúl gondját viselték, minden nap játszottak vele, ellátták, sétáltatták. Legboldogabb napjuk Naftalin születésnapja volt. Xifon és a kis róka titokban tortát és süteményt sütöttek, majd reggel ágyba vitték a finomságokat az ünnepeltnek. Felköszöntötték, vidáman töltötték az egész napot.
Naftalin este az ágyban arra gondolt, hogy megtalálta a családját és boldogan szenderült álomba.
A szomorú törpe
Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe birtokát, hiszen valamiért egy ideje senki feléje sem nézett.
Egyik nap egy királyfi tévedt arra és megkérdezte, hogy miért ilyen bánatos.
– Azért vagyok bánatos, mert nagyon magányos vagyok, nem barátkozik velem senki– mondta Naftalin.
A királyfi megsajnálta és hazavitte magával az otthonába. A törpe nagyon jól érezte magát, de aztán egy idő után hiányozni kezdett neki az otthona. Arra gondolt, hogy visszamegy a birtokára, de azon is elgondolkodott, ha hazamegy megint magányos lesz. Tanácstalan volt, nem tudott dönteni. Megkérdezte a királyfit, hogy mitévő legyen.
– Ezt én nem dönthetem el helyetted, úgy dönts, ahogy a szíved diktálja! – válaszolt a királyfi.
Naftalin végül visszaköltözött a házába. Ahogy teltek-múltak a napok egyszer csak azt vette észre, hogy egyre többen járnak az erdőben. Napról-napra mindig valaki megjelent, Naftalin nem értette, hogy miért járnak feléje ennyien. Egy nap a királyfi meglátogatta és a kis törpe elmesélte neki, hogy mit tapasztalt. A királyfi azt mondta:
– Én küldtem oda az embereket, hogy ne legyél többé magányos. Hisz ez a barátok dolga. Nem?
– Nagyon hálás vagyok neked – mondta a törp.
Ettől a naptól kezdve nem volt szomorú Naftalin. Mindig volt kivel beszélgetnie.
Sánta Erzsébet Általános Iskola
A boldogságóra a társas kapcsolatok ápolásáról szólt. A gyerekek nagy örömmel nevezték meg a barátaikat, és figurákon ábrázolták őket. Aztán az osztály tanulói mindenkiről mondtak néhány jó tulajdonságot. Ezek után megalkottuk a mindenki a barátom képet az összekapcsolódó figurák felragasztásával, mely közben énekeltük a „Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek” című dalt. Nagyon jó hangulatban telt az óra.
Tartalmas hónapon vagyunk túl. Rengeteget beszélgettünk erről a témáról. Talán ez keltette fel legjobban az érdeklődésüket az eddigi témák közül.
Elkészítettük a gyerekekkel a társas kapcsolatok plakátot,ahol szívecskékbe beleírhatták a számukra kedves személyek,osztálytársak neveit.
Ez a fejezet igy az ünnepek előtt nagyon pozitív hatással volt a csoportra. Mivel rávilágított a társas kapcsolatok fontosságára és sikeresen megértettük a család és barátok jelenlétének a fontosságát amiből következik, hogy ha olyan emberekkel vagyunk körülvéve akik fontosak számunkra akkor boldogok vagyunk. Megbeszéltük milyen fontossak számunkra a családtagok, barátok és hogyan is tudjuk ápolni a kapcsolatainkat valamint, hogy mennyire szükségünk van egymásra. Ezt követően barátságláncot készítettünk ahol megállapítottuk, hogy a mi csoportunk egy igazi kis család ahol mindenki szeret mindenkit.
Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Kollégium
Mese a magányos törpéről
Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe birtokát, hiszen valamiért egy ideje senki feléje sem nézett. Nincsenek barátai, és a Törpfaluban élő törpék is messze- messze elkerülik, nem is kar vele senki szóba állni. De ez ám nem véletlenül alakult így, hiszen Naftalinnak rengeteg rossz tulajdonsága van. Óriási birtokán temérdek zöldség és gyümölcs terem, a környéken neki van a leges-legszebb kertje, de olyan fukar ez a Naftalin, hogy soha egy falubelinek nem adott még egy szem krumplit sem. Mikor a kis törpegyerekek is arra jártak, ácsingózva nézték a gyönyörű, hatalmas piros almákat a fán. Hiába szerettek volna belőle kapni, mindig mérgesen elzavarta őket. Előfordult olyan is, hogy romlott paradicsomokkal megdobálva kergette el őket. Naftalin világ életében gonosz, barátságtalan és szívtelen volt mindenkivel. A terméseket is inkább hagyta megromlani, csak ne kelljen adni belőle senkinek.
Így hát magányosan élt, napjai azzal teltek, hogy korán reggel rendezgette, ápolgatta birtokát, majd egész nap csak feküdt és könyveket olvasott. Hamarosan Karácsony közeledett, Naftalin már szinte az egész könyvgyűjteményét elolvasta. Volt azonban egy könyve, amit éveken keresztül félrerakosgatott. A könyv a barátságról, szeretetről, önzetlenségről és mások megsegítéséről szólt. De mivel már nem maradt más olvasnivalója, így rászánta magát, hogy rettentő magányában és unalmában ezt is elolvassa. Egy éjszaka alatt végzett is a könyvvel, mert végül annyira tetszett neki. Másnap ki sem ment a kertjébe, egész nap csak gondolkodott. Ez a könyv segített neki rájönni arra, hogy ő miért ennyire magányos, miért nem szereti senki. Tudta, mindezen neki kell változtatnia és saját kezűleg meghívókat készített. Felkerekedett hát és elindult Törpfaluba, ahol talán már körülbelül négy emberöltő óta nem járt. Minden egyes törplakba becsengetett és személyesen, egy kedves mosollyal az arcán átadta a meghívókat, amelyek egy nagy karácsonyi bulira szóltak. Eltervezte ugyanis, hogy az egész törpközösséget meghívja a saját házába, ahol majd vendégül lát mindenkit. Ő állja majd az ételt, az italt, sőt még a karácsonyfája alatt mindenkit ajándékkal is vár. A falubeliek csak ámultak és bámultak, hogy ugyan mi történhetett ezzel az öreg, morcos, mogorva törpével, de ennek ellenére szívesen fogadták a meghívást.
A hétvégi összejövetelig volt még három nap. Ez alatt a mi magányos törpénk a saját terményeiből mennyei finomságokat készített, sőt személyre szóló ajándékokat csomagolt minden egyes falubelinek. Eljött hát a nagy esemény napja, minden egyes törpe megjelent.
A csendes és magányos birtokot, nagy gyerektörpe zsivaj, muzsikaszó és jókedv töltötte be. Az egyik szomszédban élő törpének volt bátorsága megkérdezni Naftalintól, hogy mi történt vele, hogy hirtelen ilyen nagyon megváltozott, hogy senki rá sem ismer.
Naftalin felmutatott egy könyvet és így szólt: – Ez a „varázskönyv” változtatta meg az életem! Megtanultam, hogyan kell tisztelni, elfogadni és szeretni törpetársaimat.
Azóta a nagybirtok tele van élettel. A falubeliek segítenek Naftalinnak gondozni a birtokát, ezért ő termésekkel hálálja meg nekik a segítséget. Ha a többi törpe dolgozni megy, ő addig vigyáz a törpgyerkőcökre. Eljár Törpfalu minden egyes rendezvényére, amikor végigsétál az utcán, kedves mosollyal köszönti az épp arra járókat és mindenkihez van egy kedves szava. A karácsonyi bulit minden évben ő rendezi meg és az ajándékokról sem feledkezik meg soha.
Ha Naftalin még mindig egy mogorva, fukar és barátságtalan törpe maradt volna, talán az én mesém még eddig se tartott volna.