
Megbocsátás


Bocsánat – hangzik el mindennap a csoportban többször is, mert leverte, elvette, nekiment, leborította, megütötte, tönkre tette, kicsúfolta, megbántotta. Nehéz a kicsiknek elmagyarázni, megértetni velük, hogy a másiknak fájdalmat, bánatot okoznak bizonyos cselekedetekkel. Empátia- nehéz fogalom és hosszú idő mire megértik, hiszen az énközpontúság korszakát élik. Ebben a hónapban nagyon sokat beszélgettünk és a nagyobbakkkal szituációs játékokat is játszottunk.
A havi téma igen nehéz volt a csoportban, a megbocsátás mindig olyan sérelmeket hoz felszínre melyeknek megbeszélése és megoldása időigényes és igen kényes téma. Legtöbb sérelem az iskolához kötődött.A gyerekek elmeséltek kis történeteket, melyeknek során megbántva érezték magukat, majd közösen megoldást próbáltunk találni arra, hogy miként oldhatnák ezt fel magukban, ahhoz, hogy elsősorban ők legyenek azok, akik jól érezhetik magukat.
Megfogalmazódtak a harag, a bosszúvágy, a szomorúság és a félelem érzelmei, melyeket pozitív érzelmekkel próbáltunk behelyettesíteni. Az óra végén meghallgattuk a hónap dalát, kissé felszabadult a hangulat.Hisszük, hogy ez a legnehezebb havi téma, de talán a legsokatmondóbb.

Speciális Általános Iskola, Sepsiszentgyörgy
Két Boldogságórát tartottunk melyeken, az elsőn a megbocsátás volt a téma míg a második esetében a Föld napját ünnepeltük.
A megbocsátás témán belül többnyire iskolán és családon belüli kapcsolatokhoz fűződött a beszélgetésünk, melynek során a gyerekek felelevenítették sérelmeiket (főleg anyával és iskolatársakkal szemben éreztek haragot és bosszúvágyat).Miután elmesélték a történteket és megnevezték az érzelmeiket is az adott szituációval szemben, elmondták azt is, hogy miként oldották meg illetve hogan tudtak megbocsátani társuknak, szüleiknek.Volt olyan eset is, amikor egyik kislány saját hibáit is beismerte, melyet édesanyjával szemben követett el. A megbeszéléshez az oktatási segédanyagban található mellékletet használtuk. A gyerekek által felsorolt tartalmakat a csoportvezető jegyezte le.
A második óra a Földnap ünneplését tartalmazta, amikor meghallgattuk illetve megpróbáltuk elénekelni a „Gyújts egy gyertyát a Földért” című dalt, majd kimentünk az iskola udvarára és a természet szépségeit figyeltük meg beszélve a környezetvédelemmel kapcsolatos viselkedés fontosságáról.




