Az idén a farsangi mulatság megtartásáért is meg kellet küzdeni elsősorban egészséggel.Húshagyókedden sikerült farsangolnunk. Boldog voltam, hogy egy kivétellel mindenki beöltözött, pedig nem volt kötelező. Volt játék, közös fánk evés és más csemegék befalása. Tánc, tánc, tánc. Mindenki jól érezte magát!
Megküzdési stratégiák
Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Ez a hónap a megküzdés hava volt valóban. Az élet hozta rendesen a leküzdendő akadályokat. A végén azért minden jóra fordult. A hónap eleje nagy várakozással telt a bizonyítvány várása miatt, majd a farsangi mulatságra készültek. Eközben megkerestük a nevek jelentését. Nagy izgalom övezte ezt az eseményt. Mindenki a neve jelentésére volt kíváncsi. Az osztály többsége név szerint is kapcsolatban áll Istennel. Isten kedveltje, Istennek szentelt, Isten meggyógyított, Jahve adta, Angyali, Attila apja, Győztes, Hatalom, Erdőből való, Jázmin virág és egy nevünk van, ami irodalmi név és nem igazán találtunk jelentést. Hatalmas öröm töltötte el a gyerekeket, mikor megtudták nevük jelentését. Sajnos mire eljutottunk, ahhoz az órához, hogy ezt lerajzoljuk a gyerekek többsége beteg lett. Így a néhány egészségessel rajzoltuk meg a neveket szimbólumok alapján. Páros munka volt. Nagyon jól sikerült mind 2 csoport munkája. Végül a farsang utolsó napján el tudtuk űzni a telet.
A gyerekekkel minden névnek utánanéztünk, majd megalkottuk az osztály védőpajzsát, amelyet a nevek jelentése díszít.
Hogyan tudunk akadályokat legyőzni, nehézségekkel megküzdeni? Hogyan lehet ezt ovisoknak megmutatni? Természetesen meséken keresztül, játékos tapasztalatokba ágyazva. „Időutazásunk” során a lovagok, királylányok, sárkányok korába érkeztünk. Kartondobozokból királyi várat készítettünk, itt lakik a királykisasszony, akinek ablakán kilógó hosszú haját fonhatják a leányok. Egyik délelőtt félelmetes üvöltésre lettünk figyelmesek (hangszóróból sárkányüvöltést játszottam be). Elkezdtük keresni mi lehet ez, kinek a hangja? Nagy volt az izgalom. Bizony meg is leltük a hang tulajdonosát, a Hétfejű sárkányt, aki elfoglalta a vârunkat és fogva tartotta a királykisasszonyt. Tanakodtunk, hogy mitévő legyünk, mikoris eszünkbe jutott, hogy hívjuk segítségül Boldog Dórát. Ő biztos tudja a módját, hogyan küzdjünk meg a sárkánnyal. Kétségbeesett hívásunkra hamar segítségünkre sietett és elmondta, ha kiállunk hét próbát, győzedelmeskedhetünk a sárkány felett. 1. próba: fejenként kettő kockából,közösen egy vár felépítése. 2.próba: két csapatban egy- egy képkirakó összeállítása. 3.próba: egy találós kérdés megfejtése(sárkány). 4.próba: sárkányetetés (hátukon egy „finomság” eljuttatása a várba, négykézláb. 5.próba: Hej, vára vára dalos játék megtanulása. 6.próba: „mozdulatpostás” játék, melynek során egy rövid mozdulatsort kell egymásnak továbbítani úgy, hogy az utolsó is ugyanazt a mozgást kapja. 7.próba: tűzokádó sárkányfej készítése papírgurigából, krepp papírból. Amikor elkészült, hatalmas tüzet zúdítottunk a sárkányra így kényszerítve megfutamodásra. Úgy eltűnt, mintha itt sem lett volna. Izgalmas délelőtt volt, kitartóan, bátran helyt álltunk, s meg lett a jutalmunk. Köszönjük Boldog Dóra – Bella az útmutatást.
Végre a februári Boldogságórát fizikai jelenléttel sikerült megtartani,visszatérhettünk az óvodában. Másképp tudtam tervezni, megvalósítani amit elgondoltam, és azonnal láttam a gyerekek arcán a visszajelzéseiket, ami elengedhetetlen az ilyen kiskorú gyerekeknél, hogy lássam átment a mondanivalóm, befogadták azt.
A reggeli torna keretén belül több alkalommal is eljátszottuk a Gumiembert, mivel nagy sikert aratott a gyerekek körében ,s többször kérték, hogy újra játsszuk. Azt tapasztaltam, hogy a legtöbb gyerek minden alkalommal ugyanazt a párt választotta magának.
A védőpajzs elkészítése spontán módon alakult, mert egy reggel, az egyik kislány sírva érkezett be a csoportszobába, hogy ő nagyon megijedt valamitől, de ezt a valamit nem tudta megnevezni, és még álmában is látta. Ez adta az ötletet, hogy akkor készítsünk valamilyen varázserővel bíró tárgyat, ami segíthet az ehhez hasonló helyzetekben. Nagy örömmel fogtak hozzá az elkészítéshez, a fiúk kartonból kivágott pajzsot díszítettek színes pírcsíkokkal, mindenki kedve szerint, a lányoknak szintén kartonból koronát vágtam ki és azt díszítették színes papírvirágokkal. Kérésükre haza is vihették, hogy mindig velük legyen. Mosolyogva és bátran álltak fel a csoportképre az általuk készített varázseszközökkel.
Ellazulni jaj de jó- volt a hónap dala, és valóban még a legaktívabb, izgő-mozgó gyereket is sikerült lenyugtatni azáltal,ahogy simogattuk a dalban megnevezett testrészeket hallgatva a lágy zenét.
Arra a kérdésre, hogy ki hogyan érezte magát a foglalkozás alatt,azt válaszolták, hogy jó volt „megpihenni” a dalt hallgatva és, hogy most már sokkal jobban érzik magukat, mert van varázspajzsuk és varázskoronájuk.
A téma feldolgozása kissé nehezen indult. Tanítványaim a nevük jelentéséről semmit sem tudtak. Közösen kerestük meg a jelentéstartalmakat, melyeken igen csak elcsodálkoztak. A közös beszélgetés közben feloldódtak, megnyíltak. A játékok igen csak meghozta a kedvüket. Imádták a csapatjátékot. Szünetekben is szívesen válogatnak az eddig megismert játékokból. Kíváncsian várják a márciusi feladatokat.
A téma feldolgozása kissé nehezen indult. Tanítványaim a nevük jelentéséről semmit sem tudtak. Közösen kerestük meg a jelentéstartalmakat, melyeken igen csak elcsodálkoztak. A közös beszélgetés közben feloldódtak, megnyíltak. A játékok igen csak meghozta a kedvüket. Imádták a csapatjátékot. Szünetekben is szívesen válogatnak az eddig megismert játékokból. Kíváncsian várják a márciusi feladatokat.