A téma feldolgozását ráhangolódással kezdtük. Hogy vagy ma? feladatot megoldottuk a gyerekekkel. Gyűjtöttünk tulajdonságokat is a diákokról. Meghallgattuk Halász Judit: Mindenki másképp egyforma című dalát.
Majd elolvastuk Lupsánné Kovács Eta: Barátság című versét. Megbeszéltük a vers mondanivalóját, a szereplőket. Elkészítettük a szereplőket és eljátszottuk a verset.
Társas kapcsolatok ápolása
Egy teljes hetet a társas kapcsolatok témára építettem, valamint a hónapban többször is utaltunk a barátok, a kapcsolatok fontosságára.
A „Ha boldog vagy…” kezdetű zenét bekapcsoltam a gyerekeknek. Nagyon hamar odajöttek a szőnyegre táncolni, eljátszották a dalt. Amikor vége lett, újra kérték. A táncolás után relaxációs gyakorlat következett (Dagasztás.). Körbeálltunk, menetirányba fordultunk, mindenki a másik hátát masszírozta, simogatta, „pizzát sütöttünk”. „Teszünk bele lisztet. Most meggyúrjuk, most kinyújtjuk, teszünk rá szalámit, sajtot, stb. betesszük a sütőbe.” Majd leültünk a szőnyegre, és „megettük a pizzánkat”. Utána beszélgettünk. Egymást kérdezték, hogy vagy? Megbeszéltük kinek ki a legjobb barátja, miért szereti őt. Sokféle külső-, belső tulajdonságot, közös játékot említettek. Mindenki sorra került, volt akit többször is választottak. Ezt követően barátságláncot készítettünk. Mindenki kidíszítette a saját kis emberkéjét, közepére a jelét rajzolta, majd felragasztottuk egy nagy kerek papírra. A barátok lehettek egymás mellett. Nagyon élvezték ezt a feladatot. Majd Boldog Dóra érkezett hozzájuk a versikével. Elmeséltem nekik a „Tavaszi ébresztő” című mesét. A gyerekek figyelmesen hallgatták, majd a végén ők kezdeményezték a beszélgetést a szereplőkről, a mesében történtekről, amit nagy örömmel fogadtam. Majd elővettem a vidám-szomorú bábokat, és a már ismert szituációs játékot játszottuk el. (valaki szomorú, hogyan tudnád felvidítani?). Ezután felajánlottam nekik, hogy elkészíthetik a barátság-virágukat, középre a saját jelük kerüljön, és annyi szirom legyen a virágon, ahány barátjuk van, a szirmokban a jelekkel. Mindenki örömmel kezdett neki a feladatnak. Volt olyan gyermek, akinek egy szirom került a virágra, volt akinek tíz. Közben folyamatosan beszélgettem velük. Megbeszéltük, hogy miért jó, ha egy barátja van, vagy ha több. Valaki pedig még Boldog Dóra jelét is lerajzolta (mosolygós arc), ő is a barátja, mondta. Ezek a virágok egy nagy csokrot alkottak (felragasztottuk egy kartonra). A barátság jelképének kiszínezése, és a harmadik lépcsőfokra való felragasztása után lehetőséget biztosítottam a „barátaim” című kép kiszínezésére, valamint barátságvirág készítésére. Néhány gyermek a saját csoportjába járó barátnak adta a virágot, többen pedig átvitték másik óvodai csoportba. Örömmel tapasztaltam, hogy a virágok színezésénél mindenki mondogatta, hogy kinek fogja adni, már konkrét elképzelésük volt. A délelőtt nagyon jó hangulatban telt, a gyermekek alig várták minden játékban hogy sorra kerüljenek. A hét másik napján lerajzolták a legjobb barátjukat. A gyermekek boldogok voltak amikor kitettük a falra a barátságláncot, a barátságvirágokból készült csokrot, majd másnap „A legjobb barátom” című rajzot. Az óvodában dolgozó felnőtteknek örömmel meséltek a játékokról, mutatták az elkészült munkájukat.
A feladat sok-sok elő- és utómunkát hozott. Rengeteg beszélgetés, érzelmek felszabadulása, szituációs játék kísérte ezt a feladatot. Tanulságos volt mindenki számára.
A feladat sok-sok elő- és utómunkát hozott. Rengeteg beszélgetés, érzelmek felszabadulása, szituációs játék kísérte ezt a feladatot. Tanulságos volt mindenki számára.
A társas kapcsolatok témakör feldolgozása nagyon jó hangulatban telt. A tanulásban akadályozott tanulók számára ajánlott feladatokból válogattam ki azokat, melyeket a gyermekeim számára érthetőnek és izgalmasnak találtam. Hangolódtunk a Hogy vagy ma? játékkal, majd a Rád számíthatok és Mennyire ismered jól a társad? cíművel folytattuk, picit változtatva a szabályokon. Végül meg-hallgattuk Halász Judit Mindenki másképp egyforma című dalát, melyhez koreográfiát lánykáim találtak ki.
Az értelmileg akadályozott tanulókkal a társas kapcsolatok téma feldolgozását Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek dalával kezdtük, ezzel megalapozva, hogy a foglalkozás jó hangulatban teljen. A gyerekek szívesen énekelték és játszották el a dalt. Majd kiszínezték a könyvben szerelő színezőt, ahol két gyerek van lufival. A témát ezzel indítottuk, hogy vajon milyen kapcsolatban lehetnek egymással? Megbeszéltük, hogy ki mit gondol a társas kapcsolatokról. Beszélgettünk a családról, barátokról, az érzelmekről. Feldolgoztuk A róka és a farkas a lakodalomban című mesét. A feldolgozás során az igaz barátságról alkottak véleményt a tanulók. Végezetül a szoborpark és sziámi játékokat játszották a gyerekek nagy élvezettel, rengeteg nevetéssel.
