Ebben a hónapban arról beszélgettünk,hogy hogyan tudunk megküzdeni a bennünk lévő feszültséggel,milyen módszerek vannak rá,hogy nyugodtabban éljünk meg különböző helyzeteket.
A foglalkozást két játékkal folytattuk,a Gumiember és a királylány,sárkány,királyfi.Nagyon tetszett az osztálynak,szívesen játsszák akár minden nap.
Ezután megkerestük minden gyerek keresztnevének a jelentését és olyan híres emberekét,akiket ugyanúgy hívnak és akár példaképek lehetnek a gyerekek számára.Majd ennek segítségével elkészítettük az osztály védelmező plakátját saját rajzok segítségével.
Megküzdési stratégiák
„Boldognak nevezzük azokat az embereket, akik az életük során megtanulták elviselni az élettel járó nehézségeket, így ezek nem tudják őket maguk alá gyűrni.”
Ráhangolódásként a fenti idézetet írtam fel a táblára, és közösen megbeszéltük, értelmeztük, valamint a megküzdés szó jelentését is. Igyekeztem erősíteni a gyerekekben, hogy ha a rossz dolgokban meglátjuk a jót, az pozitív hatással lehet az egészségükre és a boldogságukra.
Meghallgattuk a hónap dalát, melyet mozgással is kísértek a gyerekek.
„Ne keseregj! feladat során elmondták, illetve le is írták egy cédulára azokat a vigaszt nyújtó és segítő mondatokat, amelyeket maguknak mondanak és amit a szülőktől hallanak.
Megismerkedtek Kati történetével, aki kezdetben nagyon ügyes és lelkes volt, de negyedik osztályra megváltozott. A feladatait összecsapta, nem szívesen ment iskolába. A szülei segítettek a tanulásban, de nem hozta a várt eredményt. Kiderült, hogy tanulási problémája van. Segítséget kapott a megfelelő szakembertől, így Kati újra a régi lett.
Azért választottam ezt a történetet, mert a gyerekek esetében egyre több a probléma, és szerettem volna megmutatni, hogy mindig van megoldás, keresni kell a lehetőségeket.
Az is kiderült számukra, hogy egyedül nem mindig megy , de együtt hamarabb találunk megoldást a problémára. Beszélgetés során elmondhatták a gyerekek, kitől kapnak segítséget és ők kinek tudnak segíteni. Szívesen osztották meg a gondolataikat egymással.
Egy-egy probléma során feszültekké válunk. Beszámoltak a saját érzéseikről, és én is elmeséltem a saját érzéseimet.
Kerestük a feszültséglevezető módszereket, amelyek megnyugtatják őket. Érdekes volt hallgatni.
Megbeszéltük és leírtuk a munkafüzetben levő bölcsességeket.
A „Vak kígyó” játék során megtapasztalhatták, milyen érzés a felelősség a társaik iránt. Néhány gyermek azt mondta egyáltalán nem izgult, mert megbízott a társában.
Végül a megírt cédulákat felragasztottuk a megküzdés szivárványára.
Szívesen vettek részt az órán, és remélem segítettem őket abban, hogyan küzdjenek meg a problémákkal.
Kinyílt a Hálavirágunk, amit közösen gondoznak a gyerekek. Figyelemmel kísérték a növekedését.
„Boldognak nevezzük azokat az embereket, akik az életük során megtanulták elviselni az élettel járó nehézségeket, így ezek nem tudják őket maguk alá gyűrni.”
Ráhangolódásként a fenti idézetet írtam fel a táblára, és közösen megbeszéltük, értelmeztük, valamint a megküzdés szó jelentését is. Igyekeztem erősíteni a gyerekekben, hogy ha a rossz dolgokban meglátjuk a jót, az pozitív hatással lehet az egészségükre és a boldogságukra.
Meghallgattuk a hónap dalát, melyet mozgással is kísértek a gyerekek.
„Ne keseregj! feladat során elmondták, illetve le is írták egy cédulára azokat a vigaszt nyújtó és segítő mondatokat, amelyeket maguknak mondanak és amit a szülőktől hallanak.
