A hónap témáját összekötöttem a Magyar Parasport Napjáról való megemlékezéssel. A megküzdési stratégiákat úgy gondoltam ebből az irányból is meg lehet közelíteni.
A Magyar Országgyűlés 2017. decemberi 12-i ülésén határozatába foglalta, hogy minden év február 22-én, a Magyar Mozgáskorlátozottak Halassy Olivér Sportegyesülete 1970-es alapításának napján ünnepeljük a Magyar Parasport Napját. Az első megemlékezésre így 2018. február 22-én került sor.
Iskolánk tanulóinak az idei tanévben ebből az alkalomból a fennálló járványhelyzet miatt, osztályszinten biztosítottunk különböző érzékenyítő programokat.
Az 1. osztályban a témát egészen óvatosan próbáltam megközelíteni. Mivel osztályunkba jár egy hallássérült kisfiú, így mi szeptember elején már egészen sok mindent megbeszéltünk a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatban.
A napot mi egy puzzle játékkal kezdtük. A gyermekeknek fogyatékossággal élő emberek képeiből mozaikkép darabjait kellett összerakniuk egésszé. Én kifejezetten olyan képeket választottam, amik rajzoltak. Ezeket a kis csapatok ügyesen ki is rakták, majd megbeszéltük, hogy kiket és miket látnak a képeken.
Ezt követte egy ppt, melynek segítségével beszélgettünk a fogyatékossági típusokról, a parasportokról és a paralimpiáról.
Testnevelés órán ismerkedtünk a látássérültek világával. A feladat egy könnyebb akadálypálya teljesítése volt, bekötött szemmel egy látó társ segítségével. A játék végén a gyermekek érzései nagyon különbözőek voltak. Nagyon érdekes volt hallgatni, mit érzett az, akit vezettek és hogyan boldogult, aki segítette a másikat. Többen félelmet fogalmaztak meg, mely szerint nem volt jó, hogy nem láttak semmit. A segítőt pedig jó érzés töltötte el, hogy felismerte miben segíthet.
Majd bekötött szemmel leültek egy körbe és csörgőlabdát gurítottak egymásnak néma csendben. Mindenki nagyon figyelt, hogy merre jár a labda, ami tényleg nem olyan egyszerű feladat.
Ülőhelyzetben sportjátékot előkészítő kisjátékot, mini röplabdát játszottunk, lufikkal. A játék érdekesnek bizonyult, ugyanakkor nehéznek is, mert ülve kellett a lufikat átjuttatni a gumikötél fölött.
Végül kiskocsira ültek és bóják között közlekedtek, kipróbálva így egy kerekesszékes ember helyzetét.
A tanterembe visszatérve Bartos Erika Őrangyal című mesekönyvéből felolvastam 3 mesét. Ezek a mesék kiválóan használhatóak kicsi gyermekeknél egy érzékenyítő programban. A mese végén örültem, hogy megfogalmazták, amit már annyiszor megbeszéltünk, hogy „ami nekem fáj, azt a másikkal nem teszem”.
A Lecsó című rövidfilm megtekintése még közelebb hozta a témát a gyermekekhez.
Végül bekötött szemmel alkottak. A feladat egy csiga elkészítése volt gyurmából. Gyönyörű alkotások születtek, még úgyis, hogy nem volt könnyű és viszonylag hamar jelezték, hogy le szeretnék szedni a szemükről a kendőt.
Egy nagyon értékes napot zártunk. A gyermekek megértették, hogy azokat az embereket, akik speciális nehézséggel küzdenek nem szabad kigúnyolni, hanem segíteni, elfogadni és ugyanúgy kell szeretni, mint ép embertársainkat.
Megküzdési stratégiák
Megvizsgáltuk neveink jelentését és azt, hogyan határozzák meg a személyiségünket. A nevünk segítségév igyekeztünk magunkba tekinteni és meghatározni a tulajdonságaink közül azokat, amelyek erősebbé tesznek.
Móri Radnóti Miklós Általános Iskola Nádasdy Tamás Tagiskolája
Csókakő 8074
Petőfi Sándor utca 5.
Osztály: 3. osztály
Létszám: 14 fő
Téma: Megküzdési stratégiák
Téma feldolgozása: 2 tanóra tartalmú
1. Órakezdő relaxáció, téma bevezetése, feldolgozása:
Magyar óra : Weöres Sándor: Jön a tavasz, megy a tél című vers feldolgozása
Szükséges eszközök: tk, mf, IKT, tanulói füzetek
Zenehallgatás, versfeldolgozás, rímpárok keresése, kép és szókártyák párosítása, sorbarendezés
2. A téma feldolgozása- az óra lezárása:
Egy hetük volt megtanulni a verset a tanulóknak.
Közben: megismerkedtünk a havi témával tanítói ismertetéssel. Együtt fogalmaztuk meg, hogy vannak olyan célok, amikért nem elég egy jótett, hanem van, hogy több előkészülettel is jár. Közben le kell küzdeni saját gátlásaikat, saját magukat kell ösztönözni, magabiztosan kell hozzáállni feladatokhoz, le kell küzdeni a holtpontot. Így ők tanulták a verset, közben oklevelet készítettek. Nem tudták, hogy kinél landol a készült oklevél.
Egy hét elteltével:
– versfelmondás után értékelték egymást, majd húztak egy oklevelet.
