
Megbocsátás


Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Boldogságóra programunk havi témája a „Megbocsátás gyakorlása” volt.
A téma bevezetéseként beszélgettünk arról, hogy mit jelent a gyerekek számára a megbocsátás fogalma. Kértük őket, hogy idézzenek fel olyan helyzeteket, amikor valami rosszat tettek másokkal, s hogyan kértek bocsánatot attól, akit megbántottak. Ez után, bemutattuk a gyerekeknek, Bezzeg Éva: Tündéri bocsánat című meséjét. A mese meghallgatása után beszélgettünk a varázsszavak fontosságáról, miért van szükségünk rájuk. Meghallgattuk a Kowalsky meg a Vega együttes Varázsszavak című számát is. Ezután mindenki kis piros szívecskékre „Bocsáss Meg!” kártyákat készített annak a társának, akit megbántott valamikor, vagy akitől bocsánatot szeretett volna kérni valamiért. Nekünk, óvó néniknek is jutott, melynek nagyon örültünk. A záró részben felelevenítettük, hogy miért is jó dolog a bocsánatkérés, s megfogadtuk, hogy nagyon odafigyelünk ezután is egymásra, s a megtanult varázsszavakat is használni fogjuk a mindennapi életünkben. Az elkészített kis szívecskékből pedig szívvirágokból álló kiskertet készítettünk, mely csoportszobánk dísze lett.
Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
A munkafüzet 61. oldalán lévő feladattal is sokat foglalkoztunk, erről is készültek képek. Nagyon izgalmas volt, és nagyon élvezték a gyermekek. Kicsit kibővített változatban mozgással összekötve is játszottunk, sajnos ezekről nem készült kép. A havi feltöltendő feladat pedig egy csoporton belüli konfliktus adta, amelyet egy másik bejegyzésben írunk le.
Batthyány Kázmér Általános Iskola
5 csoportban dolgoztak a gyerekek és 5 mesehős nevében írtak egy-egy bocsánatkérő levelet.
A téma játékokkal és mesével való előkészítése után, megdöbbentő volt számomra, hogy a gyerekek egytől egyig alig várták hogy elmondhassák sérelmeiket. Persze közösen megoldást is kerestünk egymás megvígasztalására s megtaláltuk a megbocsátáshoz vezető utat. A rajzot ezúttal csapatokban oldották meg a gyerekek egyszerre dolgozva.Az első csapat a megbántás okát eseményét rajzolta le, míg a 2. csapat a kiengesztelődést, kibékülést ábrázolta, míg végül a 3. csapat megjelenítette hogy mi mindent tudnak újra együtt csinálni ami boldoggá teszi őket. Az óra lezárásaként, mindenkiről soroltunk fel annyi pozitív dolgot amennyit csak tudtunk.Nagyon fontos volt a gyerekeknek hogy érezzék milyen értékesek egymás számára.
Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
A feltöltendő lehetőségek közül először a bocsánatkérő levelet választottuk, de sajnos történt egy konfliktus a csoportban, ami megváltoztatta a feladatot. Az élet úgy hozta, hogy két kisfiú összeveszett a csoportban, de annyira, hogy egyik megütötte a másikat. Ezért a választás a „Sorozat” feladatra esett, melyben a gyermekek rajzaikkal végigkísérik a két fiú nézeteltérését az összeveszéstől a kibékülésig. A 3 kép helyett 4 készült, de nagyon szemléletesen mutatják be: először a szóváltás, majd a verekedés, azt követően a bocsánatkérés és a kibékülés fázisait. A képsorozat segítséget nyújtott a csoportnak abban, hogy a későbbiekben hogyan kezeljék a hasonló helyzeteket. Élő példán keresztül sikerült érzékeltetni és szemléltetni a bocsánatkérést és megbocsátást ebben a hónapban.
A Kurca-parti Óvoda Szivárvány nagycsoportjában valljuk, hogy minden bajra gyógyír az ölelés. A varázsszavak (kérem, köszönöm, sajnálom, bocsánat, szeretlek) tényleg csodákra képesek. Alkalmazásukkal csökken a feszültség, jobb lesz a kedvünk, könnyebben oldódunk a társaságban. Gyakorlásukhoz jó alkalmat jelentett egy csillagkapu építése, mely alatt kezet fogva, összeölelkezve könnyebb volt elengedni a sérelmeket, megbocsájtani társainknak. A Föld napja alkalmából szervezett jeles napunkon is bőven nyílt alkalom a megbocsájtás gyakorlására a játékhelyzetek során kialakult feszültség csökkentése kapcsán, a környezetvédelem kérdéskörében egyaránt. Minden helyzetben törekszünk a megbocsájtásra, egymás elfogadására, a toleráns viselkedésre.
Radó Tibor Általános Isk. és EGYMI
A megbocsátás alapja a másik elfogadása, megértése. Ha beleéljünk magunkat a másik helyébe, lehet, hogy megértjük őt. Lehet, hogy nem is akarattal bántott meg bennünket. Ha elhatározzuk, hogy megbocsátunk, akkor magunkkal teszünk jót. Gyakran kérünk bocsánatot is. Elkészült a plakátunk erről a témáról.