A gyermekek a februári hónapban a megküzdési stratégia fogalmával, lehetőségeivel ismerkedtek. A tél végi időszak kedvezett a különböző életkoruknak megfelelő feladatok megoldásához. Pl.: cipőkötés, réteges öltözködés, ruhahajtogatás…..ezek a feladatok igazi megküzdési próbatatélek voltak és nagyon ügyesen leküzdötték őket. A hónaphoz még a játékos feladatok is csatlakoztak, a tornateremben különböző feladatokat oldottak meg , nagyon ügyesen győzték le az akadályokat. A hónap zárásaként boldogságórát készítettek és mindig jelezték az érzelmeiket sikerüktől függően.

Február hónapban a Boldogságórák témája a megküzdési stratégiák. A foglalkozások elején Napimádás c. játékkal relaxáltunk. Bagdi Bella: Ellazulni jaj, de jó c. dala nagyon hosszú, ezért csak az első, és az utolsó foglalkozáson hallgatuk meg.
A téma bevezetéséhez „A kedvenc játékunk kiszabadítása- bátorságpróba” játékot választottam. A gyerekeknek 5 feladatot kellett teljesíteniük, hogy visszakapják az öt eltünt játékot (amiket egyébként a délelőtt folyamán már hiányoltak).
Pók néni levelének szövege:

Kedves Méhecskék!

Tegnap olyan hangosan játszottatok, hogy nem tudtam tőletek pihenni, ezért elkoboztam néhány játékot.
Ha teljesítitek a próbákat, akkor visszaadom őket.
A következőket kell megtennetek:
1. Énekeljétek el közösen az Itt a farsang c. dalt!
2. Mondjátok el A bohóc című verset!
3. Játsszátok el a Megy a gőzös Kanizsára c. dalt!
4. Csináljanak a fiúk 5 fekvőtámaszt, a lányok 5 guggolást!
5. Keressétek meg azt a 3 játékot, ami nem a helyén van!

Jó munkát! Pók néni

A témához ajánlott mese után arról beszélgettünk, hogy ha lenne aranykulcsunk mit nyitnánk ki vele, illetve, hogy mi lenne a legnehezebb feladat, aminek a megoldásától tartanak vagy félnének? A beszélgetés után mindenki elkészíthette a védelmező talizmánját, ami attól védi meg, amitől a legjobban fél. Van olyan gyermek, aki folyamatosan hordja is a (laminált, zsinórra fűzött) talizmánját.
A hajótöröttek játékban az volt a lényeg, hogy egymást segítve megmeneküljenek a cápák elől, és mindenki bekerüljön az egyre fogyatkozó tutajokba. Végül két tutajban zsúfolódtak össze, a kezdeti 7 tutaj után.
A másik játékban, szintén hajótöröttek voltak. Ez a játék nagyon hasonlított a már a mindennapos mozgás során nemrég játszott Pingvinek a jégtáblán játékra, azzal a különbséggel, hogy figyelniük kellett a társaikra, nehogy valaki a cápák közé potyogjon…
A játékok után beszélgettünk arról, hogy hogyan tudnak megnyugodni, vagy ki tudja őket megnyugtatni. Mindenki meg tudta fogalmazni egy kivételével, aki nem akart erről beszélni. Többen is említették, hogy tévét néznek olyankor, de olyan is volt, aki azt mesélte, olyankor leül a kutyája mellé, és simogatja, amíg meg nem nyugszik. Végül feladatlapon is beszínezték azt a rajzot, amely megnyugvást hoz számukra.
Az utolsó foglalkozás végén beszínezték a megküzdés jelét, és felkerült a következő lépcsőfokra.

Megküzdés hónapja
Témához kapcsolódó mese nagyon tetszett a gyermekeknek, többször is kérték, hogy meséljem el, majd később a nagyok közül volt, aki megpróbálkozott az önálló meséléssel.
A témáról sokszor beszélgettünk, felsorolták, hogy hogyan sikerült megküzdeni nekik napi apróbb feladataikkal, ha elsőre nem sikerült számukra, akkor mit tettek. Volt, aki hamar feladja és többen mondták, hogy addig próbálkoznak, míg megoldják a feladatot.
A témához kapcsolódó feladatok nagyon tetszettek számukra, melyek közül néhány a Boldogság falunkra került. a mimikát kifejező képeket ügyesen felismerték és meséltek róla, hogy Ők mikor voltak szomorúak és mikor vidámak.
Végén még lerajzolták, a foglalkozás során kialakult érzelmi állapotukat i
Tisztelettel:
Bebők Marianna

Erről a témáról mindig eszembe jut, amit a „Kedvesház- pedagógia”c. továbbképzésen hallottam az előadótól: Mindenért küzdeni kell, anélkül nem éred el!…
Lazító játékkal kezdtük a foglalkozást. Közösen fújtunk fel képzeletbeli léggömböt, majd egyénileg játszottunk „lufiembert”. Lassan, egyre feszesebb testtartással felfújtuk, majd – az első játékban gyorsan kipukkadt lufit utánozva, a másodikban csak lassan leeresztő lufit utánozva – lazán lerogytunk a földre. A játéknak sikere volt, többször is eljátszottuk azokat. A mai témához mesebeli történetet találtam ki: a manó az óvodában járt, és egy zsákba tette mindenkinek a fél pár cipőjét, vagy csizmáját. Persze, hogy minden gyerek szerette volna visszakapni, már nyúlt is érte, amikor megtalálta a sajátját. De a manó írt egy levelet, amiből megtudták a gyerekek, hogyan szerezhetik vissza ami az övék. Igyekeztem megértetni velük, hogy most küzdeni fognak. Megbeszéltük a tervet, az útvonalat, és azt, hogyan hajtsák végre a feladatokat. Természetesen olyan feladatot kaptak a gyerekek, hogy mindenkinek sikerélménye volt. Megszerezték, amiért küzdöttek. Ezután megkérdeztem őket, hogy mit éreztek akkor, amikor végre megkapták a cipőjüket. Hol érezték az örömöt? Mindenki örült. Volt aki a fejében, volt aki a szívében, de volt aki a lábában érezte az örömöt (ugrált volna). Levezető játékként gombóc-palacsinta futójátékot játszottunk.