Izgalmas élményként élték meg tanítványaim a hónap feladatát. Nagyon készültek a saját nevük jelentésének kiderítésére. Rácsodálkoztak az új ismeretekre. Motiváltak és nagyon aktívak voltak a rajzok elkészítésében.
Megküzdési stratégiák
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
A gyerekekkel közösen megkerestük a keresztnevük jelentését. Majd ezt illusztrálták.
Uzsoki Középiskolai Leánykollégium
Megkérdeztük diákjainkat, hogy milyen nehézségeket jelent számukra a megváltozott élethelyzet és hogyan tudnak megbirkózni vele? A beérkezett válaszokból néhány idézetet mellékelünk.
„Nincs bezártság érzetem, mert falun nincs ilyen. Szabad vagyok. Falura kell jönni.” Ezt az üzenetet néhány smiley kísérte.
„Igazából én sem érzem olyan elviselhetetlennek a helyzetet, mert pl. a digitális oktatásnak is vannak előnyei és a barátaimmal pedig gyakran beszélek hívásban vagy videón. Nekem a digitális oktatásban, kevesebb órám van, úgyhogy kipihentebb vagyok, mert jobban be tudom osztani az időmet és amellett, hogy sokat készülök az érettségire, van időm olvasni és minőségi időt eltölteni a családommal.”
Örvendetes, hogy igazán negatív vagy nagy feszültséggel kezelhető élethelyzetről nem számoltak be. A negatív élethelyzetből, a pozitív alkalmazkodási stratégiák használatával, egy valójában jól kezelhető, életvitel alakítható ki. Ennek a rendszeres folytatására bíztattuk a tanulókat.
Álomból valóság lehet.
Az egész élet egy küzdés, olyan, mint egy óriáskerék: egyszer fenn egyszer lent. Harcolni valamiért egyre feljebb jutsz, eléred a legfelső lépcsőfokot és után alulról kezded elölről. Ez visz mindig tovább.
A gyerekektől kértem, hogy írják le miért küzdöttek az elmúlt időszakban.
Legtöbb a jobb jegyekért, a felvételi sikeréért, a nyelvvizsgáért, ami érthető hiszen végzős diákok. Őket még minden az iskolához köti.
Volt egy-két eltérő ettől, az alábbiakban ebből csemegézek.
– 2020 nyarán eldöntöttem, hogy keresek egy társaságot, ahol jól érzem magam. Nyár végére találtam is és egyre jobb volt a hangulatom. De elkezdődött az isi és már kezdett szétesni a társaság. Tudtam, hogy a mindennapi telefonozással nem tudok boldogulni, így feladtam a keresést. Mégis sikerült valakit szereznem, akivel megértjük egymást, tehát érdemes volt küzdeni egy jó társaságért.
– Az miatt küzdöttem meg az életben, amikor sulit kellett választani, amit először kiválasztottam, a szüleim nem akarták, hogy odamenjek. Úgy harcoltam, hogy a z anyukámnak elmondtam miért akarok odamenni és sikerült meggyőznöm. És most nagyon boldog vagyok.
– Küzdeni próbáltam egy lány miatt, de nem sikerült. Próbáltam kedves lenni vele, de nem vette észre. Talán azért, mert az illető csak külső tulajdonságot néz. Így feladtam.
– Nagyon sokszor sérültem már meg a kosárlabdázás által. Legtöbbször törés és kisebb zúzódások. Pár éve részleges szalagszakadásom volt és térdrögzítőbe voltam zárva. Heti kétszer gyógytorna, küzdés a térdem ellen. Mindenki támogatott végül felépültem, nem adtam fel.
Az osztályt három csoportra osztottam az alábbiak szerint
Nagyon küzdök, de nem sikerül és elkeseredem.
Küzdök, de nem adom fel, ha sikerül, ha nem!
Minek küzdeni úgysem sikerül
Minden csoportból elmondták a véleményüket, miért odaültek.
Volt egy érdekes meglátás: léghajóval utaznának, küzdenének, hogy eljussanak a legmagasabb pontra. Mikor megkérdeztem, hogy miért, a válasz: mert az csendes és senki nem hallja és így nem tudják megállítani, ezért a küzdés sikeres lesz. Többször mondták, hogy közbejön valami, ami megállítja ezért nem éri el a kitűzött célt.
Ha kitartunk a siker bármikor beüthet.
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
A címben szereplő mottó kiváló inspirációt adott iskolánk diákjainak és nekem is ahhoz, hogy februárban a megküzdési stratégiákról tanulhassunk a boldogságórákon.
