Ebben az évben több oviból, csoportból is érkeztek hozzánk gyerekek, így a társas kapcsolatok kialakítására különös gondot fordítottunk.
Nagyon megérintette a lelküket „A fecske meg a szalmaszál” mese. Szívesen képzelték bele magukat a „Meleg fészek” relaxáció alatt a kismadarak helyébe. Rögtön puha fészket készítettek maguknak, ahová többen bekucorodtak. Társas kapcsolataik bővültek, mélyültek, új értelmet nyertek.
Társas kapcsolatok ápolása
A gyerekek lufiformát rajzoltak színes papírra és ráírtàk a nevüket . Ezt egy csokorba kötöttük , mely az összetartó kis közösségünket jelképezi.
Imádják a gyerekek ezt a játékot, így ezért gondoltunk azt, hogy így valósítjuk meg ezt a feladatot. Sokat beszélgettünk közben, hogy milyen lehet annak a halacskának, aki egyedül vagy a nagy vízben és milyen lehet azokak, akik sokan vannak. Milyen érzés lehet az, amikor te meradsz egyedül és milyen az, amikor te is sok ember között vagy. Milyen az amikor idegenek vesznek körül és milyen az amikor simerősök.
A boldogságóra program 3. hónapjának témája: társas kapcsolatok ápolása.
Cél, feladatrendszer: A gyermekek ismerjék meg a társas kapcsolatokban rejlő boldogító erő felszabadításának módjait, váljék mindennapi életük részévé! Ismerjék fel, hogy szükségünk van egymásra! Kiemelt fejlesztési terület, differenciált fejlesztést igénylők: interperszonális kapcsolatok alakítása, társas kapcsolatok ápolása, egymásra figyelés képességének a fejlesztése, alkalmazkodó képesség fejlesztése, kezdeményező készség fejlesztése
Ehhez a témához a mellettünk levő nagycsoportosokat is áthívtuk, amit a kevesebb csoport létszám is lehetővé tett a sok betegség okozta hiányzások miatt. Először is készítettünk egy nagy színes barátság láncot papírból egymásnak, és készítettünk a nagycsoportos gyerekeknek is. Beszélgettünk a társas kapcsolatok fontosságáról. A társas kapcsolatok és a boldogság közötti oksági viszonyra. Arra, hogy minden boldog kapcsolat alapja a szeretet! Miért is vágyunk egymás társaságára? Szükségünk van egymásra! Felhívtuk figyelmüket a kölcsönös segítség nyújtás-adás, egymásra való odafigyelés, együtt játszás okozta örömteli, jó érzésekre is! Ezután körbefogtuk a nagy színes láncot. Énekeltünk, táncoltunk, eljátszottuk „Kis barátom, hogy vagy? ” játékot. Barátságunk jelképeként nekik ajándékoztuk a barátság láncot, amit kitettek a saját csoport szobájukba. A nagycsoportosok barátság karkötőt készítettek egymásnak. Mi kiscsoportosok egy hatalmas közös almafát készítettünk nyomathagyással, melynek törzse, ágai, gyökere saját kéznyomatuk volt, majd a saját alma nyomatuk került a fára, mely igen színesre sikerült. A fánk az összetartozást szimbolizálja! Van benne érettebb, és éretlenebb alma, ami a gyerekeket is jelképezheti. Játszottunk Szomorú Szilárd és Boldog Blanka szituációs játékot. A szomorú, bánatos társaikat kellett megvigasztalni. Ferenczei Éva: Süni irigy lesz című bábjátékát dramatizáltuk mi felnőttek, bevonva a nagycsoportos óvó nénit, és a dajka nénit. Utána a nagy csoportos gyerekek játszották el a kicsiknek. A kicsikkel a már ismert répa mesét dramatizáltuk el, kiemeltük az összefogás erejét! Pókhálót készítettünk fonal segítségével. „Azt szeretem benned, hogy…” Mindenki kedves dolgot igyekezett megfogalmazni társának. Ezt még sokat kell gyakorolni, érzéseiket nehezen tudják kifejezni szavakkal. Megbeszéltük, hogy ez a színes pókháló is az összetartozásunkat jelképezi. Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek.. című dalt énekeltük, játszottuk nagy jókedvvel, utánzó mozgással. Az udvarunkon közösen játszottunk az őszi fa körül, hangosan kacagva a hulló falevelek alatt.
