A személyes lapok elkészítése és elhelyezése a boldogságfalon.

NAGYFÜGEDI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
A személyes lapok elkészítése és elhelyezése a boldogságfalon.
Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola
Az óra első felében beszélgettünk arról, hogy kinek mi könnyebb, megbocsátani vagy bocsánatot kérni. Utána az ún. beszélgető füzetük,be beragasztottam egy borítékot, ami postaládaként funkcionált. A gyerekek egymásnak írtam bocsánat lérő leveleket, amit kiosztottam a címzetteknek. Nagyon várták a leveleket, utána sokat beszélgettek egymással az adott konfliktusról.
Varga Domokos Általános Művelődési Központ Damjanich utcai Óvoda
Foglalkozást kezdő relaxáció ,, Meglengetem a karom, pedig alig akarom….”
,,A haragom kifújom, mint a cica nyújtózom.”Meghallgattuk a ,, Sajnálom bocsáss meg… éneket.
A témát mesével dolgoztuk fel: ,, Tündéri bocsánat”
Beszélgetés: Kire haragszok?
Olyan helyzeteket idéztünk fel, amikor valaki megbántott bennünket. Próbáltuk megnevezni azt a személyt , akinek jó lenne, ha meg tudnánk bocsátani és megneveztük az illető személy tulajdonságait.
Bábjátékot játszottunk a gyerekekkel közösen, majd varázskártyákat készítettünk, amiket végül haza is vittek a családjuknak.
A megbocsátás jelénekKitűzése a lépcsőfokra.
MARKAZI VÁRVÖLGYE ÁLTALÁNOS ISKOLA
Az év legnehezebb témája volt ez a csoport számára. Nehéz volt szembesülniük azzal, mennyi feldolgozatlan sérelmet hordoznak már ők is magukban. Talán néhányat sikerült elengedniük.
Május hónapban a megbocsátással foglalkoztunk. Mindenki választott magának egy követ, amit egész nap a kezében tartott, nem rakhatta le. A nap végén megbeszéltük, hogy a kövek egy-egy sérelem szimbóluma, amit megpróbálunk a kővel együtt lerakni. Volt olyan tanuló, aki még másnap is szorongatta a követ a kezében, de végül mindenkinek sikerült „megszabadulni tőle”.