Süni csoport
A tornaszobában a szokásosnál is nagyobb akadálypályát építettem. A gyerekek kipróbálhatták bátorságukat az új tornaszereken.
A csoportba visszaérve megbeszéltük, volt-e olyan feladat, amiről azt gondolták nem tudják megoldani.
Felsorolhatták, volt-e valami régebben, amiről azt gondolták, hogy sosem fog sikerülni, de mára már jól tudják, hogyan sikerült?
A gyerekek válaszai: zoknit húzni, virágot rajzolni, úszni, korcsolyázni, kétkerekűvel biciklizni stb. – gyakorlással, újra próbálkozással.
Megbeszéltük azt is, kiktől kérhetnek segítséget, és hogyan segíthetnek maguknak, ha elakadnak valaminek az elérésében.

Kópé Klub
Relaxációs gyakorlatnak a „pillangó ölelést” választottam.
Nagymozgásos játékokat játszottunk, majd megbeszéltük, hogy mi volt bennük a célunk, könnyűek voltak-e a feladtok? Miért nem adtuk fel, ha elsőre nehéznek is tűnt?
Beszélgettünk arról, hogy kitől kérhetünk segítséget, ha úgy érezzük, valamit nem tudunk elérni, mivel bíztathatjuk magunkat, hogyan cseréljük ki nehéz gondolatainkat valami bíztatóra. Felelevenítettük előző foglalkozásainkra visszaemlékezve, hogy milyen dolgokat ismerünk, amivel megnyugtathatjuk magunkat (légzés lelassítása, testünk megfeszítése-ellazítása, pillangó ölelés stb.).
A foglalkozás végén a jegesmedvés labirintus feladatlapot oldották meg a gyerekek.

Februárban olyan megküzdési stratégiákkal ismerkedtünk, amelyek segítenek a stresszes helyzetekben gyermeknek, felnőttnek egyaránt, hogy megtalálja azt az egyensúlyt, amely segít az akadályok leküzdésében. Beszélgetéseink során szóba került a félelem, a tanácstalanság, a düh, a szorongás. Szívmanó Nyugilégzés kártyái nagy segítséget nyújtottak, hogy a nehéz helyzetekben megnyugodjunk és cselekedni tudjunk. Akadálypályák leküzdésével legyőztük félelmeinket, kitartásunkat fejlesztettük, vagy ha úgy adódott kudarctűrő képességünk fejlődött. Mindeközben megtanultuk azt is, hogy segítséget kérni lehet. Pillanatkapitány és a Nyugalom szigetének története jól illeszkedett e havi témánkhoz. A történetben szereplő mindfulness technikákat saját profilunkra alakítva közvetlenül próbálhattuk ki és gyakoroltuk azokat a módszereket, melyek önmegnyugtató stratégiákként hozzájárultak a stresszel való megbirkózáshoz, az érzelmeink kezeléséhez. 10-ig elszámolva volt időnk, hogy visszanyerjük az irányítást érzelmeink felett. A „Sűrű erdő, sík mező”…kezdetű mondóka záró szava: „Ölelgető” számos alkalmat nyújtott arra, hogy társaikat megölelhessék, amikor szomorúak vagy stresszesek voltak. A humor, a csiklandozás eredményeként való kacagás, nevetés szintén jó stresszoldó a mindennapokban. A már jól ismert hála érzése, kifejezése szintén a pozitív gondolatok felé terelte a figyelmünket. Bagdi Bella: Ellazulni jajj de jó dalához kendőket használva simítottuk végig testrészeinket lágy szellőként, majd feszítettünk, lazítottunk, táncoltunk. A relaxáció ezen formájának gyakorlása mellett mozgásimprovizációt is végrehajtottak, mellyel fejlődött ritmusérzékük, fantáziájuk, kreativitásuk. A mozgásnak a hónap folyamán a stresszoldás tekintetében kiemelt figyelmet szenteltünk. Nagyokat sétáltunk, mozgásos szabályjátékokat játszottunk, a farsangi időszakban rengeteget táncoltunk önfeledten. Kipróbáltuk, hogy milyen érzést kelt bennünk, ha valaki finoman megmasszírozza fejünket, vállunkat, hátunkat. Volt, aki jól fogadta ezt, volt, akinél csiklandozó érzést okozott, de volt, aki számára kellemetlen volt. Ebben az esetben ezt a stresszoldó technikát mellőztük nála. Szívmanó légzéstechnikái közül a hegylégzés tetszett a legjobban a gyerekeknek. Talán azért, mert ezt tudtuk leginkább elképzelt játékba illeszteni. A hegyre felfelé menve beszívtuk a levegőt, majd a hegyről óvatosan leereszkedve, lassan kifújtuk azt. Ezt az 5 ujjunkon megismételve nyugodtabbak lettünk, koncentrációnk javult. A zenén, táncon kívül a művészet más ágát is felhasználtuk, hogy egy újabb önmegnyugtató technikát ismerjenek meg a gyerekek. A Nyugalom szigetének rajzát lendületes vonalvezetéssel osztottuk részekre, mely mozdulatok már önmagában is stresszlevezetőek, majd színezéssel folytattuk a gyakorlatot. Hiszem, hogy a megismert technikák, azok felelevenítése egész életük során segítséget nyújt majd a nehéz helyzetekkel való megküzdés során.

