Megküzdöttünk a hajótöréssel, cápatámadással és az akadálypályán. Nagy utat tettünk meg, hogy leküzdjük félelmeinket, szomorúságunkat……De….Sikerült! A mese , játékok, feladatok átvezettek bennünket a megküzdési stratégiák formáin. A végén mindenki mosolyogva, pozitív élményekkel telve lazult el Bagdi Bella: Ellazulni jaj de jó! című dalára.

A gyerekek lerajzolták kedvenc mesefigurájukat, mesehősüket. Elmondhatták, hogy miért választották éppen azt a mesehőst. Elmesélték milyen példát adtak az adott mesehősök a megküzdésről.

Valószínűleg nem véletlenül lett ez a hónap a „Megküzdési stratégiák” hónapja. Ebben a hónapban van a Parasportolók napja is, amelyen csoportunk is részt vett. Nagyban segítette munkánkat az eddigi témák feldolgozása.
Már hét elejétől érzékenyítő meséket meséltünk a gyermekeknek, beszélgettünk a fogyatékkal élő emberek mindennapjairól. Minden eddigi témakör megjelent a délelőtti beszélgetések során.
Újra tudtunk beszélni a háláról, amely által megfogalmazták a gyermekek, hogy milyen jó nekik, hogy egészségesek, mennyivel könnyebbek a mindennapjaik. Volt, aki megemlítette, hogy mennyire boldog azért, mert minden testvére egészséges, és nem kerekes székes, vagy vak. Ismét elővettük a Hálakert virágait, amelyre most már főleg az egészség került középpontba.
Több fogyatékkal élő gyermekről, felnőttről néztünk képeket, amely kapcsán beszélgettünk arról, hogy vajon miért mosolyognak mégis, a nehéz sorsuk ellenére. Próbáltuk kicsit az Ő szemszögükből nézni a világot és sok olyan dolgot felsorolni, amely reményt, lehetőséget nyújt számukra. Elmondták gondolataikat: hogy így is járhatnak óvodába, nagyon szerethetik őket a szüleik, sportolhatnak, sokan beszélgethetnek velük, meghívhatják őket a TV-be. Csupa optimista gondolat született!
Beszélgettünk arról, vajon ha a csoportunkba járna egy fogyatékkal élő gyermek, mi miben tudnánk neki segíteni. Jobbnál jobb ötletek születtek: valaki tolná őt foci közben a kerekesszékkel, hogy ne maradjon ki a játékból ; van, aki a vak társának oda adná a fogmosó poharat; volt, aki ablak mellé ültetné, hogy mindig süssön rá a nap és jó kedve legyen ettől. A beszélgetés végére az is kiderült, hogy már nem aggódnának, ha egy kerekes székes, vak, vagy egy siket kis társuk lenne a csoportban.
Amikor azt kérdeztem, hogy vajon milyen céljaik lehetnek ezeknek a gyermekeknek, mi lesz velük, felnőttként -valószínűleg a képek miatt- de a sport volt a meghatározó válasz: olimpiai bajnokok lehetnek; riportot készítenek majd velük; büszkék lesznek rájuk a szüleik; sok aranyérmük lesz; ha felnőnek orvosok lesznek és meggyógyítják a beteg gyerekeket, hogy ők ne kerüljenek kerekes székbe; edzők lesznek.
Nagyon tanulságos és örömteli délelőttben volt részünk. Azt hiszem óriási segítségünkre volt a Boldogság program, hogy ilyen pozitívan, és jó hangulatban tudtunk játszani, beszélgetni erről a nem mindennapi témáról.