A tevékenységet beszélgetéssel kezdtük, a személyes kapcsolatokról, miért fontosak ezek a kapcsolatok és kikkel vagyunk mindennapjainkban kapcsolatba. /család, óvoda/ Ezt követően meghallgattuk Bagdi Bella énekét, amit mozgással kísértünk. Bevezetésként játszottunk: Kis barátom hogy vagy? és a Megismersz? játékot, amit a gyerekek nagyon élveztek, örömmel vettek részt benne. A témát a Fülöpke az óvodában című mesével dolgoztam fel, a gyerekek érdeklődve, figyelmesen hallgatták a mesét az örök barátságról.
Majd barátságláncot készítettünk, ami a csoportszobánkat díszíti.
Elkészítettük a Barátság jelét, amit a gyerekek egymásnak ajándékoztak. Nagyon örültek az egymástól kapott kis ajándéknak. várjuk a következő foglalkozást.
Társas kapcsolatok ápolása
Rimóci Szent István Általános Iskola
A gyerekek a virág szirmaiba írták, hogy szerintük mik segítenek a társas kapcsolatokban.
Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola
A tanév 3. hónapjának Boldogságóra témája – Társas kapcsolatok ápolása.
Ebben a fejezetben a figyelmünket a minket körülvevő emberekre irányítottuk: családi kapcsolatok, barátságok. Megbeszéltük, hogy a társas kapcsolatok folyamatos törődésre, ápolásra szorulnak. Viszont az ebben rejlő boldogító erő reméljük életünk részévé válik.
Elkészítettük az „együtt jobb” érzést tükröző albumunkat. Dallal zártuk az órát: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek; melyet mozgással kísértünk.
Szikszai György Református Általános Iskola
Az osztály boldogság óra keretében házikót készített, amelybe papírt helyeztek és erre került rá a számukra legfontosabbnak tartott társas kapcsolatok. Ezeket a kis házikókat majd évvégén kinyitjuk és megnézzük azóta változtak-e a leírottak.
Társas kapcsolatok beszámoló
Eljött a november, a társas kapcsolatok hónapja. A csoportom tagjai már várták a foglalkozást, mert már megtapasztalták milyen jó hangulatban, nevetéssel teli telnek ezek a foglalkozások.
Ráhangolódás képen közösen, körbe indiánszökdeltünk. A gyakorlat után, körben állva meghallgattuk és mozogtunk Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg dalára.
A témát a Kis barátom, hogy vagy játékkal vezettem be. Körben ültünk és a gyerek a tőle jobbra ülő társának tette fel a kérdést.
Ez után elmeséltem Péter Tímea: Fülöpke az óvodában – az örök barátság című meséjét. A gyerekek nagyon testhez álló volta mese, bele tudták élni magukat a cselekménybe.
A gyerekekkel megbeszéltük, hogy mi történt a mesében, kivel történt már hasonló. Ez után mindenki kapott két- két tetszőleges színű fonalat. Mindenki elmondta, hogy ki a legjobb barátja és miért, közben felkötöttem a gyerekre az egyik fonalat, a másikat a barátjára. Így lett nekik barátságkarkötőjük. Majd leültek az asztalhoz és lerajzolták, hogy mit szoktak együtt csinálni a barátjukkal. Barátság szívet készítettünk.
A foglalkozás lezárása képen ráragasztottuk a társas kapcsolatok szimbólumát a boldogságvárunk harmadik lépcsőfokára, majd újra meghallgattuk Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg dalát.
Azt gondolom, hogy a gyerekek megint nagyon jól érezték magukat, örültek a barátjuknak és a nap folyamán is ezt beszélték és együtt játszottak nagy boldogságban.
Az óra elején arról beszélgettünk, hogy ki milyen társaságban érzi magát igazán jól, kinek mekkora társasága van, akikkel rendszeresen kapcsolatot tart. Milyennek tartják a családi kapcsolataikat, mitől lehet boldog egy család… Aztán arról, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem választhatunk, készen „kapjuk” a társaságot. Ilyenkor a legfontosabb, hogy a jót lássuk meg mindenkiben, hiszen akkor a hibáit is könnyebben tudjuk tolerálni. Ezután írták le egymás jó tulajdonságait.
A novemberi órát rendkívüli, online keretek között tudtuk már csak megtartani. A nehézségek ellenére sikerült átbeszélnünk, hogy milyen fontosak a kapcsolataink, mennyi mindent köszönhetünk szüleinknek, barátainknak, a minket körülvevő embereknek. Kapcsolataink biztonságot adnak a kiszámíthatatlan időszakokban, miközben mi magunk is kezet nyújtunk a hozzánk fordulókhoz. Az elismerő levelet választottam feladatként, mivel ezt a tanulók otthon, átgondolva tudták megfogalmazni. Igazán értékes és szép levelek születtek!
Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A boldogságóra 3. hónapja a társas kapcsolatok. Nagyon nagy hangsúlyt helyezünk a társas kapcsolatok alakítására, hiszen gyerekeknek nagy szükségük van a közösségre, a szociális kapcsolatokra. Ebben a nehéz helyzetben miránk pedagógusokra még nagyobb felelősség hárul, hiszen a gyermekek csak itt lehetnek közösségben. A baráti kapcsolatok, az összetartozás pozitív érzelmet erősít, fontos a testi és lelki egészségünk megerősítésére. Ebben a hónapban többször játszottunk olyan dráma játékokat, ami segíti az összetartozás, az egymásba vetett bizalom erősítését. Készítettünk összekapcsolódó kezeket, meghallgattuk a mesét. Beszélgettünk a barátságról, az összetartozásról. Játszottunk postás játékot, mert így mi is pontosabb képet kaptunk arról, hogy ki kivel barátkozik. A gyerekek több oldalról megtapasztalhatták a barátság fontosságát, az összetartozást.