Az órát azzal a gyakorlattal kezdtük, amikor minden gyerek szélként fúj, valamint meghallgattuk a hónap dalát. Majd a kézikönyv, illetve a munkafüzet sorra következő feladatain és útmutatásainak megfelelően haladtunk. Beszélgetés, a Három kiscsibe című mese elolvasása és megbeszélése töltötte ki az óra nagy részét. Ám mielőtt ebbe belefogtunk volna a munkafüzetben található két arcon ábrázoltunk haragot és megbocsájtást. Ezt páros munkában végezték a gyerekek megfejtve egymás rajzát. Az óra végén pedig sort kerítettünk arra, hogy ki-ki fejezze ki a másik felé, hogy nem haragszik rá, szereti.
Megbocsátás


.Tasner Antal Általános Iskola
Nálunk ez rendkívül nehéz téma, hiszen gyakran olyan sérelmeket is felhánytorgatnak, ami már nagyon régen érte őket. Ezért hasznosnak találtam a témát és végre a gyermekek is elmélyedtek a megbocsátás fontosságában.
Katolikus intézményben tanuló gyermekek minden nagyböjtben gyakorolják a megbocsátás erényét. Jól tudják ötödikeseink, hogy mindenki értékes, egyszeri és megismételhetetlen ajándék, noha senki nem hiba nélküli. Fájdalmat okozunk sokszor akaratlanul is. A jóvátétel és a bocsánatkérés egyaránt fontos. Azért is, hogy minden nap egy valóban új lehetőséggel indulhasson. Mindenki számára.