Rövid hangulatjelentés után bolyongós játékot játszottnk. A cél közvetlen iskolai társaik, az osztálytársak jobb megismerése volt. A teremben bolyongva kerestek párokat. A pároknak 1-1 percük volt, hogy a megadott kérdésről egymásnak beszéljenek- egymásra figyeljenek.
Sok jó tapasztalatokat szereztek. Az ő megfogalmazásaik szerint:
” Jobb volt hallgatni a másikat, mint beszélni.”
” Olyannal is beszélgettem, akivel nem szoktam.”
” Több mindent megtudtunk egymásról.”
Nemcsak az emberek, hanem az állatok is hűséges társaink a mindennapokban.
A tanulók fotókat hoztak az állataikról és ezekből a képekből egy közös tabló készült.
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
A csoporttal a téma részletes megismerése után kiválasztottuk közösen a feladatot és nekiláttunk a munkának. Közben sokat beszélgettünk, folyamatosan hangsúlyoztam a diákoknak, hogy figyeljenek oda nagyon kapcsolataikra, mert ez számos, nagyon fontos előnnyel bír az életünkben. Munka közben a gyerekek ezt az idézetet választották: „A szeretet csak akkor él, ha kölcsönös. Minden olyan kapcsolat, ami fontos az életben, csak akkor „működik”, ha szeretet lakozik benne és ha kétoldalú.” Köszönjük a lehetőséget!
A kislibák ha összefognak és folyamatosan törődnek egymással, akkor mindent könnyebben meg tudnak csinálni és könnyebben el tudnak érni mindent.
Tartalmas, jó hangulatú, aktív órákat töltöttünk együtt. Sajnos az osztályból többen betegek, így nem volt teljes a létszám. Énekkel kezdük az órát, majd megnéztük a videót a kislányról, aki álarcban ment iskolába. Sokat beszélgettünk a közösségünkre is vetítve a témát. Majd egymás ölébe ültek a gyerekek százlábúként. Ezt követően megnéztük a filmeket a madarakról, halakról és elkészítettük a madarainkat. Amikor kipróbáltuk, annyira lelkesek voltak a gyerekek, hogy nem sikerült tiszta fotót készítenem, annyira reptették a madaraikat. Nagyon élvezték az órákat a gyerekek.
A társas kapcsolatok fejlesztése nagyon fontos a személyiségünk fejlődésében, a gyermekek szocializálódásában. Novemberben erre fektettünk hangsúlyt a Boldog óra foglalkozásokon . A társas kapcsolatok alakulásában a kommunikáció kulcsfontosságú, az érzelmek kifejezése,jelenléte pedig befolyásolja a kapcsolatokat. Egy közösségben kell,hogy legyenek baráti kapcsolatok, de egyben is jól tudjon működni, a gyerekek számítsanak egymásra. Bizalmon,tiszteleten és megbecsülésen alapszik, ezek fontosságát próbáljuk megértetni a gyerekekkel a közös játékok ,tevékenységek során.
Alkottunk barátságláncit, zenére végeztünk harmonikus, hullámzó,ringató mozgást. Ujjlenyomat játékot próbáltuk ki a munkafüzet ők,melyben a kreativitás és az egymás munkája iránti kíváncsiság is megmutatkozott. Ki a barátod) barátnőd játékban egymásnak ajándékozták a saját magukat ábrázoló papír kisfiút,kislányt,melyet a gyerekek maguk készítették el előtte. Nagyon fontosnak tartom,hogy páros létszámban voltunk,és nem maradt olyan gyerek,akinek nem ajándékoztak volna papírbabát. Közösen készítettük el ragasztással a nagy szívét,rajta a kis gyermekfigurákkal.