Kedves Donald! Azért írom Neked ezt a levelet, mert nagyon bánt az a dolog, hogy múltkor nem hallgattam Rád, nem megfelelő időben használtam a titkos mikkentyűt. Tudom, hogy ezzel nagyon megsértettelek, mert azóta nem jársz le a játszóházba. Belátom, hogy igazad volt, és önző voltam Veled szemben, remélem még azért meg tudsz nekem bocsátani: szerető barátod, Mickey
Megbocsátás

Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Azzal szeretném kezdeni,hogy eddig minden dal nagyon tetszett a gyerekeknek,de úgy érzem a mostani számukra a legkedvesebb. Meghallgatták a témához kapcsolódó mesét,majd nagy örömmel játszották az interaktív játékot. Végül a 4 kép kiszínezésével és annak könyvvé fűzésével fejeztük be. Így az mindig náluk lehet és segítségükre lehet a nehéz helyzetekben.

Karancslapujtői Kastélykert Óvoda
A beszélgetés során kiderült, hogy a gyerekeknek mennyire rosszul esik, ha megbántják őket és mennyire jólesik viszont, ha ezt követően a megbántó azért bocsánatot kér. Az elmondottak alapján, fontosnak tartják a bocsánat kérést a csoportba járó gyermekek, melyet alkalmaznak is, ha megsértik egymást és örömmel fogadják a megbocsátást.





Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Boldogságóra programunk havi témája a „Megbocsátás gyakorlása” volt.
A téma bevezetéseként beszélgettünk arról, hogy mit jelent a gyerekek számára a megbocsátás fogalma. Kértük őket, hogy idézzenek fel olyan helyzeteket, amikor valami rosszat tettek másokkal, s hogyan kértek bocsánatot attól, akit megbántottak. Ez után, bemutattuk a gyerekeknek, Bezzeg Éva: Tündéri bocsánat című meséjét. A mese meghallgatása után beszélgettünk a varázsszavak fontosságáról, miért van szükségünk rájuk. Meghallgattuk a Kowalsky meg a Vega együttes Varázsszavak című számát is. Ezután mindenki kis piros szívecskékre „Bocsáss Meg!” kártyákat készített annak a társának, akit megbántott valamikor, vagy akitől bocsánatot szeretett volna kérni valamiért. Nekünk, óvó néniknek is jutott, melynek nagyon örültünk. A záró részben felelevenítettük, hogy miért is jó dolog a bocsánatkérés, s megfogadtuk, hogy nagyon odafigyelünk ezután is egymásra, s a megtanult varázsszavakat is használni fogjuk a mindennapi életünkben. Az elkészített kis szívecskékből pedig szívvirágokból álló kiskertet készítettünk, mely csoportszobánk dísze lett.


Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
A munkafüzet 61. oldalán lévő feladattal is sokat foglalkoztunk, erről is készültek képek. Nagyon izgalmas volt, és nagyon élvezték a gyermekek. Kicsit kibővített változatban mozgással összekötve is játszottunk, sajnos ezekről nem készült kép. A havi feltöltendő feladat pedig egy csoporton belüli konfliktus adta, amelyet egy másik bejegyzésben írunk le.