Megismerkedtek Kati történetével, aki kezdetben nagyon ügyes és lelkes volt, de negyedik osztályra megváltozott. A feladatait összecsapta, nem szívesen ment iskolába. A szülei segítettek a tanulásban, de nem hozta a várt eredményt. Kiderült, hogy tanulási problémája van. Segítséget kapott a megfelelő szakembertől, így Kati újra a régi lett.
Azért választottam ezt a történetet, mert a gyerekek esetében egyre több a probléma, és szerettem volna megmutatni, hogy mindig van megoldás, keresni kell a lehetőségeket.
Az is kiderült számukra, hogy egyedül nem mindig megy , de együtt hamarabb találunk megoldást a problémára. Beszélgetés során elmondhatták a gyerekek, kitől kapnak segítséget és ők kinek tudnak segíteni. Szívesen osztották meg a gondolataikat egymással.
Egy-egy probléma során feszültekké válunk. Beszámoltak a saját érzéseikről, és én is elmeséltem a saját érzéseimet.
Kerestük a feszültséglevezető módszereket, amelyek megnyugtatják őket. Érdekes volt hallgatni.
Megbeszéltük és leírtuk a munkafüzetben levő bölcsességeket.
A „Vak kígyó” játék során megtapasztalhatták, milyen érzés a felelősség a társaik iránt. Néhány gyermek azt mondta egyáltalán nem izgult, mert megbízott a társában.
Végül a megírt cédulákat felragasztottuk a megküzdés szivárványára.
Szívesen vettek részt az órán, és remélem segítettem őket abban, hogyan küzdjenek meg a problémákkal.
Kinyílt a Hálavirágunk, amit közösen gondoznak a gyerekek. Figyelemmel kísérték a növekedését.
A gyerekeknek bemutattam az elméleti hàtteret,beszèlgettünk erről az ő èletükből vett pèldákon keresztül.
Àrverèsre bocsàjtottuk a negatív jelentèsű szavakat.Az ellentétes jelentésű pàrjukkal lehetett letörölni azokat.
Eljèszítette mindenki a saját kis indulathőmèrőjèt ès ügyesen kiegèszítettèk új lehetőségekkel.
Az óra zàràsakènt a tèmàhoz kapcsolódó szólàsok,közmondások,bölcseletek jekentèsèt beszèltük meg.
Interjú
Számomra egy nagyon kedves ismerős lesz a történetünk főHŐSe, aki a legpozitívabb ember, akit ismerek. Ma 3 gyermekes anyuka egy harmonikus, szeretetteljes családban. De a fiatalkora nem mindig volt ilyen, ugyan is 16 évesen elvesztette az Édesapját.
„Egy kicsi faluban, a Balatontól nem messze Káptalantótiban nőttem fel, szerény családi házban. Hatalmas kert, terület volt hozzá, amiben megtermeltünk mindent, ami a háztartásban szükséges volt, zöldségeket, gyümölcsöt. Az udvar tele volt állatokkal, nekik is megtermeltük a betevőjüket. Nekünk ez volt a szabadidős tevékenységünk. Én még azon szerencsések közé tartozom, akik együtt élhettek a nagymamával. Nagyon sok időt töltöttem vele. Míg szüleim dolgoztak, ő várt haza az iskolából – ami 1-2. osztályos koromban a szomszéd faluban, később helyben volt. Anyukám a Badacsonyi Állami Gazdaságban dolgozott, apukám a VÁÉVnál volt kőműves, amíg nagyon beteg nem lett, és nem tudott már a munkahelyén dolgozni. Testvérem, a bátyám 2 évvel idősebb nálam. Ha nehéz gyerekkorunk is volt, mi jóban-rosszban együtt voltunk. Segítettük szüleink mindennapjait, egymást az iskolában. Szerettünk együtt játszani. Emellett szerettem volna, ha lettek volna még testvéreim. Sajnos az élet nem így hozta. Bátyám születése előtt anyukám életet adott kettő kisbabának, ők ikrek voltak. Egyikük kislány, másikuk kisfiú volt, sajnos csak rövid ideig élhettek. Szerettem volna megismerni őket, ezáltal nagycsaládban nőni fel, ahol lett volna 2 bátyám és 1 nővérem is, de ez nem így alakult. Gyermekkoromban postás szerettem volna lenni. Akkoriban még minden alkalomra képeslapot