Betegséggel, tanulással, tananyagpótlással küzdöttünk ebben a hónapban. Nagyon sok küzdelem volt az osztályunkban. Rengeteg gyerekőcöm betegedett meg, majd pótoltuk a lemaradásokat. Az én kis kecskekatonáim annyira elfáradtak a nap végére, hogy a mese eljátszása helyett, csak színezgetni, kecskeálarcot készíteni volt kedvük. Engedtem a kérésüknek, így az álarcok mögé bújva pihentek a kis küzdő katonáim,amíg én felolvastam nekik a mesét.
Megküzdési stratégiák
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1. a osztályos tanulói a hétköznapi nehézségekről beszélgettek a „Megküzdési stratégiák” téma keretén belül.
Megbeszélték, hogy az a legjobb, ha célokat tűzünk ki magunk elé, s ezeket meg kell valósítani. Ha nem tudjuk elérni, amit elterveztünk, akkor sem adjuk fel, majd legközelebb jobban sikerül. Elolvasták „A bugyelláris, a pipa meg a süveg” című népmesét. Levonták a tanulságot, hogy aki küzd, az eléri a célját. Stresszoldó zenét is hallgattak, közben kiszínezték a gyerekek a tankönyvben található cicát.
Kellemes hangulatban telt el az óra.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Szükségünk van arra néha, hogy bebizonyítsuk magunknak, milyen ügyesek vagyunk. A sikerélmény változatos formában érhet minket és ha ezt közösen élhetjük meg, az roppant felemelő. Ez a legfőbb célunk: társas élmény megélése, hogy valóban társak lehessünk. Mi együtt minden akadályt leküzdünk.
Közösen mégis egyénileg , majd közösen öszedolgozva, végül felszabadultan és megerősödve teljesen egyedül.
A hónap témájához javasolt mesét örömmel végighallgatták a gyerekek. Elhatározták, hogy mindannyian megmérettetik magukat… legyen szó bármilyen feladatról… ők megküzdenek azokkal. Leginkább tornagyakorlatokat kellett végezniük. A megpróbáltatások nehézségein az osztálytársak buzdítása, a közösség ereje segített néhány tanulónak. Nagyon vidám órát töltöttünk el, melynek végén a hónap dalát meghallgatva „ellazultak”
A gyerekekkel megbeszéltük, hogy milyen érzések léteznek. Nemcsak a pozitív érzéseket beszéltük át, hanem a negatív érzéseket is.
Ehhez felhasználtuk a munkafüzetben található feladatokat is. Megbeszéltük, hogy bizonyos negatív érzések milyen testi érzeteket válthatnak ki. A gyerekek felismerték, hogy ez mindenkinek másképp jelentkezhet, és sokszor nem is veszik észre milyen érzés uralkodott el rajtuk, csak a testi jeleket észlelik.
Ez alapján utána megbeszéltük, hogy lehet a rossz érzések által keltett rossz közérzetet enyhíteni és hogyan lehet a negatív érzéseinket enyhíteni és újra boldognak lenni.
Nagyon sok megküzdési módot gyűjtöttünk össze. Mindenki elmesélte neki milyen módszerek vállnak be.
Ráhangolódás:
– Relaxáció: Bagdy Emőke által kidolgozott relaxációs gyakorlattal
„ Repül a karom, ha akarom, ha nem akarom” (Tk. 39.o)
– Kezdő éneklés: Bagdi Bella: „Ellazulni jajj de jó…”
Óvodapedagógus feladatai:
– A nyugodt légkör megteremtése.
– Szükséges hely és idő biztosítása.
Téma bevezetése:
– Játékkal: „Hajótörés”
Téma feldolgozása mesével:
– Bezzeg Andrea: Aranykulcs
Téma feldolgozása közös tevékenykedtetéssel:
– Toronyépítés
Óvodapedagógus feladatai:
– Feladat bemutatása, irányítása
– Elegendő tér és idő biztosítása
-A játék segítségével a gyermekek egymáshoz való viszonyuk pozitív megerősítése.
-Szókincsbővítés.
– A mese cselekményének megértésével érzelmek közvetítése.
– A mese élményszerű bemutatásával örömteli állapot megteremtése.
– Szükséges eszközök biztosítása
A foglalkozás lezárása:
-A megküzdés jelének kiszínezése
-Foglalkozást záró éneklés: Bagdi Bella: Boldog vagyok
Óvodapedagógus feladatai:
– Szükséges eszközök biztosítása
– Feladat bemutatása, irányítása
– Visszacsatolás
A téma továbbadása:
– A farsangi bálon a jelmezek jellemének elemzése
– Beszélgető kör: Melyik jelmez, milyen szorult helyzetben boldogult.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Februárban a megküzdési stratégia volt a kitűzött megvalósítandó tartalom. Ennek megfelelően a gyerekek olyan feladatot kaptak, mely kihívást jelenthetett számukra. A hajvarázs feladatnál eleinte inkább a lányok lelkesedtek. Hajgumikat, csatokat, hajkeféket hoztak az iskolába, később a fiúk is kedvet kaptak az alkotáshoz, hajszobrászkodáshoz.
A kecskeadmirális feladatot is megvalósítottuk, ahol átélhették a vezető – beosztott szerepkör élményit, nehézségeit. Mindkét feladat elnyerte a gyerekek tetszését. a hónap dala pedig mindig szép lezárása a hónap témájának! 🙂
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Februárban a megküzdési stratégia volt a kitűzött megvalósítandó tartalom. Ennek megfelelően a gyerekek olyan feladatot kaptak, mely kihívást jelenthetett számukra. A hajvarázs feladatnál eleinte inkább a lányok lelkesedtek. Hajgumikat, csatokat, hajkeféket hoztak az iskolába, később a fiúk is kedvet kaptak az alkotáshoz, hajszobrászkodáshoz.
A kecskeadmirális feladatot is megvalósítottuk, ahol átélhették a vezető – beosztott szerepkör élményit, nehézségeit. Mindkét feladat elnyerte a gyerekek tetszését. a hónap dala pedig mindig szép lezárása a hónap témájának! 🙂
Mint minden osztályban, itt is sokfélék vagyunk. A tanév során akadtak csalódások, összetűzések, kisebb viták, nem jól sikerült feladatok, stb…
Vannak picik, akinek a kudarctűrőképességük sokkal alacsonyabb, mint a többieké.
Ebben a hónapban arra irányítottuk a figyelmünket, hogy mit tehetünk akkor, ha valaki undok velünk, ha idegesít valami, ha nem sikerül egy feladat, ha megbántottak… Elmagyaráztam nekik, hogy jó és rossz dolgok mindig lesznek az életben, ezen nem változtathatunk. Azon azonban igen, hogy mi hogy állunk ehhez. Ha megváltoztatjuk a „szűrőt”, amin keresztül látjuk a világot, az egész világ is megváltozik.
(Itt is szintén nagy segítség volt a Titoktündér című könyv.)
Összegyűjtöttük és ki is próbáltunk olyan apróságokat, ami segíthet nekünk lenyugodni, másképp hozzáállni a dolgokhoz.
Pl. elszámolunk 10-ig, nagyokat, mélyeket lélegzünk, összefirkálunk vagy széttépünk egy lapot, beleordítunk a párnánkba, plüssbe, stb…
Volt, aki le is rajzolta magának ezeket az ötleteket és kitette otthon a falára, hogyha hirtelen nem jut eszébe, mint tegyen csalódás, düh esetén, segítségére legyen.
Azóta is segítik egymást ebben, ha valakin azt látják, hogy kezd kétségbe esni, vagy elszomorodik.