Én most inkább az érzelmek felé szerettem volna elvinni a téma feldolgozását. A mese volt a központi elemünk ma is, ebből fejlődött ki egy nagyon tanulságos beszélgetés,amely során kitértünk arra is, hogy milyen érzelmeket válthat ki belőlünk maga a küzdés. Esetleges akkori kudarc…vagy maga az elért siker.
Megküzdési stratégiák
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Osztályunkba novemberben új tanuló érkezett. Sok nehézséggel kellett megküzdenie neki és a társaknak is. Sajnos lemaradásai voltak, ami a társakat is nagyobb együttműködésre, segítő empátiára sarkallt.
Ehhez a helyzethez kapcsolódóan néztük meg a Mindenki c. kisfilmet, ami nagyon tetszett a tanulóknak.
Konyári Óvoda és Bölcsőde
Napocska csoport
Szeretném elérni, hogy a gyerekek úgy induljanak neki egy problémának, hogy „meg tudom csinálni”. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek érezzék meg hogyan lehet leküzdeni az eléjük gördülő akadályokat. A mindennapi helyzetekben létrehozunk olyan szituációkat, amelyhez a gyerekek megtanulhatják a társas támogatást és a probléma megoldást. A sokszori gyakorlás megerősíti a gyerekek akarati erejét, megérzik, hogy a megfelelő stratégiák választásával sikerül legyőzni a előttük álló akadályokat. A mozgás kezdeményezésen néhány gyerek nem mert a ferde padra felmászni társaik segítségével mindenki leküzdötte az akadályokat és meg tudta csinálni a feladatot.
A heti boldogságóránk fő feladatának a hóvirágos feladatot gondoltam, amit a segédanyagban találtam. Hóvirágos mező helyett nekünk az óra végére egy focipályánk született. Történt ugyanis, hogy a boldogságórát megelőző tornaórán kikapott az osztályunk a focimeccsen, az ötödikesek ellen. A mi csapatunk csodaszépen játszott, sok volt a passz, és gólt is lőttünk, de azon a napon az ellenfél jobbnak bizonyult. A veszteséget, önmagában is nehéz feldolgozni, sok-sok focimeccsünk ment rá, hogy ezt „gyűrjük”, azt erősítem, hogy nem csak annak lehet örülni, ha győzünk. Folyamatosan keressük a jót pályán, meg lehet dicsérni a kapust, a csapattársainkat, sőt az ellenfél játékosait is. Gyakran megbeszéljük, hogy szomorúnak szabad lenni a vesztes meccs végén, de dühösnek nem, és csalást sem kell kiáltani. Meg kell tanulnunk veszíteni is, emelt fővel, hogy bár megtettünk mindent, ez sem volt ma elég, az ellenfél valamiben jobb volt. Ezen a napon azonban amellett, hogy veszítettünk, az ellenfél nagyon csúnya módon még az orrunk alá is dörgölte… Nem a győzelmüknek örültek, hanem annak, hogy nekünk rossz,… Nehéz helyzet volt, mert ezt még felnőttként is nehéz kezelni. Szóval a boldogságórán miután kibeszéltük magunkból a bánatunkat, gondolatainkat; megszületett ez a rajz. A feliratokon az látszik, mi mindent tehetünk, hogy jobban érezzük magunkat a pályán. Hiszen az ellenfél megváltoztatására kevés eszközünk, talán csak annyi, hogy jó példát mutatunk nekik….
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda, Közművelődési Intézmény és Könyvtár
1. Hangolódás relaxációs gyakorlatokkal
2. Játékok- pingvinek a jégtáblán
-sziámiikrek-labdatartás homlokkal
Keresd a fazekat!- bekötótt szemmel egyénileg, párosával
3. Beszélgetés- Mit csinálsz, ha szomorú vagy?,színezés
4. Zenehallgatás-tánc
Az elsős gyerekeknek is fontos, hogy megtanulják, hogy milyen módon tudnak megküzdeni a feladatokkal. Sokszor egy kis pihenés vagy egy jó játék is elég ahhoz, hogy visszatérve a feladatunkhoz sikeresek legyünk benne.
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Minden tanuló elkészítette a saját hóvirágmezőjét, melyhez a közösen összegyűjtött stresszoldó technikák és a célok elérésehez szükséges segítő üzeneteket választottak. Ezekből készült ez az osztály hóvirágmezője.
A február hónapja a megküzdésé. Ezt a kiscsoportosok számára nagyon nehéz elmagyarázni. De azért játékokon keresztül próbáltam érzékeltetni a csoporttal. A gyerekek egy -egy feladat végrehajtásában sokszor egymást is elkezdték biztatni. Rémülten tapasztalták meg, hogy eltűntek a műanyag állatok a csoportból. Rögtön beleegyeztek, hogy próbáljuk meg visszaszerezni őket. Akadálypályán kellett végig haladniuk, mondókázni, énekelni kellett nekik. A Cápatámadás játék nagyon nagy sikert aratott.
Az aranyos tarajos kiskakas mesén keresztül érzékelhették, hogy a barátok is mindent megtesznek a másikért. Az eléjük gördített akadályokat ügyesen leküzdötték és végül megtalálták az állatokat és újra játszhattak velük.