szoktunk küldeni szeretteinknek. Szívesen szaladtam el a postára, hogy feladjam ezeket, mert tetszett, amit ott láttam. Aprócska kis helyiségben dolgozott egy postás néni, aki mindig kedvesen fogadott, ezért én is ezt szerettem volna csinálni felnőttként. Gyermekként szerintem szüleimmel jó volt a kapcsolatunk. Ha szerényen éltünk is, összetartó család voltunk. Miután apukám megbetegedett, próbáltunk minél többet otthon lenni, együtt tölteni időnket. Együtt jártunk a közeli hegyre, ahol volt szőlőnk, kis présházzal. Ez volt a hétvégi programunk. Vittük a bográcsunkat, míg dolgozgattunk szüleinkkel, az ebéd is elkészült. Ők is mindenben támogattak minket, ahogy lehetőségeik engedte. Sajnos apukám sokat járt kórházba, tüdőszanatóriumba, sokszor 4-5 hetet volt távol tőlünk emiatt. Ezt az időszakot mindig nehezen éltem meg. A férjemet életem egyik legnehezebb időszakában ismertem meg. Egy helyen dolgoztunk a szomszéd faluban, egy üzemben. Szükség volt rá, hogy fiatalon munkát vállaljak, hogy ezzel is segíthessem szüleimet. Ekkor már apukám nagyon rossz állapotban volt. Leendő férjemmel/ gyermekeim apukájával decemberben ismerkedtem meg, utána februárban elveszítettem apukámat. Márciusban bátyámnak be kellett vonulnia katonának. Ketten maradtunk anyukámmal. Pisti gyakran jött hozzánk, átsegített ezen az időszakon. Észrevétlenül szaladtak a hónapok, évek, úgy gondoltuk, hogy házassággal is összekötjük életünket. Kereken 20 éves voltam ekkor. Az első gyermekem, Richárd közel az első házassági évfordulónkra született, amikor 21 éves voltam. Bár jócskán hamarabb érkezett a kiírt születési dátumához képest, de hatalmas volt az öröm, amikor megérkezett közénk. Akkoriban a koraszülött gondozásra járás, a hónapokig tartó éjszakázás jócskán kivette az energiát belőlünk, szülőkből, de szépen fejlődött Ricsi, áthidaltuk a problémákat, minden fáradtságot feledtetett velünk egy cuki, mosolygós, jókedvű, szépen fejlődő bébi.
Tanulmányaim abbahagyása után nagyon-nagyon szerettem volna folytatni tanulmányaimat, de ez sajnos nem sikerült. Akkoriban még nem volt ilyen fejlett a technika, faluról városba járni kisgyerek/ek mellett, segítség nélkül, megoldhatatlannak bizonyult. Nem mellesleg anyagilag is megterhelő lett volna. Amikor 26 éves voltam megszületett a 2 lányom, Mercédesz és Viktória. Kicsiként megadatódott az, hogy minden nap velük legyek, nagyon sokat foglalkozhattam velük szerencsére. Szerencsésnek érzem magam ebből a szempontból, hogy ennyit lehettem gyermekeimmel. Amikor ikerlányaink is elérték azt a kort, amikor oviba mehettek, gondolkoztunk azon, hogy nekem is ismét munkahelyet kellene keresni. De adott volt a lehetőség, immár nagycsaládosként, hogy míg ők iskolába nem mennek, otthon maradhatok velük. Ezt örömmel vállaltam mégis, mert mindig szerettem gyerekekkel foglalkozni, főleg, ha a sajátjaimról van szó. Igaz, nem olyan volt, mintha fizetést kaptam volna, de a rájuk fordított idő és energia pénzzel nem mérhető, ők felbecsülhetetlen érték, legnagyobb kincseim életemnek. Így tudtam segíteni Ricsinek is az alsós évei alatt, lányokkal is sokat foglalkozhattam itthon. Amikor eljött az idő, hogy muszáj volt elhelyezkedni, ismét nehéz időszak következett. 3 gyerkőc iskolában, közben tanítási szünetek, nagyszülőkre ekkor már egyáltalán nem tudtunk számítani, mert időközben anyukám is egy stroke következtében mozgáskorlátozottá vált, inkább mi segítettünk neki, amilyen gyakran csak lehetett, mentünk hozzá. Olyan munkahelyet kellett keresni, ami minden feltételnek megfelel. Ez többé-kevésbé sikerült is. Egy közeli ásványvíz palackozó üzemben helyezkedtem el én is, ahol férjem is dolgozott akkor. 