A gyerekek elkezdtek egy rajzot, mindenki tett hozzá valamit és megszületett a végső alkotás.

Relaxációs gyakorlatok után meghallgattuk, „eljátszottuk” a hónap dalát. Beszélgettünk a baratainkról, emberi tulajdonságokról, majd „pohárelkapó” közösségi játékot jatszottunk.

A téma megbeszélése után mindenki készített a legjobb barátjának egy barátságképeslapot, amely szív alakú, ha kinyitják egy virág, ezzel is hálájukat kifejezik a barátságért. A virág belsejébe üzenetet, rajzot készítettek.

Az e havi boldogságóránkat egy meditációs gyakorlattal kezdtük. A róka és a farkas a lakodalomban című mese felolvasása után beszélgettünk a történetről, majd arról hogy mit jelent a cinkosság, az árulás, a betyár becsület. Ezután párokban dolgoztak tovább. Szoborparkot játszottunk, ezután pedig az Udvarias vagyok szituációs játékot. Elmesélte mindenki, hogy kik azok akik fontosak számukra, le kellett rajzolniuk az egyik legjobb barátjukat az osztályból, a többieknek pedig ki kellett találni kit látnak a rajzon. Az órát ölelés népi játékkal zártuk. Feltettük a társas kapcsolatok jelét a boldogvárunkra.

Micsoda alakok

Fucsán fog hangzani, de a Társas kapcsolatok ápolása hónap feldolgozását idén a Hóembernek se keze se lába című dal ihlette. Gondoltam hangolódjunk egy kicsit a télre és eszembe jutott a dal, majd találtam is hozzá alkotni valót.
Hogyan tudunk úgy kapcsolódni egy máshoz, hogy se kezünk, se lábunk? Hangozott a kérdésem.
El is játszottunk. Mindenki leült egy körbe, és a kezünket hátra kellett rakni, a lábunkat törökülésbe. Először csak néztek rám a kis cukikáim, de aztán felcsillant valakinek a szeme, és kimondta: a lelkünkkel is tudunk kapcsolódni…..
Csodás pillanat volt. Egy perc néma csönd….. Majd végül megfogtuk egymás kezét. Valahogy így mégerősebb volt az érzés. Aztán összeért a lábunk, így még erősebbenek éreztük, de akkor volt igazán erős az elmondásuk szerinte, amikor megcsináltuk az „Ölelő perceket” (bármikor, ha a nap folyamán elkiáltja magát valaki, hogy ölelőperc, vagy látjuk, hogy valakinek szüksége van rá, odaszaladunk hozzá, és csoportosan megöleljük.)
Ezekután az óra hátralevő részében csak színeztek, színeztek és valahogy minden hóember összekapcsolódott, pedig a Hóembernek se keze se lába…….

Fucsán fog hangzani, de a Társas kapcsolatok ápolása hónap feldolgozását idén a Hóembernek se keze se lába című dal ihlette. Gondoltam hangolódjunk egy kicsit a télre és eszembe jutott a dal, majd találtam is hozzá alkotni valót.
Hogyan tudunk úgy kapcsolódni egymáshoz, hogy se kezünk, se lábunk? Hangozott a kérdésem.
El is játszottunk. Mindenki leült egy körbe, és a kezünket hátra kellett rakni, a lábunkat törökülésbe. Először csak néztek rám a kis cukikáim, de aztán felcsillant valakinek a szeme, és kimondta: a lelkünkkel is tudunk kapcsolódni…..
Csodás pillanat volt. Egy perc néma csönd….. Majd végül megfogtuk egymás kezét. Valahogy így mégerősebb volt az érzés. Aztán összeért a lábunk, így még erősebbenek éreztük, de akkor volt igazán erős az elmondásuk szerinte, amikor megcsináltuk az „Ölelő perceket” (bármikor, ha a nap folyamán elkiáltja magát valaki, hogy ölelőperc, vagy látjuk, hogy valakinek szüksége van rá, odaszaladunk hozzá, és csoportosan megöleljük.)
Ezekután az óra hátralevő részében csak színeztek, színeztek és valahogy minden hóember összekapcsolódott, pedig a Hóembernek se keze se lába…….