A novemberi foglalkozást az ősz jegyében terveztem, szerves részét képezte a heti tematikánknak. A foglalkozást relaxációs gyakorlatokkal kezdtük, amit Boldog Dóra irányított, majd pedig táncoltunk egy nagyot Bagdi Bella dalára. Ha már így együtt voltunk , akkor kipróbáltuk hogy mozognak a halak. Nagyon jó kis játék kerekedett belőle, szorosan egymás mellett, egymásra figyelve szavak nélkül nem is olyan egyszerű ez a fajta mozgás, de kis gyakorlás után már sokkal jobban ment a csoportnak.
Sarkadi Sándor versét már jól ismerték a gyerekek, zenehallgatás közben gyönyörű, színes, alkotások születtek, melyekből kiállítást rendeztünk.
Levetítettem a gyermekeknek a Bogyó és Babóca c sorozat első részét, mely a barátságról szól. Nagyon jól látták a gyermekek, hogy mindkét főszereplő egyformán önző módon viselkedett, a megoldást pedig a kukac hozta el számukra.
Ezután megbeszéltük, hogy a csoportban ki-kivel van jó barátságban, és kivel van ellentéte. Hogy megjavítsuk ezeket a barátságokat létrehoztunk egy varázsgépet, melynek két bemenete van, egy barátságokat megjavító varázs része, és egy kimenete, ahol már a jóbarátok tudnak kijönni.
Sikerült minden elromlott barátságot megjavítani, a már megszokott mondókával és varázslással.
Míg meghallgattuk Bagdi Bella dalát, barátság virágokat készítettek a gyerekek. Viráguk közepére a saját jelüket rajzolták , majd annyi szirmot rajzoltak, ahány barátjuk a csoportban van, és azoknak a jelét bele rajzolták a szirmokba.
Társas kapcsolatok ápolása
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Mindennapjaink legnagyobb részét társas közegben töltjük. A személyes kapcsolatok fontosak a hétköznapi tevékenységeink elvégzéséhez, hozzájárulnak testi, lelki jólétünkhöz. A gyermekek többnyire tisztában vannak érzéseikkel, de nem minden esetben tudják a megfelelő módon kifejezni.
A témával kapcsolatban a tükörjátékot valósítottuk meg a gyermekekkel. A játékot követően megbeszéltük, hogy mikor tudtak jól együttműködni egymással – ha figyeltek a másikra-, és mi az ami megnehezítette.
Beszélgettünk a „Szerethető vagyok” feladat témaköreiről is. Saját magukról nehezen fogalmaztak meg jó tulajdonságokat de társaiktól szívesen fogadták a pozitív megerősítéseket.
Sokat beszélgetünk a gyerekekkel a mindennapokban a társas kapcsolatok fontosságáról. Arról, hogy hogyan viselkedjünk a társainkkal, barátainkkal, a körülöttünk élőkkel. Milyen fontos tulajdonságok szükségesek a jó viszony ápolásához. A gyerekek saját osztályközösségünk életéből hozták a példákat, amikor segítőkészek, türelmesek, együttérzők, empatikusak, toleránsak voltak egymással. A kis esőcsepp története megerősítette őket abban, hogy „együtt minden könnyebb.” Ennek alapján készültek a rajzok az oázisról.
Novemberben a kiemelt témához kapcsolódóan sok „társas játékot” játszottunk, amelyeket a rossz idő miatt a tanteremben is meg tudtunk valósítani. A játékok többsége előkerült már az osztályfőnöki órákon, kedvelt a gyerekek körében. A játékokon keresztül gyakoroltuk az együttműködést, a szabályok elfogadását és betartását is.
Kiemelten foglalkoztunk a barátság témakörével, megbeszéltük, hogy a barátság érték, nagyon kell rá vigyázni, ápolni kell.
Az elfogadás, a mindenki másképp egyforma típusfeladatokban került elő.
Bagdi Bella dalai most is nagy sikert arattak.
Ismételten Genially-ban játékosított formában szerkesztettem össze a hónap kihívásait, amelyekre több alkalommal is visszatértünk.
Novemberi témánk a társas kapcsolatok voltak a csoportunkban. A táérsas kapcsolatok a gyermekek szocializációjának az egyik alappillére. Az együttlét, a közös játék, egymás segítése, bátorítása, elfogadása, szeretete a közös boldogság forrásunk.
A gyerekeket beszélgető körre hívtam Bagdi Bella : Szép nap ölelj át zenéjére. Már nagyon jól ismerika dalt és spontán utánozva egymást lótusz ülésben, relaxálva pihentek a gyerekek. Nagyon megható számomra, hogy mennyire könnyen elcsendesednek a zene hatására, kikapcsolnak, lelassul testük s szellemük egyaránt. Miután elmmeséltem Nekik Bartos Erika meséjét a barátságról, közösen beszélgettünk arról , hogy ki melyik szereplővel ért inkább egyet, és miért?
Nagyon érdekes gondolatok fogalmazódtak meg részükről. Ezután halacskákká változva, rajként mozogtak a teremben, úgy, hogy mindig ez előző vezető nevezte meg a következőt, aki irányítja a csoportot. Nem is olyan könnyű együtt mozogni, úgy hogy senki sem szakadjon le.
Ezután Bagdi Bella: Jól érzem boogie dalát hallgatva, elkészítették a gyerekek a barátság javító gépeiket. Fantáziadús alkotások születtek.
A gyerekek nagyon élvezték a játékot, azóta többször is előkerül a szünetekben.
A hónapban több lehetőség kínálkozott a téma körbejárására. A gyerekek szeretnek együtt tevékenykedni, kis csoportokban dolgozni. Ezt kihasználva történt az ábrázoló tevékenység, melynek során sok szép alkotás született. Játékidőben a külső világ tevékeny megismerése során termések és termények alkalmazásával történt a téma kibontása.
Az osztályon belüli társas kapcsolatok feltérképezése céljából tanulóim kitöltöttek egy kérdőívet. Válaszaikat csak én, mint osztályfőnök olvastam el. Az eredmények azt mutatták, hogy a jobb közösség kovácsolása céljából szükségünk van csapatépítő játékokra, foglalkozásokra.
A novemberi téma a társas kapcsolatok volt.
A gyerekek érdeklődők és aktívak voltak. Tapasztalatok, élmények alapján beszélgettünk a témáról, hiszen mindenkinek voltak pozitív vagy negatív élményei, sőt sok esetben tudták is, hogy mi lett volna a rosszul indított kapcsolatok helyes módja. Voltak olvasmányélményeik is a témában. Ezért nem nagyon kellett messzire mennünk a téma feldolgozásában.
Mindezt aztán tudatosabb síkra emeltük az irányított beszélgetések során, ahol is megbeszéltük, hogy mennyit jelent az első benyomás, illetve, hogy mit tehetünk egy helyes kezdés érdekében. Illemszabályok, társadalmi normák, illetve alkalomnak megfelelő kapcsolatfelvétel…. Elrontott helyzetek javítása… Baráti kapcsolatok fenntartása…. Családi kapcsolatok ápolása… A modern élet mennyiben segíti-gátolja ezeket.
Megbeszéltük, hogy mindez mennyire fontos lesz a felnőtt életben is, ezért fontos a társas intelligencia fejlesztése!
Aztán a játékok során több közül is választhattak érdeklődéstől és képességektől függően volt, aki a SZERETHETŐ VAGYOK volt, aki a VARÁZSGÉP és volt aki a GYÓGYÍTÓ ÜZENETEKET találta sajátjának.
Az öreg néne őzikéje külön öröm/jutalom volt számukra! 😊