2 műszakban mindketten, váltva egymást, hogy mindig legyen valaki a gyerekekkel is. Nagyon nehéz volt, mert keveset találkoztunk, nem is igazán szerettem azt, amit ott kellett csinálni, sokszor hétvégén is dolgozni kellett. És mellette a háztartás. De nem adtam fel, tudtam, előbb-utóbb eljön az én időm is, és találok olyan munkahelyet, ahol szívesen dolgozom majd. Erre legalább 5 évet kellett várnom, amikor érkezett egy üzenet, hogy mehetek egy közeli oviba dolgozni. Nem sokat gondolkoztam rajta, örömmel elfogadtam a lehetőséget, és munkahelyet váltottam. Ez már sokkal inkább boldogsággal tölt el, mint az előző munkám. A gyermekeim tesznek a legbüszkébbé, mind a 3 talpraesett, Ricsi már külön, a lányok még tanulnak, de nem félek attól, hogy nem találják meg a helyüket az életben. Nagyon összetartó családnak gondolom magunkat, ami egyik célom is volt a családalapításkor. Boldogsággal tölt el a velük eltölthetett idő, ami az idő előrehaladtával egyre csak kevesebb lesz. Hiszen mint mondtam a legidősebbik gyermekem már nem is él velünk, Merci pedig Veszprémben kollégista. Így állandóan csak Viki van otthon velünk.”
Íme egy nehéz helyzetben felnövő nő története, aki kitört a nehézségekből és lett egy nagycsaládos Édesanya. Móni élete már kisgyermek korában sem volt könnyű az édesapja betegsége miatt, mint mondta az is előfordult vele, hogy 4-5 hétre mellőzni kellett a családfőt. Emellett még 2 idősebb testvérétől is megfosztotta az élet, akiket nem is ismerhetett, de amit elvesz a sors, azt vissza is adja, így 2004-ben életet adott 2 egészséges kislánynak. Az édesapa elvesztésének feldolgozása mindenki számára komoly feladat, hát még egy 16 éves még nem felnőtt, de már nem gyermek számára. Ilyen helyzetekben nagy segítség egy biztos pont az életedben, mint Pisit, Móni férje, akiből tudott meríteni pozitív energiákat a sok rossz mellett. Az iskolát otthagyni és saját álmait feladni a család végett egy hatalmas áldozat, de van az a szituáció, amikor muszáj megtenned, és olyan munkát vállalj, amit nem élvezel azért, hogy legyen mit az asztalra tenni. Ha nem lett volna elég az aggodalomból egy életre, Ricsi, a legidősebb gyermek korán jött a világra, aminek szerencsére nem lett nagyobb következménye, hiszen a 21 éves fiatal felnőtt, amit igazán szeret, a kézilabdával tud foglalkozni, ami szintén mutatja, hogy mindenből van kiút, és bármi lehetséges. Mikor 2004-ben a lányok születtek Móni Édesanyja stroke során mozgáskorlátozottá vált, ami szintén nem volt könnyítés egy 2 újszülöttel, és 1 kisgyermekkel élő család számára. Munkavállalás egy gyárban, vizeket palackozva nem igazán Móninak való, így még, amit nap mint nap kellett csinálni sem töltötte el örömmel. De mindenből ki lehet jönni, és most Ő a gyerkőcök kedvenc dajkája, amit Móni is nagyon szeret csinálni, és élvezi is. A pozitív gondolkozással, és a jó dolgokba való kapaszkodással bármire képes az ember. A főHŐSünk így gondolkozik erről:
„A nehéz időkben is mindig meg kell látni a szépet, mégha valami apróság is az, soha nem adni fel az álmainkat, muszáj küzdeni értük, de fontos, hogy ezek ne elérhetetlen álmok legyenek, hanem reálisak, ellenkező esetben hatalmas csalódás lesz belőle. A pozitív gondolkodás is fontos, mert a lejtő után mindig emelkedőnek kell jönni…”
A választható feladatok közül a gond csomagot választottuk, viszont csak részben oldottuk meg.
