A „Liba-napi” mulatságunk hetébe építettem bele a „társas kapcsolatok gyakorlása” témát, mely nagyon jól illeszkedett a tematikámhoz, hiszen a közösséget megmozgató, összekovácsoló hatása minden gyermekre egyaránt jól hatott. A hagyományápolás, az értékek megtartása és átörökítése mindannyiunk szívügye, így örömmel kezdtem neki a kutatásnak. A témát indító mese: „hogyan osztotta el a paraszt a libákat…”- melyben az osztozkodás, az egymás iránti együttérzés felemelése lételeme a pozitív kapcsolatok kiépítésének. Stílszerűen a liba „csipkedésének” egyik jellemzője előkerült a játékok megegyezésénél, a várakozásoknál, de a közös hang megtalálásával megnyugodtak a kedélyek. Szt.Márton történetének megismerésével a segítőszándék érzését hangsúlyoztam ki, így a „lúd-láb” boldogságjellel ellátva, annak átadása a kéznyújtást szimbolizálta, mely a kölcsönös barátság megkötését, valamint a viszonzást, a segítségnyújtást imitálta. A „jó cselekedet” kocka játék cselekvésre ösztönözte a gyerekeket.( a nagyobbak a kisebbeket segítették: kikísérték a mosdóba, kinyírták a libaformát helyettük…stb) „Ha boldog vagy…”c.-bemelegítő zene jókedvre, közös mozgásra, utánzásra serkentette a gyerekeket. A mozgásos feladatok többsége páros gyakorlatokon alapult, hogy tudjanak összedolgozni, együtt gondolkodni. A „totyog a liba”, a „repül a madár”, a „villámlazítás” jó mókának bizonyult. A beszélgető körben megfogalmazták, hogyan segítenének egymásnak, hogyan vigasztalnák meg egymást, és hogy ki mitől boldog. Az utóbbi kérdésre a válasz nehezebben fogalmazták meg. A libatoll jellegzeteségeit megismerve, egyéni produkciókkal, ügyességekkel (tollfújás, tollal való írás, festés, fosztás..) próbálkoztak , mely pozitívan hatott az érdeklődőkre. Minden általam felajánlott játék, mozgás az együttes élmény megalapozását szolgálta. A hét utolsó napján a bölcsődésekkel közösen a lakótelep környékén (kiterjesztve a kapcsolatépítést) lampionokkal, libafejdísszel kivonultunk az utcára, közben jókedvűen énekelgettünk a lakosok örömére.

A „Liba-napi” mulatságunk hetébe építettem bele a „társas kapcsolatok gyakorlása” témát, mely nagyon jól illeszkedett a tematikámhoz, hiszen a közösséget megmozgató, összekovácsoló hatása minden gyermekre egyaránt jól hatott. A hagyományápolás, az értékek megtartása és átörökítése mindannyiunk szívügye, így örömmel kezdtem neki a kutatásnak. A témát indító mese: „hogyan osztotta el a paraszt a libákat…”- melyben az osztozkodás, az egymás iránti együttérzés felemelése lételeme a pozitív kapcsolatok kiépítésének. Stílszerűen a liba „csipkedésének” egyik jellemzője előkerült a játékok megegyezésénél, a várakozásoknál, de a közös hang megtalálásával megnyugodtak a kedélyek. Szt.Márton történetének megismerésével a segítőszándék érzését hangsúlyoztam ki, így a „lúd-láb” boldogságjellel ellátva, annak átadása a kéznyújtást szimbolizálta, mely a kölcsönös barátság megkötését, valamint a viszonzást, a segítségnyújtást imitálta. A „jó cselekedet” kocka játék cselekvésre ösztönözte a gyerekeket.( a nagyobbak a kisebbeket segítették: kikísérték a mosdóba, kinyírták a libaformát helyettük…stb) „Ha boldog vagy…”c.-bemelegítő zene jókedvre, közös mozgásra, utánzásra serkentette a gyerekeket. A mozgásos feladatok többsége páros gyakorlatokon alapult, hogy tudjanak összedolgozni, együtt gondolkodni. A „totyog a liba”, a „repül a madár”, a „villámlazítás” jó mókának bizonyult. A beszélgető körben megfogalmazták, hogyan segítenének egymásnak, hogyan vigasztalnák meg egymást, és hogy ki mitől boldog. Az utóbbi kérdésre a válasz nehezebben fogalmazták meg. A libatoll jellegzeteségeit megismerve, egyéni produkciókkal, ügyességekkel (tollfújás, tollal való írás, festés, fosztás..) próbálkoztak , mely pozitívan hatott az érdeklődőkre. Minden általam felajánlott játék, mozgás az együttes élmény megalapozását szolgálta. A hét utolsó napján a bölcsődésekkel közösen a lakótelep környékén (kiterjesztve a kapcsolatépítést) lampionokkal, libafejdísszel kivonultunk az utcára, közben jókedvűen énekelgettünk a lakosok örömére.

