A foglalkozást relaxációval kezdtük, majd a Ho’oponopono című dalra közösen táncoltunk. A témát a Tündéri bocsánat című mesével dolgoztuk fel, majd a kiszínezett szívek átadásával fejeztük ki szeretetünket és megbocsátásunkat csoporttársaink felé. A beszélőkavics segítségével a gyerekek elmondták, hogy ki bántotta meg őket és mivel.
Végül a megbocsátás jelét kitűzték a gyerekek a Boldogság palota lépcsőfokára.
Megbocsátás
A téma bevezetéseként a munkafüzetben található keresztrejtvényt oldottuk meg.
Ezután arról beszéltünk, mi a megbocsátás (és mi nem az! ) illetve mikor és kinek kell megbocsátani. Érdekes volt felfedezni, hogy magunkkal teszünk jót, ha nem cipeljük a rossz érzést.
Az „empátia” fogalma ismeretlen volt a tanulók számára. Miután elmagyaráztam nekik mit jelent a szó, az volt a feladat, hogy különböző helyzeteket meséljenek el más-más emberek szemszögéből.
Végül eljátszottuk a „bizalom kapu” játékot. A kör közepén lévő játékos igyekszik kiszabadulni a körből , de ezt csak ott teheti meg, ahol kapu van. A „kapuk” csupán a tekintetükkel küldhetnek pozitív, szerető és elfogadó üzenetet.
Mivel a Kisgyerek baráti kapcsolata naponta változik a „barátok vagyunk-összeveszünk-kibékülünk” körben, inkább a népmesét dolgoztuk fel az új Boldogságóra könyvből.
Megbeszéltük milyen összetett dolog a megbocsátás, mennyi mindenkinek és mindenért lehet megbocsátani. Nem csupán másnak, hanem akár magunknak is vagy a megfoghatatlan dolgokért is. Egy lufira mindenki ráírta azt amiért megbocsát, és képzeletben szabadon engedtük a haragot.
A személyes lapok elkészítése és elhelyezése a boldogságfalon.
Az óra első felében beszélgettünk arról, hogy kinek mi könnyebb, megbocsátani vagy bocsánatot kérni. Utána az ún. beszélgető füzetük,be beragasztottam egy borítékot, ami postaládaként funkcionált. A gyerekek egymásnak írtam bocsánat lérő leveleket, amit kiosztottam a címzetteknek. Nagyon várták a leveleket, utána sokat beszélgettek egymással az adott konfliktusról.