Úgy döntöttünk, hogy beszélgetés alkalmával osztjuk meg egymással a gondolatainkat, apróbb gondjainkat, merthogy hál’ Istennek olyan szerencsések vagyunk, hogy nincs igazán nyomasztó problémánk.
A gyermekeket igazából a hétköznapi gondok közül a beszélgetés során a következők foglalkoztatták: a napjainkat teljesen betöltő korona vírus, apróbb megbetegedések, barátságok, vagy valamilyen belső, apróbb félelem- például a sötétségtől vagy valamilyen állattól.
És, hogy szerintük ki segíthetne? Erre is remek megoldást sikerült találniuk!
Többen szeretnék, ha a Tündér látogatna el hozzánk, aki jóságos cselekedeteivel és a mi jókívánságainkkal szinte azonnal elmulasztaná problémáinkat. Ha pedig még ez sem lenne elég, bőséges ajándékkosarából választhatna magának mindenki valami szépet vagy jót.
Miraculous katicabogár, Superman, Betman szintén megjelentek a felsorolt segítők között, akiket jó lenne, ha egy lámpással el tudnánk hívni az ovinkba.
Nálunk, mindenre van megoldás! 🙂
A 6. boldogságóránk témája a „megküzdési stratégiák” volt. Ezen téma megtervezése, nem volt egyszerű, hisz néha felnőtt emberek is megküzdenek olyasféle nehézségekkel, belső lelki gondokkal, mely leküzdéséhez, feloldásához, segítségre van szükségük. Fontosnak tartom e feszültségek oldását, hisz mindezen tényezők belső gondok, vívódások megbetegíthetik az embert, mely akár károsíthatják egészségüket. Óvodásaink részére, igyekeztem mindezt, életkoruknak megfelelő, érthető formában előadni, így az e havi boldogságóránkat a hónap meséjével indítottam. Majd beszélgetésünk során azt tapasztaltam, hogy a gyerekek ki így ki úgy, de megértették a mesét és az utánna való beszélgetésnek köszönhetően az adott témát. Egyesek a múltba, mások a jövőbe tekintve értelmezték a megküzdés fogalmát. Volt aki a cicáját siratta, mert meghalt, de vígasztalásként együtt örültünk annak, hogy a másik kis kedvenc életben maradt. Más űrhajós, állatorvos szeretne lenni. Igyekeztem tudatosítani bennük, hogy mindehhez nem csak megfelelő ruházatra, de nagyon sok tanulásra, kitartásra lesz szükség. Lesz akinek könnyebben, de lesz akinek nehezebben, megküzdve, nagy kitartással, akarattal sikerülhet. Beszélgetésünk során próbáltam a pozitív gondolatokat előtérbe helyezni. Mindezek után ellentétpár játékot játszottunk, mely nagyon tetszett a gyerekeknek. A gondok feloldására segítségül hívtuk Bagdi Bellát, akinek a zenéjére teljesen ellazulhattunk. Követtük a mozdulatokat, s a dal végére valóban ellazultunk. A szabadjátékba való visszavezetés előtt felajánlottam a gyerekeknek, hogy ha szeretne valaki színezni, rajzolni, elkészíthetjük együtt a csoport közös pajzsát, mely megvéd minket a bútól, bánattól. Felváltva, szinte mindenki részt vett a közös munkában, mely miután elkészült kihelyeztük a csoportszoba egyek jelentős helyére.
Sajnos a foglalkozásokat még mindig az online térben tudjuk tartani, a gyerekek egyre csüggedtebbek emiatt, de néhányan elkészítették a pajzsról a rajzokat, megjelenítve rajta azt, hogy mivel tudnak küzdeni, mi az, amely segít abban, hogy leküzdjék a „démonaikat”.