A „Liba-napi” mulatságunk hetébe építettem bele a „társas kapcsolatok gyakorlása” témát, mely nagyon jól illeszkedett a tematikámhoz, hiszen a közösséget megmozgató, összekovácsoló hatása minden gyermekre egyaránt jól hatott. A hagyományápolás, az értékek megtartása és átörökítése mindannyiunk szívügye, így örömmel kezdtem neki a kutatásnak. A témát indító mese: „hogyan osztotta el a paraszt a libákat…”- melyben az osztozkodás, az egymás iránti együttérzés felemelése lételeme a pozitív kapcsolatok kiépítésének. Stílszerűen a liba „csipkedésének” egyik jellemzője előkerült a játékok megegyezésénél, a várakozásoknál, de a közös hang megtalálásával megnyugodtak a kedélyek. Szt.Márton történetének megismerésével a segítőszándék érzését hangsúlyoztam ki, így a „lúd-láb” boldogságjellel ellátva, annak átadása a kéznyújtást szimbolizálta, mely a kölcsönös barátság megkötését, valamint a viszonzást, a segítségnyújtást imitálta. A „jó cselekedet” kocka játék cselekvésre ösztönözte a gyerekeket.( a nagyobbak a kisebbeket segítették: kikísérték a mosdóba, kinyírták a libaformát helyettük…stb) „Ha boldog vagy…”c.-bemelegítő zene jókedvre, közös mozgásra, utánzásra serkentette a gyerekeket. A mozgásos feladatok többsége páros gyakorlatokon alapult, hogy tudjanak összedolgozni, együtt gondolkodni. A „totyog a liba”, a „repül a madár”, a „villámlazítás” jó mókának bizonyult. A beszélgető körben megfogalmazták, hogyan segítenének egymásnak, hogyan vigasztalnák meg egymást, és hogy ki mitől boldog. Az utóbbi kérdésre a válasz nehezebben fogalmazták meg. A libatoll jellegzeteségeit megismerve, egyéni produkciókkal, ügyességekkel (tollfújás, tollal való írás, festés, fosztás..) próbálkoztak , mely pozitívan hatott az érdeklődőkre. Minden általam felajánlott játék, mozgás az együttes élmény megalapozását szolgálta. A hét utolsó napján a bölcsődésekkel közösen a lakótelep környékén (kiterjesztve a kapcsolatépítést) lampionokkal, libafejdísszel kivonultunk az utcára, közben jókedvűen énekelgetünk a lakosok örömére.

A Tavaszi ébresztő mesét elmesélve, arról beszélgettünk miért fontosak a barátok. Mióta vagyunk együtt, ki miért szeret együtt játszani a csoport társaival. Elmesélték miért az a barátja a csoportban akit választott. A barátság láncot szívesen készítették el.

A novemberi boldogságóránkat relaxációval kezdtük. Az „Almát szedj, ügyesedj.. alatt jót nyújtozkodtunk és ellazultunk.
Ezekután a jókedvünket megalapoztuk a Jól érzem magam… c dalra való táncolással, mozgással, vidámsággal.
A Bogyó és Babóca: Barátság meséjét meghallgatva megpróbáltuk kideríteni, hogy kinek is lehetett igaza a mesében. Vajon Bogyó vagy Babóca cselekedete lehetett helyes. Közösen nagyon ügyesen rájöttek a gyerekek a mesefeldolgozás során az igazságra. S még tanácsot is fogalmaztunk meg a két jóbarát ill. a kiskukac számára.
Beszélgettünk arról, hogy mi emberek, társas lények vagyunk és ahhoz hogy fejlődjünk közösségre, társas kapcsolatokra van szükségünk. Az életünk nagy részét közösségben töltjük.
A barátság oltalmaz bennünket a magánytól. Szükségünk van egymásra, a pozitivitásra. A legfőbb eszközünk ebben: a szeretet.
Az állatok az erdőben c. játék során minden kisgyermek valamilyen kisállattá változott és a varázserdőben így ment keresztül.
A meleg fészek játékunk során lecsendesedtünk, nagyon bensőséges hangulat alakult ki. Az utasításokat követve átéltük, hogy milyen is egy meleg puha fészekben madárkának lenni, a lágy szellő ringató ölelésében várni és megtalálni madáranyukánkat.
A zárókörben beszélgettünk arról, hogy ki kivel lenne egy fészekben és hogy mit is tehetünk azért, hogy jó lehessen a fészekben lakni.
A boldogságóránk végén a barátságkarkötőket helyeztük el egymás kezén.