Hatalmas boldogságot és elismerést szereztek egymásnak és egymástól.
Készítette: Moór Zsanett osztályfőnök, német nemzetiségi tanító
Megküzdési stratégiák
Kíváncsian vártam már a februári feladatokat, hogy milyen gyakorlatokkal lehet a gyerekeknek bemutatni, vagy felvezetni a megküzdés témakörét. A résztvevő gyerekeinknek is észre kell venni, hogy mint a mesében mindig van három mérföldkő, teljesítendő feladat, amit meg kell tenni a boldogulásunk érdekében.
A foglalkozást Az égig érő fa vagyok relaxációs gyakorlattal kezdtük, körben állva, hajladoztunk, mint a fák a szélben. Meghallgattuk Bagdi Bella: Ellazulni, jaj de jó című dalát, Körben állva mozogtunk a dalra, majd körbe leültünk. Megkértem a gyerekeket, hogy válasszanak párt maguknak és eljátszottuk a Gumiember gyakorlatot. Ennél a gyakorlatnál nagyon jókat nevettünk. Azután elmeséltem az Aranykulcs című mesét, majd kérdéseket tettem fel: Ha lenne egy aranykulcsod mit nyitnál vele? Ha lenne 3 kívánságod, mit kívánnál? Sok kisgyermek valamilyen kis háziállatot szeretett volna. Egyénileg mindenki rajzolt egy tevékenységet, ami neki erőt ad, például: barátokkal játszani, edzeni, futópadon futni, majd felragasztottuk egy karton pajzsra és kitettük a csoportszobánk falára, hogy erőt adjon. A foglalkozás lezárásaként felragasztottuk a hatodik szimbólumunkat is a boldogságvárunkra és még egyszer meghallgattuk Bagdi Bella: Ellazulni, jaj de jó című dalát.
A gyerekek megint jó kedéllyel távoztak a csoportból, én megint meglepő élményekkel gazdagodtam. Olyan dolgokat volt lehetőségük elmondani a gyerekeknek, amit más foglalkozáson nem biztos, hogy megtudunk.
Tápióbicskei Gyermeklánc Óvoda
Célok, vágyak elérése… Az óvó néni néhány mondatban elmondta a gyerekeknek, hogy legyenek kedvesek lerajzolni , milyen céljaik, illetve vágyaik vannak. A gyermekek lerajzolták, ahogyan együtt a családdal (Anyával, Apával) elérték a céljaikat, illetve megvalósították vágyukat.
Apának gólt rúgni
Anyával palacsintát sütni
Anyával, apával kifesteni a gyerekszobát
Állatokkal való törődés, játék, szeretet
Megbeszéltük, hogy mit jelent a megküzdés szó.
Az interaktív táblán kivetített idézeteket elolvastuk, a gyerekek elmondták, hogy mi jut eszükbe ezekről.
Elolvastuk a A szamár története című mesét és ennek kapcsán beszéltünk a megküzdésről.
A stressz leküzdésére adtam tippeket a tanulóknak.
A gyerekeket megkértem, hogy írják le vagy rajzolják le sérelmeiket, problémáikat.
A mai boldogságórán megbeszéltük mik lehetnek egy ötödikes problémái. Kiderült,sokféle problémával találkoztak már.
Átbeszéltük, hogyan lehet ezeket megoldani. Az 5.a hisz benne, hogy türelemmel és megbeszéléssel sokféle probléma megoldható, ez derült ki a beszélgetésekből. Utána mindeni a saját problémáját (mostanit, régit) elevenítette fel magában, és egy úgynevezett Problémamegoldó-könyvecskében leírta, majd mellé a megoldást is, amivel vagy már megoldotta, vagy meg fogja próbálni megoldani, megküzdeni a helyzettel. Ezt a könyvecskét mindenki haza is viszi, és őrzi.
A mai boldogságórán megbeszéltük mik lehetnek egy ötödikes problémái. Kiderült,sokféle problémával találkoztak már.
Átbeszéltük, hogyan lehet ezeket megoldani. Az 5.a hisz benne, hogy türelemmel és megbeszéléssel sokféle probléma megoldható, ez derült ki a beszélgetésekből. Utána mindeni a saját problémáját (mostanit, régit) elevenítette fel magában, és egy úgynevezett Problémamegoldó-könyvecskében leírta, majd mellé a megoldást is, amivel vagy már megoldotta, vagy meg fogja próbálni megoldani, megküzdeni a helyzettel. Ezt a könyvecskét mindenki haza is viszi, és őrzi.
A csoporttal megbeszéltük az elméleti hátteret.
Tisztáztuk a fogalmakat is.
Leírtuk a füzetbe, hogy kétféle megküzdési stratégia létezik: problémaközpontú, és érzelemközpontú.
Példákat is soroltunk fel.
Személyes élményeik sem maradhattak el.
Szituációs gyakorlatokat játszottunk.
Ezután elkészítettük a tablót.
A csoporttal megbeszéltük az elméleti hátteret.
Tisztáztuk a fogalmakat is.
Leírtuk a füzetbe, hogy kétféle megküzdési stratégia létezik: problémaközpontú, és érzelemközpontú.
Példákat is soroltunk fel.
Személyes élményeik sem maradhattak el.
Szituációs gyakorlatokat játszottunk.
Ezután elkészítettük a tablót.