Ez a téma igazán különleges, abból a szempontból, hogy egyáltalán nem könnyű a nehézségekkel szembenézni, illetve még dolgozni is ezen helyzetek felismerésén és a megoldási lehetőségeken. A téma igazán aktuális, hiszen számos olyan helyzettel találkozunk a mindennapokban, amelyek kihívást jelentenek számunkra, ezért mindenféleképpen fontos volt, hogy tudatosabban is feldolgozzuk ezt a témát.
Az osztályommal bevezetésképpen megnéztük a Végtelen hit című film egyik részletét (https://youtu.be/3obMzbmpMVE), amely igencsak sok tanulsággal szolgált számunkra és érdeklődve nézte végig ezt a csoport. A film kapcsán beszélgettünk a témáról, és megkértem őket arra, hogy gyűjtsék össze azokat a helyzeteket, amelyeket nehézségként élnek meg a mindennapokban. Természetesen itt nem ért véget a téma feldolgozása, hiszen arról is szó esett, hogy milyen megoldási stratégiák léteznek a kihívást jelentő helyzetek megoldására (például a filmben látottak is).
Így a következő ötleteket olvashattam diákjainktól a táblára felrakott Post-It notes papírokon:
– Stresszes napok==> pihenés, kikapcsolódás, barátokkal lenni
– Betegség==> megoldások keresése, orvoshoz elmenni
– Fáradtság==> elegendő alvás, zenehallgatás, sportolás, vitaminok szedése
– Konfliktusok==> beszélgetés, segítséget kérni, nyugodtnak maradni
– Covid 19==> a jó dolgokra figyelni, hasznos célokat találni
Az ötletbörze után kaptak diákjaim egy-egy lapot, amelyen önállóan dolgozhattak, így a legfontosabb nehézséget kiválasztva, ahhoz gyűjtve megoldási stratégiákat, a gyakorlati megvalósításra is igyekeztünk fókuszálni. Végezetül haragfogót is készítettünk a hónap folyamán, amelyet bármikor elővehetnek a tanulók és játékos formában gyakorolhatják egy-egy nehéz helyzet megoldását. Ez nagyon tetszett a diákoknak azért is, mert szeretnek játszani, és így még a társas kapcsolataik is erősödnek.
Derecskei Bocskai István Általános Iskola és AMI
Az osztály tagjai kéthetente részt vettek egy járási online vetélkedőn. Itt különböző témakörökben kellett a tudásukról számot adni. A gyerekeknek sikerült 3. helyezést elérniük. A járásban 9 iskola versengett. A szervezőktől ajándékba minden tanuló kapott egy emléklapot és egy tollat, illetve az egész osztály négy társasjátékkal lett gazdagabb. Ezekkel a játékokkal tanítás előtt (7.45-8.00) szoktak játszani.
Ebben a hónapban zajlott intézményünkben a farsang. A felső tagozaton témahét volt, így minden nap más színű, mintájú ruhában kellett érkezniük. Volt piros nap, kockás, csíkos, pöttyös (még az esernyőnk is pöttyös volt). Az osztályból jelmezbe is sokan beöltöztek. Az az osztály, aki a legnagyobb számban vett részt nyert egy nagy zacskó gyümölcsöt.
A győztesek között voltunk.
Ezek a programok és nyeremények nagy mértékben hozzá járultak, hogy az osztályunk összekovácsolódjon, az alsó tagozat óta hozott sérelmeket megbeszéljük, az együttműködést erősítsük, a közös győzelemben örömünket leljük.
Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
A hetet a relaxációs gyakorlatokkal kezdtük, napimádással. Utána elkezdtünk beszélgetni a gyerekekkel, kérdeztem őket, hogy volt e már olyan feladat az életükben amiért nehezen küzdöttek meg, de végül mégis sikerült. Nagyon jópofa történeteket meséltek. Volt aki azt mesélte, hogy muffint sütöttek otthon, az elsőre nem sikerült, de aztán újrapróbálták és jó lett. Megbeszéltük, ha valamiért megküzdünk az utána a boldogság érzetét hozza el a szívünkbe. Elmeséltem nekik először alvás előtt, majd másnap délelőtt az Aranykulcs meséjét, és utána megbeszéltük a hozzá tartozó kérdésekkel. A zenés relaxáció nagyon ellazította őket, erről nagyon szerettem volna fényképet, de annyira belemerültünk, hogy végül nem készült sajnos. Másnap elkezdtük elkészíteni a havi feladathoz az erőt adó „védőpajzsot”. Kértem őket, hogy olyat rajzoljanak le, ami nekik erőt ad a mindennapokban, ami ráveszi őket arra, hogy ha néha nehéz is a feladatokat elvégezni, megcsinálni, elérni, ne adják fel. Annyira aranyos dolgokat rajzoltak és mondtak, volt aki a családját, más a testvérét, barátját rajzolta le. Valaki azt rajzolta le, amikor megküzdött a cipőfűző bekötésével, vagy a két kerekű biciklizéssel. A hét lezárásaként pedig játszottunk egy cápatámadás játékot, nagyon élvezték, hogy a szőnyeg a tenger, nekik pedig figyelni kellett a zenére, és ahogy fogytak a karikák egymásra is. Megküzdős, de ismét egy boldog hetet tudhatunk magunk mögött.
