Boldogságóra 1.osztály
A gyerekek beszélgettek a stresszkezelésről: ha aggódnak, elvonulnak vagy elég ha anya vagy a nagyi megsimogat. Megismerték a Kecskekatonaság c. népmesét, a fiúk tisztelegtek, felvonultak, a lányok varázshajat készítettek egymásnak.
Megküzdési stratégiák
Boldogságóra 4. osztály
A stressz fogalmáról, annak tüneteiről és oldàsàról beszélgettek a gyerekek Anikó nénivel. Stresszoldó tevékenységeket gyűjtöttek az ABC egy-egy betűjével.
Boldogságóra 3. osztály
A gyerekek megismerték a Kecskekatonasàg c. mesét, beszélgettek róla, majd illusztrációt készítettek hozzà.
Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
Először elolvastuk a Kecskekatonaság c. magyar népmesét, ami nagyon tetszett a 15 fiúból álló osztálynak. Sokat küzdünk a mindennapokban a szabályok elfogadásáért, betartásáért, ezért hasznosnak láttam ennek a feladatnak a megvalósítását. Sok kreativitást nem tettek bele a fejdíszek elkészítésébe, de annál inkább örültek most már a vezényszavaknak, mikor mondtam nekik Kecskekatonák vigyázz !, Figyelj !, Tisztelegj ! Remélem, holnaptól most már mindig működni ez a csoda. 😊
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
A mindennapi megküzdések mellett ma a farsangi játékokban mértük össze erőnket. A vidám télűző délelőtt, és a jelmezes móka kiegészült kis csapatjátékokkal. A mozgásos versenyjátékokat nagy örömmel és küzdelemmel vitték végig a gyerekek. A délelőtt végén mindenki hatalmas tapsot és egy apró meglepetést is kapott.
A hónap során több alkalommal meghallgattuk és „lazultunk” a hónap dalára, nagy igyekezettel végezték a gyerekek.
Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Kellemes órát töltöttünk együtt, amikor megtapasztaltuk milyen az elérendő célhoz vezető út. A kislányok feladata az volt, hogy készítsenek különleges frizurákat egymásnak. A fiúk önállóan állították össze a katonai bemutatót. Mindenki nagyon élvezte a feladatot. Később megbeszéltük, milyen nehézségek adódtak a fodrászkodás, illetve a vitézek koreográfiájának kitalálása és megvalósítása közben. Igazán jó hangulatban telt el ez a kis idő!😊
A mi megküzdési stratégiánk: amikor távol az emberektől a friss levetőn a barátainkkal lecsendesedve szabadnak érezve magunkat tudunk rendet tenni a fejünkben….
Konyári Óvoda Katica csoport
Ebben a hónapban bizony nagyon sok mindennel kellett megküzdenünk: érkezett a csoportunkba egy új kisfiú, sokan voltak betegek és bizony a mindennapi apró dolgokban, apró dolgokkal való küzdelem is akadályt gördített elénk!
Az új kisfiú érkezésének a gyerekek örültek, viszont igen erős jellemének köszönhetően mégis nehezen fogadták el a társaik. Nagyvárosból érkezett a kisfiú, és ez mind a beszédén, mind pedig a játékában megmutatkozik. Nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy bizony nem vagyunk egyformák, de idővel meg fogjuk egymásban találni a számunkra kedvező tulajdonságot! A betegségek miatti hiányzások által sok gyerek maradt barát nélkül, volt mikor a 3-4 legjobb barát/barátnő magára maradt, így ő is nehezen találta helyét, bizony meg kellett küzdeni a legjobb társ/társak hiányával. Kis-középső korosztály vagyunk, a mindennapok nehézségeihez tartozik még néhány gyermek számára az öltözködésben, az önkiszolgálásban való önállóság hiánya is. Ezeket is nap, mint nap gyakorolva küzdjük le a nehézségeinket és büszkén mondhatják, hogy bizony már én is fel tudom venni egyedül a cipőmet, fel tudom húzni a kabáton a cipzárt … stb. Megtanultuk, hogy akinek szüksége van segítségre, annak bizony segítenünk kell, pl.: aki fél felmenni a csúszdára, azt biztatjuk, segítünk neki, aki nem ismeri még a színeket, annak segítünk kiválasztani a megfelelő színt, hogy szép rajzot készíthessen, aki nem találja a helyét, odakísérjük … stb. Ezen boldog pillanatok jegyében készítettük a szép színes szivárványokat!
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
A gyerekek frizurákat varázsoltak egymásnak
A foglalkozás elején beszélgetést folytattunk, hogy céljaink, feladataink elérése érdekében bizonyos akadályokat kell leküzdenünk, vagy esetleges félemeket. /példaként megemlítettük a lócan valo járást, tunelban való mászást, akár szülőtöl való elválást stb. / A beszelgetés után elmeséltük az „Aranykulcs“c. mesét, melyet képekkel is ábrázoltunk. Majd szines papírból nyírás, ragasztás segítségével elkészítettük az aranykulcsot. A foglalkozásunkat mozgásos játékkal fejeztük be, amelyben visszaszereztük a boszorkány által elrabolt legbecsesebb játékunkat. A gyermekek a foglalkozást nagyon élvezték.