Februári boldogságóráim középpontjában a megküzdési stratégiák fejlesztése állt. A hónap során tudatosan olyan tevékenységeket és helyzeteket teremtettem a gyerekeknek, amelyekben megtapasztalhatták a biztonságos, támogató környezetben a kihívásokkal való szembenézés, a kitartás és az önbizalom erősödésének élményét.

Kolléganőmmel egy egyhónapos projektet indítottunk „Kis kezek, nagy alkotások” címmel. A programsorozat célja az volt, hogy a gyermekek különböző manuális és kreatív tevékenységeken keresztül megtapasztalják a próbálkozás, az erőfeszítés és a siker örömét. Számos új és összetett feladat várt rájuk: Adél néni megismertette őket a varrás alapjaival, fonallal is dolgoztak, én pedig lehetőséget biztosítottam nagy felületen történő festésre, valamint a színekkel kísérleteztünk, ollóval vágtunk különböző anyagokat. Ezek a tevékenységek erősítették a kis Napraforgók türelmét, feladattudatát és problémamegoldó gondolkodását. A kezdeti bizonytalanságot fokozatosan felváltotta a sikerélmény, amely szemmel láthatóan növelte önbizalmukat.

Egyik alkalommal vendégül hívtam egy nyugdíjas óvodapedagógust, aki szabadidejében fest. Személyes példáján keresztül megmutatta nekünk az alkotás örömét és a kitartás fontosságát. Erre a napra tudatosan választottam olyan irodalmi élményt, amely szorosan kapcsolódott havi témánkhoz: Bagyinszki Márta „A varázslatos szivárvány” című meséjét hallgattuk meg. A történet a nehézségekkel való szembenézésről és a belső erő felfedezéséről szólt. A mese feldolgozásaként arra ösztönöztem a gyermekeket, hogy fessék meg az általuk elképzelt szereplőket és tájakat, így az érzelmi tartalmak vizuális formában is megjelenhettek.

Egy későbbi foglalkozás alkalmával Bezzeg Andrea „Aranykulcs” című meséjét dolgoztuk fel; a történet megbeszélését követően a munkafüzet kapcsolódó feladatait is elvégeztük, ezzel tovább erősítve a megküzdés témájához kapcsolódó felismeréseket és élményeket. A meditációs gyakorlatok és az „Ellazulni, jaj, de jó!” című dal segítettek a gyerekeknek abban, hogy tudatosan ellazuljanak, energiát gyűjtsenek, és megerősödve nézzenek szembe az előttük álló újabb kihívásokkal.

A mozgásos tevékenységek során is kiemelt figyelmet fordítottam a megküzdés élményére. A tornateremben akadálypályát állítottam össze, amelyhez a nemrég vásárolt fejlesztőeszközöket is felhasználtam. A változatos elemekből izgalmas pályát építettem, ahol a gyermekek egyensúlyozhattak, mászhattak, kúszhattak és ugrálhattak. A fizikai kihívások során megtapasztalhatták, hogy a kitartó próbálkozás meghozza eredményét, és minden sikeresen teljesített akadály tovább erősíti önbizalmukat.

Grassrooots fesztiválon is jártunk a városi Sportcsarnokban, ahol különböző játékos feladatokkal várták az ovisokat. Az új környezet további kihívást jelentett számukra, ugyanakkor erősítette alkalmazkodóképességüket és bátorságukat. A közös mozgás élménye, a társak és a pedagógusok biztatása és az egymásnak nyújtott segítség mind hozzájárultak a közösségi megküzdési stratégiák fejlődéséhez.

Úgy érzem, hogy a februári hónap komplex élményei – az alkotás, a mese, a mozgás és a közös beszélgetések – egyaránt azt szolgálták, hogy a gyermekek felismerjék: a kihívások természetes részei mindennapjainknak, és kitartással meg tudnak velük küzdeni.

A februári Boldogságórán a megküzdési stratégiákról beszélgettünk a nagycsoportosokkal. Felidéztük, kinek mi volt eddig nehéz helyzet az életében, és közösen gondolkodtunk azon, hogyan lehet ezeket leküzdeni.
Egy szituációs játék során „viharos tengerből” kellett kiúsznunk: az egyik gyermek az úszó szerepében küzdött a hullámokkal, míg egy társa kötéllel segítette őt a partra. A játék során megtapasztalhatták, hogy a nehézségekkel való megküzdés erőfeszítést igényel, de egymás támogatásával könnyebb átvészelni a kihívásokat. A gyerekek élményszerűen tapasztalhatták meg az összefogás, a kitartás és a segítségkérés fontosságát.

Pillanatkapitány színre lép!