Ebben a hónapban a második évfolyammal a megküzdési stratégiákkal foglalkoztuk. Mint mindig, meghallgattuk az óra elején a hónap dalát. Átbeszéltük, mit is jelent a megküzdés, milyen módszerekkel tudjuk elérni a céljainkat. Kipróbáltunk több szituációs- szerepjátékot, mint például a gumiember… Több tanított tantárgyhoz is hozzákapcsoltuk az ismereteinket. A megküzdés betűivel módszereket kerestünk, több problémára, megoldandó feladatra. Végül rákerestünk az internet segítségével a neveink jelentésére és pajzsot készítettünk ötleteinkből. A nevek jelentése alapján, mint a rajzból is kitűnik sokszor a szeretet, kedvesség, erő, kitartás, gyakorlás hozza meg a megoldást. A téma feldolgozásában ismét helytállt a kis csapatunk.
Eredetinek születtél, nem tökéletesnek. Ennek a hónapnak ezt választottuk mottójául. Megbeszéltük, hogy mindenki életében előfordulhatnak problémák és nehezebb helyzetek. A beszélgetőkörben arról beszélgettünk, ki milyen nehéz helyzettel találta már szembe magát? Ki/k segítettek megoldani a problémákat? Mennyire voltak kitartóak?
Megfigyeltük, hogy minden gyerekre jellemzőek bizonyos viselkedésminták, hajlamosak hasonló helyzetekben előhúzni mindig ugyanazokat a bevált sémákat – vagy ami kínosabb: a nem beváltakat ismételgetjük.
Osztályunkban a következő sémákkal találkoztunk, konfliktus, stresszhelyzetben
– Segítségkérés
– Egyezkedés
– Ellenálllás
– Elkerülés
– Bántalmazás
– Érzelmi válasz
Megbeszéltük azt is hogy a alapvetően két nagy csoportba sorolható a konfliktus kezelésük, vagy problémaközpotú vagy érzelemközpontú. Az a fontos, hogy a békességünket megtaláljuk. Meghallgatuk Bagdy Bella: Ellazulni jaj de jó.
Mindenki lerajzolta azt ami félelemet kelt benne, s osztályunk gondűző manója ezt fel is falta.
A fiúk az udvaron bevehetetlen várat építettek, ami mindentől megvédi őket.
Az érzelemórával is nagyon sokat játszodttunk, fontos, hogy megtudják fogalmazni, hogyan és miért éreznek úgy egy adott szituációban.
Február utolsó hetében pedig elkergettük a telet is.
Ebben a hónapban megtanultuk:
„Ha még mindig keressük azt a személyt aki hatással lehet az életünkre, akkor tükörbe kell csak néznünk!Legyél hálás azért aki most vagy és folytasd a harcot azért aki holnap lenni akarsz!”
A félelem, a feszültség, az izgalom fokozottan jelen van mindennapi életünkben. Bagdi Bella: Ellazulni jaj, de jó dalának meghallgatása után a Gumiember játék nagyon tetszett a gyermekeknek.
A gyerekek párba álltak, egymással szemben, mindkét kezüket megfogva. Az egyikük volt a gumiember, aki összezsugorodva (guggolva) várta, hogy a másik gyerek felpumpálja nagy fújásokkal és egyik lábával taposó mozdulatokat utánozva.
Beszélgetőkör során megfogalmazták mitől félnek. (sötét, idegen bácsi, bohóc, farkas) Nagyon örültem neki, hogy mindenkinek sikerült a valós félelmeiről beszélnie, kimondania. Megbeszéltük hogyan tudjuk legyőzni a félelmeinket, ha valamilyen akadályba ütközünk hogyan tudjuk azt legyőzni, azzal megküzdeni.
Mitől érezhetjük jobban magunkat, hogyan tudunk egymásnak segíteni, milyen jó az ha vannak társaink, barátaink, nem vagyunk magányosak.
elkészítettük a bátorságot jelentő szemüvegünket, melyet a farsang jegyében díszitettek ki a gyermekek.