A diákokkal Vivaldi Négy Évszak – „Tavasz” című művét hallgattuk. A diákok írtak és rajzoltak a zenére. Leírták, hogy milyen hatással van rájuk ez a zene. Persze olyan is volt, akit inkább bosszantott, mint megnyugtatott, vagy segített a stresszkezelésben.
Megküzdési stratégiák
„Amikor még gyerekek vagyunk, a jövő mindig bizonytalan. Egyetlenegy kristálygömb se látja előre. De ha vannak, akik mellettünk állnak, akkor mindig győztesként nézünk szembe vele.”
Alkalmazkodunk az online oktatáshoz
Idén a világjárvány miatt már harmadszor kényszerültünk az online kapcsolattartásra, ezen belül is az online tanulásra.
Megküzdési stratégiánkat az elfogadásra és az akaratra építettük. A szeretet pedig az, ami miatt elfogadjuk ezt a nehéz helyzetet, bízva abban, hogy a fegyelmezettség és a szabályok betartása segít minket abban, hogy mihamarabb túl legyünk ezen az időszakon.
Megküzdési stratégiánk volt:
– a családok, gyerekek bevonása az online térbe
– nehézségek megbeszélése, a kapcsolattartás megszervezése a rendelkezésre álló eszközökkel
– napi kapcsolattartás a tanulás által a digitális kollaborációs térben
– beszélgetés, élménybeszámoló: mi volt a napodban a legjobb?
– menj ki a szabadba!
– készíts fotót, küldd el, készítsünk virtuális galériát!
– sportoljunk, mozogjunk
– barkácsolj, rajzolj!
– nézz meg egy filmet! Mesélj róla, meghallgatunk!
Alkalmunk volt jobban bepillantást nyerni egymás hétköznapi életébe.
Az első osztályosok még kicsit nehezebben gyűjtöttek olyan szavakat, amelyek nehézségeik leküzdésében segítenek. Még így is nagyon élvezték ezt a feladatot. Boldogan es őszintén meséltek arról, hogyan segítenek nekik ezek a dolgok abban, hogy megküzdjenek nehézségekkel.
„Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.” Széchenyi István
Ezt az idézetet választottam a hónap idézetének. A téma bevezetésekor beszélgettünk arról, hogy milyen nehézségekkel, gondokkal, kihívásokkal találkozhatnak az életükben, amivel meg kell küzdeniük. Kitől kérhetnek segítséget? Milyen megküzdési stratégiákat alkalmazhatnak ilyen esetekben? Ez a téma azért is volt igen időszerű, hiszen nyolcadikos osztály lévén – akik továbbtanulás előtt állnak- most tapasztalhatták meg azt, hogy a nehézségek leküzdése tanulható. Kellő önismerettel, határozottsággal, felkészüléssel meglátható a nehézségekben rejlő lehetőségek.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A harmadik évfolyamban a megküzdés havának témája a sötétben való félelem leküzdése volt.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Februári boldogságóránk témája a megküzdés és a boldogság kapcsolata volt. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy milyen fontos és hogyan hat az önbizalmunkra, ha kitartóan, akár többször is neki futva megvalósítjuk a kitűzött céljainkat, elvégezzük a feladatainkat. A napot a Kecskekatonaság mesével indítottuk és megkerestük, hogy hányszor kellett a kecskepásztornak kitartónak és ügyesnek lennie, hogy megküzdjön a nehézségekkel. A napot cuki kecske színezéssel zártuk.
A gyerekek nagyon szeretik a csoportba a különféle látogatókat, azért a havi boldogságóra program keretein belül is egy látogatónk érkezett. Egy pókocska hagyott levelet a gyerekeknek, melyben az állt, hogy a hangoskodásuk miatt a plüsseiket elvitte, de ha kiállják a különféle próbákat, akkor visszaszerezhetik őket. Az első akadály egy pókháló volt, amelyen át kellett mászniuk, majd a lábnyomokat követve eljutottak az első megállóhoz. Az első próba az irodában volt, ahol az óvodatitkárunk várta őket az első feladattal. A gyerekeknek közösen el kellett neki énekelni egy dalt, majd a meg kellett fejteniük a következő állomást rejtő találóskérdést. A második állomásnál a dajka nénink várta őket, ahol az eszüket használva kellett átjutniuk a próbán.Célom volt, hogy bevonjam az óvoda dolgozóit a küldetésbe, ezzel is izgalmasabbá téve a gyerekek számára a tevékenységet. Az udvarra vezettek a nyomok, ahol a homokozóba elásott kincsek között várta őket az utolsó nyom, amely elvezeti őket a pókocskához. A pók bábu nagy kedvenccé vált számukra, azért állandó lakója lett a csoportszobánk sarkának.