A Boldogságóra program keretében új, élményalapú módszer bevezetését terveztem a csoportomban. Úgy ítéltem meg, hogy elérkezett az idő arra, hogy tíz héten keresztül egy különleges „vendég”, majd állandó csapattárs kísérje utunkat a képzelet tengerén: Ő Pillanatkapitány.
A mai gyermekek figyelmének megragadása egyre nagyobb kihívást jelent, különösen a digitális eszközök túlzott használata miatt. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek valódi tapasztalatokon keresztül élhessék meg érzéseiket, fejlődjön képzelőerejük, valamint képesek legyenek a virtuális világtól függetlenül jelen lenni a pillanatban.
A foglalkozás célja ezért az volt, hogy interaktív, élménypedagógiai eszközökkel támogassam érzelmi fejlődésüket, empátiájuk erősödését, valamint figyelmük és önszabályozásuk fejlődését.
A foglalkozást relaxációval indítottuk. A gyermekek kézfogással, a tenger hullámzását imitálva mozogtak együtt, ami erősítette az összetartozás élményét és a csoportkohéziót. A közös ritmus megtapasztalása fejlesztette az egymásra figyelést, az együttműködési készséget és a ritmusérzéket. Ezt követően légzőgyakorlatokat végeztünk, majd meghallgattuk Bagdi Bella „Ellazulni jaj, de jó” című dalát, amelyhez kapcsolódóan mozgásos és relaxációs gyakorlatokat végeztünk. A rendszeresen gyakorolt légzéstechnika alkalmazása során megfigyelhető volt az önszabályozás fejlődése: a gyermekek egyre tudatosabban, fegyelmezettebben hajtották végre a feladatokat, a foglalkozás végére pedig láthatóan oldottabbá, nyugodtabbá váltak.
A hangtál alkalmazásával a figyelem tartósságát és az egy pontra történő koncentráció képességét fejlesztettük. A gyermekeknek csukott szemmel kellett figyelniük a hang lecsengését, amely gyakorlat erősítette auditív figyelmüket, türelmüket és belső csendjük megélését.
A „robot” fogalmának megbeszélése során a gyermekek gondolkodási és verbális készségei is fejlődtek. Megfogalmazták saját elképzeléseiket, egyikük például rámutatott arra, hogy a robotnak „nincs szíve”, ezért nem érez – ezzel az érzelmek jelentőségére is reflektált. A szerepjáték során – amikor ők maguk váltak „robotokká” – tudatosítottuk a mindennapi rutincselekvéseket és a reflexszerű reakciókat. Ez a gyakorlat elősegítette az önismeret mélyülését és a tudatos jelenlét alapjainak kialakulását.
Ezt követően kezdetét vette a képzeletbeli utazás.
Pillanatkapitány szerepébe bújva – amely játékos kettősséget teremtett pedagógus és mesebeli karakter között – közös kalandra hívtam a gyermekeket. A dramatikus elemek alkalmazása fejlesztette a kreativitást, a fantáziát, valamint a beleélő képességet. A hajózással kapcsolatos ismeretek felelevenítése bővítette általános tudásukat, miközben kommunikációs készségük és önkifejezésük is erősödött.
Az „Ötök szigetére” érkezve az öt érzékszervet ismételtük át, amely az érzékelés tudatosítását és a környezetre való figyelem irányítását szolgálta. A gyermekek saját varázscsákót készítettek, miközben én távcsövet készítettem számukra. Az alkotótevékenység során fejlődött finommotorikájuk, kitartásuk, feladattudatuk és esztétikai érzékük. A közös élmény erősítette az összetartozás érzését és a közösségi élményt.
A „Bölcsesség völgyében” tett látogatás során a hála érzésére helyeztük a hangsúlyt. A gyermekek megfogalmazhatták, mi az, ami örömet okoz számukra. Ez a tevékenység az érzelmi intelligencia fejlődését, az érzelmek felismerését és verbalizálását támogatta. Megfigyelhető volt, hogy kommunikációjuk kiegyensúlyozottabbá vált: türelmesebben hallgatták meg egymást, kevésbé vágtak egymás szavába, nyugodtabb légkör alakult ki.
A foglalkozást hangtálas relaxációval és tudatos légzéssel zártuk, amely tovább erősítette a belső nyugalom és az érzelmi szabályozás képességét. A délelőtt élményeinek hatása a szabad alkotás során is megmutatkozott: minden gyermek elkészítette saját hajóját, amely a tanult élmények szimbolikus megerősítését jelentette. Örömmel tapasztaltam, hogy a nap végén lelkesen számoltak be szüleiknek az átélt kalandokról.
Összességében a foglalkozás komplex módon támogatta a gyermekek:
• érzelmi intelligenciájának fejlődését,
• empátiájának és egymásra figyelésének erősödését,
• önszabályozási és koncentrációs képességeinek alakulását,
• kommunikációs és önkifejezési készségének fejlődését,
• kreativitásának és képzelőerejének gazdagodását,
• finommotorikai és együttműködési készségeinek erősödését.
A Pillanatkapitány-program élményszerű keretet biztosított ahhoz, hogy a gyermekek játékos formában tapasztalják meg a tudatos jelenlét, a hála és az egymás iránti figyelem jelentőségét.