” Kis ügyeseim!” Konfliktuskezelés kisfilm megtekintése; megbeszélése.
Középpontban a barátság
Társas kapcsolatok 2020 novemberében
Plakát készítése; csak az volt adott, hogy 6 plakátnak kell elkészülnie; tudták a szükséges anyagokat, mindenki hozott magával ; saját maguk alakították ki a csoportokat a létszámnak megfelelően.
Társas kapcsolatok ápolása
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
A Szentlőrinci EGYMI 6. osztályos tanulói elkészítették az osztály barátság szívét.
Beszámoló a novemberi feladatokról:
November a társas kapcsolatok hónapja, kiváló lehetőség a meglévő barátságok ápolására, az együttlétek, a közös programok és élmények megvalósítására. Mindezek legfőbb színtere az osztályközösség, és a saját tantermünk. A jelenlegi, vírus által beszabályozott helyzetben kizárólag ebben a zárt körben gyakorolhatjuk a boldogságórák feladatait. Szerencsére mi még nem kényszerültünk online oktatásra, úgyhogy többféle dolgot is sikerült megvalósítani a hónap során.
Fő feladatként a „Jó hír” című feladatot választottuk, aminek első lépéseként mindenki egy örömteli, boldog eseményt mesélt el az életéből. A csapat tagjai olyan lelkesen biztatták egymást, hogy volt, aki több boldogító élményét is megosztotta társaival. Ezeket színes hátterű lapokon, rajzos formában örökítettük meg, az alkotásokból pedig kiállítást készítettünk a teremben (Lsd. alul fénykép!)
A márciusban készült „Apró örömök” ládikáját átalakítottuk „Jó hírek” ládikájává, amit szintén kiállítottunk a termünkben, ebbe kerülnek majd a jó hírekről készült rajzok. A ládika mellé kis köteg cetlit is helyeztem, ezekre bárki, bármikor lejegyezheti a vele történt szuper dolgokat, amik szintén bekerülhetnek a láda pocakjába.
Összetartozásunk jelképeként „barátságfüzért” is készítettünk. Idén mindenki egy kör alakú sablonra írta fel díszes betűkkel a keresztnevét, amit jelképesen egy táblára rajzolt csigavonalra (csigavonal=lánc) „fűztünk” (=ragasztottunk) fel. A csigavonal a folytonosan ismétlődő, újra meg újra felbukkanó közös célokat, feladatokat, a várható közös élményeket szimbolizálja.
Ebben a tanévben is készítettünk „barátságkarkötőt” színes fonalakból, cérnákból. A gyerekek örömmel kötözték egymás csuklójára szeretetük jelképeként a szálakat, valósággal versengtek egymással, hogy kinek van több szerzeménye.
November 13-a = a KEDVESSÉG világnapja. Úgy gondoltam, hogy az erről történő beszélgetés teljesen passzol, beilleszthető a társas kapcsolatok témaköreibe. Ebből az alkalomból 3 kisfilmet vetítettem le, amit közösen néztünk meg a gyerekekkel. A videók a szeretetről, az egymás iránti tiszteletről, az odafigyelésről, a mások életében történő keserűség észrevételéről szólnak. A megtekintés után közösen vontuk le és beszéltük meg a tanulságokat, amik a következők voltak: 1.) Amit adsz, azt kapod vissza! 2.) Ahogy másokkal viselkedsz, úgy viselkednek veled mások! 3.) Érdemes a jót nyújtani mindenki felé, hiszen akkor mi is a jót kapjuk vissza! 4.) Segítsünk az arra rászorulóknak!
A levetített kisfilmek a következő linkeken érhetők el:
a) Kutyus: https://www.youtube.com/watch?v=8Wi0UWLeT9I&ab_channel=JigyasaVyas
b) Figyelmesség: https://www.youtube.com/watch?v=rwelE8yyY0U&ab_channel=ABetterWorld
c) Tízórai: https://www.youtube.com/watch?v=ruW9GzcuFG4&ab_channel=DIrtyfish
A videókhoz kapcsolódik a következő idézet, ami méltó és ideillő zárását képezi a beszámolómnak: „Elég egy kis mosoly vagy figyelmesség, és máris mindenki jobban érzi magát tőle.”
