Megbocsátás
Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola 6.b osztály.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. Ebben a faluban volt egy kis házikó. Abban élt egy gazda és egy gazdasszony a kis cicájukkal. Nagyon szegények voltak, de a kamrájukban mindig volt hagyma, paprika, búza, kukorica, répa, tej és tejföl.
Amikor beesteledett ez a kis cica besétált a kamrába, mert nagyon éhes volt. Egész nap egerészett, de egyetlen egyet sem tudott megfogni. Így hát, nézelődött a kamrában. Először nézett jobbra, de nem talált olyat, ami kedvére való lett volna. Később nézett balra, ahol hirtelen meglátta az asztal tetején a tejfölt. Megörült, felugrott és elkezdte nyalogatni. Addig addig nyalogatta, míg mindet meg nem ette.
Mivel a cica szeretett volna még hagyni a tejfölből a gazdájának bánatában elszomorodott és elkezdett hangosan nyávogni. Meghallotta ezt a gazdasszony, aki éppen bement a kamrába hagymáért.
– Mit csinálsz te itt? Sicc, ki innen, de azonnal!
De a cica nem mozdult. A gazdasszony újra rászólt.
– Te kis bajkeverő! Látom már mit csináltál. Megetted az összes tejfölt! Mit fogunk így enni?
Meghallotta ezt a nagy kibálást a gazda és benyitott a kamrába.
– Mi ez a nagy hangzavar? Miért kiabálsz feleségem?
– Jaj, ez a macska! Csak a bajt csinálja! Nézd, megette az összes tejfölt! Menten elzavarom a háztól!
– Azt én nem engedhetem meg! Fájna a szívem érte! Itt van velünk, amióta megszületett. Nézd milyen szomorú, biztos megbánta, már amit tett!
– Na, persze! Hiszi a piszi. De tudod mit? Ha így gondolod, akkor főzzetek ti ketten vacsorát!
Azzal a gazdasszony becsapta az ajtót és kiment az udvarra. A gazda odament a kis cicához, megsimogatta és azt mondta neki:
– Szegény kis cicám! Ne szomorkodj!
– Úgy sajnálom, hogy megettem a tejfölt! Én szerettem volna még hagyni belőle, de olyan éhes voltam! Kérlek, bocsáss meg nekem!
– Örülök, hogy elmondtad, hogy mit tettél! Mivel beismerted, megbocsátok neked! Viszont most már nekünk kell főznünk, mert a gazdasszony haragszik! Gyere, segíts nekem búzát szedni, sütünk majd belőle finom kenyeret!
Azzal odamentek a búzához és elkezdték szedni egy vödörbe. Ahogy a cica a mancsával belenyúlt a búzába, a körmére akadt egy egér.
– Micsoda finom falat! – Azzal megnyalta a száját és gyorsan bekapta a kis egeret.
– Milyen ügyes vagy! Egy finom falat, amiért segítettél nekem!
Egy kis idő múlva meg is sütötték a kenyeret. A gazda tört belőle egy darabot a cicának és magának. Behozta a kamrából a tejet és azt mondta:
– Igaz, hogy a tejfölünk elfogyott, de annyi baj legyen! Nem is tudnék rád haragudni, hiszen nagyon szeretlek! Van itt még finom tej, igyunk hozzá azt!
A boldogságfokozó technikák közül talán a megbocsátás volt az egyik legnehezebb, ugyanakkor az egyik legfontosabb téma is. Az osztály minden tagjának volt véleménye arról, hogy mit, kinek, hogyan és milyen esetben tartanak megbocsáthatónak. Nagyon tetszett nekik „A ládikó” című történet, úgy vélték, hogy jól szimbolizálja és kézzel foghatóbbá teszi azt, mi történik: milyen következménye lehet, ha nem bocsátunk meg, illetve miért is jó mégis megbocsátani. A plakát készítése közben már sok pozitív következményét, hatását felsorolták és jelenítették meg a megbocsátásnak. Az elkészült munkával akarták felhívni mások figyelmét a megbocsátás fontosságára.
A Szegvári Forray Máté Általános Iskola és AMI Kék Madár csapata.
A Szegvári Forray Máté Általános Iskola és AMI Bölcs Bagoly csapata.
