Minden tanulónak volt már olyan helyzete, amikor a megoldás nem jött könnyen. Először nehezen nyíltak meg a gyerekek de miután meghallgatták néhány társukat, eszükbe jutottak olyan emlékek is melyek óvódás korukban történtek.


Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Minden tanulónak volt már olyan helyzete, amikor a megoldás nem jött könnyen. Először nehezen nyíltak meg a gyerekek de miután meghallgatták néhány társukat, eszükbe jutottak olyan emlékek is melyek óvódás korukban történtek.


A gyerekek nagy lelkesedéssel küzdöttek meg az akadály pályával, hogy kiszabadítsák a hétfejű sárkány fogságából a kedvenc állataikat.


Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Szandaszőlősi Ált. Isk és AMI
1.a

Domoszlói III. András Általános Iskola
Megküzdöttünk! A tanító néni és sok tanulónk volt beteg ebben a hónapban. Először tehát a „betegséghegy” ellen küzdöttünk meg. Sikerrel! 🙂 Minden életszinten, minden évfolyamon sok megküzdésre váró feladat vár ránk. Az egyik legnehezebb hegyre talán egy első osztályos kisdiák mászik fel. Sok-sok dolog az, amivel meg kell küzdeniük. De szeretettel, egymásra odafigyeléssel feljutunk a hegy tetejére. Köszönöm, hogy ebben segítetek nekünk! 🙂


Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda
A megküzdési stratégiák témájával bizony az óvodapedagógusoknak is meg kellett kicsit küzdeni, hiszen a gyermekekhez legközelebb szerettük volna hozni a témakört. Feldolgozáshoz a Boldogságórán alkalmazott bábok egyike segített kalandunkban – elveszett a kedvenc labdája. A gyermekeknek segíteni kellett Róka Rudinak visszakapni a labdát. Ehhez sok feladatot ki kellett állniuk, át kellett kelni a padok mocsarán, végig kellett ugrálni a Krokodilos-ösvényen, kúszva kellett haladni az Asztal-hegyvidék sűrűjében. Miután a gyermekek leküzdötték az akadályokat, elnyerték a labdát, és így mindenki boldog volt a történet végén.