Egy tartalmas és rendkívül hasznos és tanulságos időszakot tudunk magunk mögött. A hónap témáját úgy érzem könnyebben tudtam feldolgozni, mert a csoportomba járó 3-4 éves gyerekekhez is tudtam úgy szólni, hogy személyes tapasztalataikat, élményeiket meg tudják osztani.
Mivel még mindig on line foglalkozásokat tartunk, így a szülőket is bevontam a foglalkozásokban, azáltal, hogy megkértem őket, hogy beszéljenek gyerekeikkel arról, hogy mi szép, mi jó a barátságban. Így már egy kicsit gördülékenyebben tudtunk arról beszélni, hogy kit tekintetnek barátjuknak. Ezt egy játék keretén belül tettük meg: a kis kezecskéikkel szívet formáltak és virtuálisan elküldték egy gyereknek akit barátjuknak tekintenek. Kezdetben döcögősen indult a játék, de mindenki belebátorodott, és akad olyan gyerek is aki megindokolta döntését.
A „Fülöpke az óvodában” mese, nagyon tetszett a gyerekeknek, a megbeszélés során volt akinek eszébe jutott régi barát, csoporttárs, innen tudtam, hogy a mese mondanivalója átment a gyerekekhez.
Minden hetet a „Ha boldog vagy” című dalocskával kezdtünk és végeztünk be, a gyerekek már tudták mi következik, és örömmel várták ezeket a pillanatokat. A többszöri meghatalmazás eredményeképpen már közösen énekeltük és mutogattuk mindannyiunk legnagyobb örömére.
Most már nemcsak a gyerekek, hanem a szülők és várják a Boldogság órás foglalkozásokat.
A hónap dalát többször is elénekeltük, de bár – Társas kapcsolatok ápolása – a téma, most mégis olyan mozdulatsorokkal kísértük, amelyben nem fogtuk meg egymás kezét, vállát a járványra tekintettel: szivecskét, napocskát házikót rajzoltunk kezünkkel. A barátságkarkötő készítésnél az azonos szinekkel jeleztük a barátságban lévő gyermekeket és megbeszéltük ki – kinek és miért a barátja. Érdekes, egyedi válaszokat hallhattunk, közben érződött, hogy sokan elgondolkodtak rajta, hogy milyen jó is, hogy van nekik barátjuk. Barátságvirágok is nyíltak a csoportunkban, főleg a leányoknak tetszett a virágszirom rajzolása, amiben a barátaik jeleit rajzolták. Pedagógiai munkánk során támogatjuk mi is az építő barátságokat.
Társas kapcsolatok témáról beszélve, mindenkinek le kellett írnia, hogy milyen értékeket tart fontosnak egy barátságban.
– volt, aki fadarabra írta fel azt az egyet, ami a legeslegfontosabb
– illetve kezüket körberajzolva, minden „ujjba” egy-egy értéket jelöltek meg
A társas kapcsolatok hónapjában a Református EGYMI Kiskunhalasi Tagintézményének Süni csoportjában elkészítettük a Barátság szívünket. Jelenleg a vírushelyzet miatt sajnos csak 3 tanuló jár a csoportunkba. A Barátság szívünkre természetesen az otthon tartózkodó gyerekek is felkerültek, akiket nagyon várunk. A foglalkozáson még elbáboztuk plüss állatokkal a Süni irigy lesz című bábjátékot. Lezárásként pedig meghallgattuk a hónap dalát is.
A társas kapcsolatok hónapjában a Református EGYMI Kiskunhalasi Tagintézményének Süni csoportjában elkészítettük a Barátság szívünket. Jelenleg a vírushelyzet miatt sajnos csak 3 tanuló jár a csoportunkba. A Barátság szívünkre természetesen az otthon tartózkodó gyerekek is felkerültek, akiket nagyon várunk. A foglalkozáson még elbáboztuk plüss állatokkal a Süni irigy lesz című bábjátékot. Lezárásként pedig meghallgattuk a hónap dalát is.
Megbeszéltük mit jelent a barátság,egységben az erő gondolat alapján szívben helyeztük el. Mindenki belefért a közös dobbanásba , a fogalmak összeértek.