A megbocsátás gyakorlása elnevezésű óránk rendhagyóra sikerült. A csoportom, akikkel a boldogság órákat valósítom meg, magatartási nehézségekkel küzdő kamaszokból áll. Kifejezetten személyiségük fejlesztésére, társas kapcsolataik javítására, iskolai életük sikeresebbé tétele érdekében tartom nekik a foglalkozásokat. Az óra elején megnéztük Bagdi Bella: Hooponopono című videóját ráhangolódásként. De sajnos passzív falakba ütköztem. A gyerekek abszolult nem voltak feladatra foghatóak. Nagyon megbántottak a viselkedésükkel, hogy az eddigi beléjük fektetett munkám hasztalannak bizonyult. Elérzékenyültem, és kiküldtem őket a tanteremből. Pár perc elteltével a lányok csapata sírva keresett meg az irodában, és a nyakamba borulva kértek bocsánatot, elnézést a viselkedésükért. Nem sokkal később a fiúk érkeztek meg, hogy szintén elnézésemet kérjék. Természetesen minden rossz érzésem elröppent, és helyette olyan büszkeséget és örömet éreztem, hogy ezek a gyerekek, akik szerintem még soha nem kértek bocsánatot senkitől, velem ezt megtették. Ennél gyakorlatiasabbra nem sikerülhetett volna ez az óra. Bár nem a tanulók érezték át a megbocsátás érzését, hanem én, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy még nagyobb eredmény az, hogy a bocsánatkérés gyakorlatát sikerült velük elsajátíttatnom. Elnézésüket kérem, de fényképes dokumentációra e kivételes eset miatt nem került sor.
A Kíváncsiak csapatának nehéz hónapja volt és nagyon nehéz volt a megbocsátás témával foglalkozni.Két Boldogságórát tartottunk, ahol a célkitűzés nem az volt, hogy nagyot tanítsunk, hanem az, hogy szeretettel együtt legyen diák és tanár.
Beszélgettünk a megbocsátás fogalmáról, többnyire családi problémák merültek fel a megbocsátás kapcsán. Sokat beszélgettünk, a gyerekek rajzokat próbáltak készíteni annak a személynek, akitől bocsánatot szerettek volna kérni. Persze nekünk a rajz is nehezen megy, de legbelül megérintettek dolgok.
Az második órán megtartottuk a Föld napját. Szomorú volt a csapat, mert nem lehettünk Bella mellett Kovásznán, pedig nagyon szerettük volna.De szívvel, lélekkel ott voltunk, meghallgattuk az „Gyújts egy gyertyát a Földért” dalt, gyertyát gyújtottunk és nagyon együtt voltunk szeretettel.Aztán meghallgattuk a „Jobb Veled a Világ” dalt is.Ezután kimentünk a természetbe , megfigyeltük a virágok, fák szépségét, madarakat etettünk és fákat öleltünk.Szeretet volt, több, mint amennyi valaha máskor volt.
Diákjaim ebben a hónapban a meseírás feladatot választották.
Szabadulj meg a haragtól!
Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy erdő közepén egy öreg róka egy fiatal farkassal egyetértésben.
Egy szép tavaszi napon, amikor a madarak is csiripeltek, az erdő megtelt élettel. Egy róka leány tévedt az erdőbe. Nagyon el volt keseredve, mert nem találta a családját. Leült egy tisztáson és jó hangosan zokogott. Meghallotta ezt a fiatal farkas, aki a lány segítségére sietett. A rókalány elmesélte, hogy eltévedt, és nem találja a hazavezető utat. A fiatalok olyan jól elbeszélgettek, hogy rájuk esteledett. De mielőtt hazament volna a farkas, kivezette a rókalányt az erdőből.
Szegény farkasunk egész éjjel forgolódott az ágyában. Sehogy sem tudta kiverni a fejéből ezt a gyönyörű lányt. Másnap reggel első dolga volt, hogy elment az öreghez tanácsot kérni. Az idős róka fel volt háborodva, és ezt mondta: Mit képzelsz magadról! Neked a saját fajtádból kell párt választanod! Erre az ifjú: „Tudom, tudom, de nem tudok parancsolni a szívemnek! Az öreg eképp válaszolt: Ha megszeged a természet törvényeit, én nem leszek többé a pártfogód! Hát akkor legyen így!- mondta a farkas.
Eltelt egy év a róka és a farkas nem keresték egymás társaságát. A rókalány rég elfelejtette a farkasfiút. Egy nap a fiatal farkas rossz hírt kapott. Meghalt régi öreg barátja. Ekkor kezdett el gondolkodni, hogy egy évvel ezelőtt máshogy kellett volna döntenie. Amint ezen tépelődött elé toppant az öreg róka unokája, akivel egy évvel ezelőtt olyan jól elbeszélgetett az erdei tisztáson.
Ismét hosszasan trécseltek, kiderült, hogy a nagypapa megbocsátott a farkasnak.
Így a farkas is boldogan tudott tovább élni. Jó szívvel gondolt öreg barátjára. Feleségül vett egy nagyon csinosfarkaslányt. Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, jöjjön Lippóra!