Kiválasztottuk milyen állatokat szeretünk, melyikre hasonlítunk. Állatos képeket készítettünk, majd saját fotóinkkal jeleztük választásunkat.
November: A társaskapcsolatok ápolása
A novemberi Boldogságórák nagyon tartalmasak és sokrétűek voltak. A társaskapcsolatok ápolásához sok önismereti és együttműködést segítő játékot játszottunk. A foglalkozásokra történő ráhangolódásnál gyakran használtam a „Pozitív gyerek vagyok” kártyacsomagot. „Milyen érzésekkel érkeztél ma az iskolába? Hogy érzed most magad?” Általában ezekkel a kérdésekkel indítottam az órákat. Az érzelmek megfogalmazása eleinte nehezen ment a gyerekeknek. Ennek fejlesztésére sokféle játékos feladatot terveztem be. Pl. „Távirat”, amelyben arckifejezéssel kellett megjeleníteni a különböző érzelmeket. Ez a játék a szókincs fejlesztését is segítette azzal, hogy megneveztük a különböző érzelmeket, de a metakommunikáció fejlődéséhez is hozzájárult.
Játszottunk együttműködést fejlesztő játékokat. ( „Utasítás szavak nélkül, Próbálj bejutni, kijutni a körből, Sziámi, Szigetek, Vakvezetés, Fagyott babzsák, Csomózó játék”)
Különös hangsúlyt kapott az órákon az önismeret fejlesztése. („Mi az, ami szép és jó benned?”)
Nagyon tetszett a gyerekeknek a tükörjáték párban.
Csoportmunkában készítettek a gyerekek varázsgépet, amely helyre tudja hozni a megromlott barátságokat.
Sikere volt a:„Tégy egy lépést felém” és a „Melegzuhany” játékoknak is.
Kooperatív technikával az („ablak”) módszer segítségével keresték a gyerekek kiscsoportban a közöttük lévő azonosságokat és különbözőségeket.
Szintén csoportmunkában összegyűjtötték azokat a tulajdonságokat, amelyeket fontosnak tartanak egy barátválasztás esetén.
Szólásokat, közmondásokat gyűjtöttünk a barátságról.
Összességében egy nagyon élménydús, tartalmas hónapot tudtunk magunk mögött novemberben.
Társas kapcsolatok ápolása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában
A téma feldolgozása folyamatos volt a hónap folyamán csoportunkban. Többféle szituációs játékkal, játékos feladathelyzetekkel igyekeztem felhívni a gyerekek figyelmét a társas kapcsolatok fontosságára. A relaxációs gyakorlatok közül a „Napimádás”-t választottam a témához, mozgásos játékaink közül a „Cica legyen akinek nincs párja” című játék segítette a kapcsolatok alakítását. A gyerekek megismerték, napi szinten hallhatták a hónap dalát.
A téma feldolgozását mesével indítottam, elsőként a Tavaszi ébresztőt hallhatták, ehhez segítségül hívtam Boldog Dórát. Interaktív beszélgetések segítették az elmélyülést a családi kapcsolatok és baráti kapcsolatok terén. Barátságláncot készítettünk, melyhez mindenki lerajzolta magát, a kivágást követően annak a gyermeknek a képe mellé helyezte, akit legközelebb állónak érez magához a csoportban. Egy hétig készültek a barátságkarkötők, kettő azonos színű, melyből az egyiket a karkötő készítője, a másikat pedig a csoport béli barátja viselte. Az összetartozás érzését a kapcsolatok erősítését a „Mindenkinek van barátja” című játékkal gyakoroltuk, pókhálót készítettünk egy fonal gombolyag segítségével. A barátságot erősítő színezők is kedveltek voltak a gyerekek körében, segítették a barátokra jellemző kifejezések használatának elsajátítását. Több alkalommal hallgattuk Bartos Erika Bogyó és Babóca – Barátság című meséjét. A gyerekek megismerték a barátság jelét, hónap végén pedig a boldogságvárhoz vezető lépcsőfokra ragaszthatták. A barátságkarkötők készítése annyira kedvelt tevékenységgé vált, hogy a barátok mellett, a családtagok is kaptak azokból.
A közös zenehallgatás és a téma sokszínű feldolgozása maradandó élményt nyújtott minden gyermek számára.
A héten elég sokszor vitába keveredtek egymással a gyerekek játék közben, barátok haragudtak meg egymásra.
Ezért nagyon megtetszett nekik a Varázsgép ötlete, amit azonnal meg is építettek. Azok mentek át legelőször rajta, akik gyorsan ki szerettek volna békülni.
Megbeszélték, hogy legközelebb is megépítik, ha úgy érzik, szükségük van rá.
November a társas kapcsolatok hónapja. Az emberi kapcsolatok fontosságáról beszélgettünk a gyerekekkel: milyen fontos is, hogy ezek jól működjenek. A barátságot emeltük ki ezek közül végül.
Barátság- mancsokat készítettünk, 5 lényeges tulajdonságát választottuk ki a legjobb barátunknak.